A megtanult ismeretek használatát kéri számon
2009.05.15A tavalyi évhez viszonyítva csökkent az emelt szintű vizsgát választók száma a történelem tárgy esetében, egy megkérdezett oktató szerint azonban könnyebb volt történelemből magasabb szinten maturálni, mint más területen. Biztatására osztályában az országos öt százalékos arányt meghaladóan, csaknem a diákok fele választotta az emelt szintű vizsgát történelemből.
Míg egy évvel korábban még a történelemből érettségit tevők kevéssel több, mint nyolc százaléka választotta az emelt szintet, addig idén ez az arány már öt százalékra csökkent. Tavaly ugyanis az összesen 69 174 főből még 5630-an választotta az emelt szintű vizsgát, és hiába tett érettségit idén történelemből jóval több, mintegy 90 847 fő, közülük csupán 4784-en döntöttek a nehezebb feladatsor mellett. Az emelt szintű vizsgát választó diákok számában sokkal kedvezőbb az arány a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban, ahol a diákok mintegy 30 százaléka vizsgázott magasabb szinten.
Még jelentősebb, csaknem 50 százalékos az arány a gimnázium azon osztályában, ahol az osztályfőnöki feladatokat Palkovits Krisztina látja el. "A 27 fős osztályomból 13 diák tesz emelt szinten érettségi vizsgát történelemből, véleményem szerint ugyanis történelemből könnyebb emelt szinten tanúbizonyságot tenni a fiataloknak ismereteikről, ebben az esetben ugyanis kisebb az emelt és középszinten megkövetelt tudásmennyiség közötti különbség" - mondta el Palkovits Krisztina, az intézmény történelem szakos tanára. Hozzátette: természetesen vannak, akik felelőtlenül választják történelem tárgyból az emelt szintű matúrát, a megfelelő készüléssel, és a történelem tankönyv ismeretével azonban teljesíthető a feladat, egyéb, önszorgalomból megtanult ismertekre nincs szükség annak teljesítéséhez.
Éppen a jelentős tudásbeli eltérés jelensége miatt tapasztalja azt a tanár, hogy a feladatsorok összeállítói nem merik nehezebbé tenni az emelt szintű vizsgát, hiszen aki valóban készül a megmérettetésre, az egy nehezebb feladatsort is képes megoldani. "Általában azonban az a véleményem, hogy helyes a mostani irány, mely nem a betanult ismerteket kéri számon, mint korábban a felvételi vizsgák, hanem használni tanítja meg ezeket az ismereteket a feladatsort megelőző gyakorlás, és a vizsga is ezt kéri számon" - mondta el Palkovits Krisztina.
A középszintet választók helyzetét könnyítette meg, hogy az érettségizők a teljes feladatsor megoldása során használhatták a történelmi atlasz, melynek legújabb kiadása már egészen részletes időrendi táblát tartalmaz, így míg középszinten kevés pontos évszámot kell fejből ismernie a vizsgázónak, emelt szinten már segítség nélkül kérdeztek rá ismertebb dátumokra.


