2010/I. szám – Bologna – az első évtized

Fókuszban a Jubileumi Miniszteri Konferencia

A magyar közgondolkodás főárama mindig is a Nyugathoz történő közeledés, csatlakozás, a Nyugat világában való otthonosságot és odailleszkedést tartotta természetesenek, divatosnak. Még a nyolcvanas évek végefelé is, amikor a rendszerváltozás hajnalán a felsőoktatás útkeresése zajlott, az ERASMUS program, az Európai Egyetemek Magna Chartája és a "Vissza Európába!" jelszó lelkesítette az egyetemi mozgalmakat.

A kétezres években a Bologna-kritika, de inkább -ellenszenv legyen a meghatározó tónusa a felsőoktatásról való beszédnek? Kormányzati oldalról bizonyosan jónéhány szakmai hiba gyengítette a többszintű képzési rendszer tekintélyét, mint ahogyan az aufklerista erőszakosság sem használt az elfogadtatásnak. Az azonban meglepő, hogy a felsőoktatási közösség hagyta adminisztrációs nemszeretem kötelezettséggé silányulni a Bologna-vízióban meglévő, a legmélyebben hagyomány-kötődésű kulcsgondolatot!

Bologna egy olyan képzési rend gyakorlati metaforája, amely a történeti esetlegességeket meghaladva még szélesebbre nyitja a kapukat a hallgatók számára és amely egy szűkített képzési szinten költésgvetésileg értelmezhető módon teszi lehetővé a legkiválóbbak tanulását, tanítását.

Az érdemi viták bemutatása segít abban, hogy a minőségelvű, hagyományőrző és előrevivő Bologna-gondolat híveinek tábora mégis erősödjön.