2010/II. szám – Felsőoktatás-menedzsment és Vezetői Információs Rendszer

Hogyan mérhető az intézmények munkájának eredményessége, mire költötték el a pénzt, mi alapozza meg a döntési folyamatokat? Ma már elvárás az egyetemekkel szemben, hogy a vállalati-üzleti világban elterjedt mechanizmusokhoz igazodva működjenek. Az egyetem azonban alapvetően akadémiai logikájú intézmény.

A kilencvenes évek európai és magyar felsőoktatását is elérte a hatékonyságelv divatja s az elszámoltathatóság követelménye. Ezzel együtt járt az egyetemekkel szemben támasztott működési elvárások közelítése a vállalati-üzleti világban elterjedt mechanizmusokhoz. Jó érvek szóltak és szólnak ma is e mellett: a komolyabb felsőoktatási intézmények költségvetése és „ügyfélköre" (hallgatók, gazdasági partnerek, közösségek) jóval nagyobb annál, mintsem hogy a finanszírozó (meghatározó mértékben az állam) ne legyen érzékeny a professzionális üzemszervezetre. Hogyan mérhető az intézmények munkájának eredményessége, mire költötték el a pénzt, mi alapozza meg a döntési folyamatokat? - ezekre a kérdésekre vár választ a finanszírozó.

Ám ezeket a válaszokat nem is olyan egyszerű megadni, s nem is elsősorban a másféle költségvetési-egyeztetési kultúrához szokott felsőoktatási menedzsment hibájából. Egyszerűen a felsőoktatási és kutatási működést jellemző adatok (korszerűbben szólva: az indikátorok) nem egyértelműen definiáltak, még kevésbé rendszerszerűen nyilvántartottak s a legkevésbé sem teljes körűen naprakészek. Ezért születnek olyasféle kezdeményezések, mint például az üzleti élet egy része által használt súlyozott mutatók (Balanced Scorecard) alkalmazása a felsőoktatási intézményekben. A jelentős mértékű állami támogatást kapó Adattár alapú Vezetői Információs Rendszer (AVIR) elterjedése arra ad esélyt, hogy az igencsak eltérő színvonalú felsőoktatási adatbázisok s adathasználati rutinok egyenszilárdságúvá válnak és a döntéstámogatás mindinkább professzionális lesz.

A business-like felsőoktatási irányítási megoldások sem feledtethetik azonban, hogy az egyetem alapvetően akadémiai logikájú intézmény, vagyis a kutatói-oktatói kiválóság és annak szolgálata az elsődleges rendezőelve, amit nem lehet hitelesne lefordítani a vevői elégedettség/üzleti hatékonyság/piacszerzés fogalmi világára. De nem is kell: álljon itt tanulságul az a megfigyelés, amit a menedzsermítoszokkal szakító legújabb egyesült államokbeli szakirodalom már feltárt: a világ vezető egyetemeinek elnökei/rektorai természetesen nem profi menedzserek, hanem vezetni képes kiváló tudósok.