A tanárképzés bolognai átalakításának problematikájáról

Interjú dr. Galambos Gáborral , a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar vezetőjével, a Nemzeti Bologna Bizottság Pedagógusképzési Albizottságának tagjával.

- Hogyan került kapcsolatba a Bologna-bizottsággal?

- A duális képzés keretében Magyarországon két alapvető szektor volt, a főiskolai és az egyetemi. A főiskolai szektoron belül a tanárképzési terület nagyon erős volt. Nyilván a koncepció onnan indulhatott ki, hogy a tanárképző főiskolák részéről kerestek olyan személyt, aki ebben az ügyben képviseli a főiskolákat. Azt is tudni kell, hogy a tanárképzés az egyik legkényelmetlenebb része a bolognai folyamatnak. Már az induláskor sem volt teljesen világos, hogy a tanárképzés hogyan fog menni a Bolognában. Ma a tanárképzésnél mesterszinten többé-kevésbé minden tisztázott, amiről vita folyik a mai napig is, hogy a tanárképzés hogyan nézzen ki a jövőben a Bologna-folyamatban.
Hittel mondom azt, hogy a bolognai folyamat egy nagyon jó elképzelés, a duális képzés úgy alakult ki, hogy mind egyetemi, mind főiskolai szinten nagy tömegben bocsátott ki a saját szintjén felsőfokú tudással rendelkező embereket a munkaerőpiacra. Ami viszont nem úgy van felépítve, hogy csupa nagy tudású embert szeretne alkalmazni. A munkaerőpiac specifikus tudással rendelkező embert akar nagyobb tömegben használni, és egyre nagyobb tudású embereknek a munkaerő-piaci igénye meg egyre szűkül. Tehát ha egy mérnökképzést nézek, a mérnökképzésben sok olyan emberre van szükség, aki le tud vezényelni egy valamilyen gyári folyamatot, . Valamint nagy tömegben van szükség jó tudású művezetőkre.. De kevesebb szükség van olyan emberre, aki átlátja a teljes építkezést, egy épület tervezését.
Tehát a bolognai folyamatnak az a szemlélete, miszerint rövid ciklusú képzésekből kell felépíteni a teljes képzést, s a rövid ciklusú képzésekben nagy tömegben kell képezni, majd végig szűkíteni kell a bejutók létszámát, és a végén igen nagy tudással kikerülő embereknek lényegesen kevesebben kell lenniük, elfogadható. Ráadásul van egy másik vonulata ennek: ha rövid ciklusú képzésekből építjük fel a felsőfokú képzést, akkor kétéves időtartamra, akár hároméves időtartamra is a munkaerőpiac könnyebben tud tervezni. Ezért a Bologna-gondolat egy nagyon jó gondolat, s nagyon nagy hiba lett volna, ha nem veszünk részt benne. Sajnos, mondom, a tanárképzéssel egy kicsit más a helyzet. A tanárképzés a jelenlegi rendszerében több sebből vérzik. Lehet ezt majd foltozgatni, lehet ezt szebbé tenni, csak van egy csomó olyan igény a magyar közoktatás részéről, amit nem jól elégít ki a magyar felsőoktatás.

- És a közoktatás megfogalmazta az igényeit?

- Sajnos ez a probléma, amiről érdemes beszélni. Tudniillik amikor a magyar felsőoktatás átalakítása megtörtént, és azt mondtuk, hogy a tanárképzést is át akarjuk alakítani, azt várta volna az ember, hogy van egy célcsoport, akit "meg akarunk támadni", ennek a célcsoportnak vannak igényei, méghozzá legalább középtávra szóló igényei, és ez alapján kell a képzést beindítani. S az, hogy az átalakítás időszakában - amennyire én ismerem a helyzetet, márpedig elég jól ismerem - a közoktatás néma maradt.

- De a pedagógus albizottságban a közoktatás szereplői is részt vettek.

- Hát igen, csakhogy ez kevés. Én úgy gondolom, hogy ehhez kormányzati szándék, az egységes közoktatás területéről érkező egységes elvárásoknak a megfogalmazása kell. Ma sem teljesen világos, hogy a közoktatás mit akar. Tehát nem tisztázott, hogy most 6+6-ban oktatunk, 4+8-ban oktatunk vagy 8+4-ben oktatunk. Az körülbelül tisztázott, hogy a tanítókat felengedjük hatodik osztályba, de az ötödik, hatodik osztályban már tanárok is tanítanak. A jövőre vonatkozóan az egyik komoly probléma az lehet, hogy egységes tanárképzést alakítottunk ki. Azt mondtuk, hogy édes mindegy, hogy valaki a közoktatás alsó szintjén, általános iskolában, vagy gimnáziumban oktat. Aki valaha próbált képezni tanárokat vagy végigült valami oknál fogva általános iskolai órákat a gimnáziumban, az pontosan tudja, hogy egészen más metodika kell egy kis tízéves gyereknek a tudásátadáshoz, mint egy tizennégy-tizennyolc éves gyereknek. Azon szabad és lehet vitatkozni, s mind a két csoport tud bizonyos érdekeket felvonultatni, hogy a szakmai tudásnak azonosnak kell-e lenni - vagy fogalmazzunk így -, hogy szakmai intelligenciának azonos szinten kell-e állni egy általános iskolai tanárnak és egy középiskolai tanárnak. Ezen lehet vitatkozni. De úgy tűnik, hogy az oktatás módszertanában már jelentős eltérések kell hogy legyenek, és ebben nem állunk jól. Úgy érzem, hogy itt azért finomítani kell a rendszert ahhoz, ha jót akarunk alkotni. Annak, hogy a tanárképzésnél beletették a gyakorlati félévet a mesterképzés után, nyilvánvaló szándéka az, hogy aki elvégezte a mesterképzést, annak legyen lehetősége arra, hogy a gyakorlati területen, mind az általános, mind pedig a középiskolában megfelelő tartalmakat kapjon. Ez nagyon komoly feladatokat ró majd - ma még nem, de mihelyt lesz majd végzős mesterképzés -, a tanárképzésnek arra a szektorára, aki a gyakorlati képzést fogja megszervezni. Eddig egy kicsit könnyebb volt a helyzet, hiszen a duális képzés területén aki főiskolába járt, az általános iskolában szerezte meg a gyakorlatot, aki egyetemre, az meg középfokú szinten szerezte meg a gyakorlatot. Vannak a rendszernek olyan hibái, melyek szervezésből adódóan keletkeztek, és vannak olyan hibái, amelyek az egész rendszer szempontjából nem jók.