Budapestre jött a bolognai gyors
2010.03.11Kapcsolódó tartalmak
Március 11-én kezdődik Budapesten az Európai Felsőoktatási Térséget (EFT) ünnepélyesen meghirdető, Budapest-bécsi miniszteri találkozó. A rendezvényre a szervezők több mint 400 résztvevőt várnak.
Mint ismeretes, 2010. március 11-12-én Budapest és Bécs rendkívüli bolognai miniszteri találkozónak ad otthont. (Érdekességképpen megemlítendő, hogy a konferencia logóját egy magyar hallgató tervezte.) E találkozó rendkívülisége abban áll, hogy nem illeszkedik a Bolognai Nyilatkozat aláírása (1999) óta kétévente megrendezett miniszteri találkozók sorába. Ennek az összejövetelnek az apropóját az Európai Felsőoktatási Térség megalakulására Bolognában kitűzött céldátum (2010) adja, s ennek megfelelően a találkozó elsődleges célja a teljes „bolognai évtized" elemző áttekintése.
E találkozón kerül bemutatásra egy kutatói konzorcium által készült független értékelés is, mely a konferencia honlapján angol nyelven hamarosan olvasható. E konferenciára önálló jelentéssel készülnek a hallgatók (ESU) az intézmények (EUA, EURASHE), az Eurydice, az ENQA és az oktatók-kutatók hangját jelentő Oktatási Internacionálé (Education International) is. A találkozó célja továbbá az Európai Felsőoktatási Térség ünnepélyes meghirdetése, valamint az annak létrehozása érdekében létrejött széleskörű együttműködés megünneplése is. E találkozón létszámbővülés elképzelhető, ugyanis Kazahsztán hivatalosan is pályázott a bolognai folyamatbeli tagságra. A miniszterek pozitív döntése esetén Kazahsztán lesz az Európai Felsőoktatási Térség 47. állama.
A márciusi találkozóhoz kapcsolódóan kerül megrendezésre a II. Bologna Világfórum is (Bécs, 2010. március 12.), több mint 30 Bolognán kívüli ország és persze a Bologna-országok képviselőinek részvételével (az első ilyen csúcsról lásd korábbi írásunkat). A Budapest-bécsi konferenciát élőben lehet követni az interneten (a budapesti részt Real Player segítségével, a közvetítés linkje szintén megtalálható a konferencia honlapján). A találkozó egy deklaráció elfogadásával zárul 12-én Bécsben, mely röviddel az elfogadás után a felvi.hu honlapon is olvasható lesz.
-Csekei László-
Nemzetközi körkép
- Vezetői információs rendszer és Diplomás pályakövető rendszer bevezetése a Debreceni Egyetemen - meghívó
- Hazai vitakérdések - nemzetközi trendek műhelykonferencia
- Meghívó: FeMű Délután I. - Felsőoktatási marketing
- 2011/III. szám - Regionalitás a felsőoktatásban
- On Higher Education Rankings in Hungary

