A német írásbeli zárja a hetet
| 1 2 |
előre »
|
A nyelvtanárok szerint nem okozhat gondot a diákoknak a német érettségi feladatsor - írja a fn.hu. Autósiskola, uszodai házirend szerepeltek a szövegek témái között.
A vizsga első része, a szövegértés és a nyelvhelyesség nem volt nehéz a megkérdezett tanárok szerint. A szövegértési feladatrészben négy szöveget kellett elolvasni és értelmezni a diákoknak, majd megoldani az ezekkel kapcsolatos feladatokat. A szövegek iskolai fesztiválról, uszodai házirendről, egy nagymúltú berlini autósiskoláról és a jégkrémekről szóltak.
A nyelvhelyességi rész - ahol szintén négy feladatot kellett megoldani - a nyelvórákon szokásos feladatokra épült, és abból is a viszonylag könnyebb nyelvtani ismereteket firtatta, így ez sem okozhat gondot senkinek.
Ezt követően rövid szünetet tarthattak a diákok, majd következett a hallás utáni szövegértés. A pedagógusok szerint mindhárom szöveg megfelelt a középszintű követelményeknek, a hozzájuk kapcsolódó feladatok is megoldhatóak voltak. Az első két szöveg kifejezetten jól érthető volt, a harmadiknál kellett kicsit jobban összpontosítani. A vizsga utolsó része az íráskészséget volt hivatott felmérni, ezt a feladatot rutinból meg kellett tudni oldaniuk a diákoknak - mondták a nyelvtanárok a fn.hu-nak.
Forrás: fn.hu
- 1. Nem volt nehezebb a tavalyinál
- 2. Megkezdődtek a német írásbelik


