Kiváló légkör
| 1 2 3 |
előre »
|
A Budapesti Műszaki Főiskola megkérdezett környezetmérnök hallgatóinak háromnegyede újra ezt az intézményt és szakot választaná, ha most kezdené felsőfokú tanulmányait. Nagy többségük szerint könnyű volt bekerülni, és diplomájuk munkaerő-piaci értékét itthon jónak, külföldön némiképp rosszabbnak ítélik.
Környezetmérnöki képzést az ország több egyeteme és főiskolája is indított, így a jelentkezők válogathattak, hogy melyekre adják be jelentkezésüket. A Budapesti Műszaki Főiskola környezetmérnöki képzésére 2007-ben 331 fő jelentkezett, de közülük csak kevés, mindössze 71 felvételiző jelölte meg e képzést első helyen. A szakra végül 86 főt vettek fel.
Bejutás és tanulmányok nehézsége, diploma értéke
A BMF környezetmérnök hallgatóinak nagy többsége, mintegy háromnegyede úgy ítéli meg, hogy a szakra való bejutás könnyű volt. Külön figyelemreméltó, hogy közülük is igen jelentős azok aránya, akik a bekerülést rendkívül egyszerűnek tartották. A tanulmányok nehézségének megítélésében már többségbe kerülnek azok, akik szerint a szak követelményeinek való megfelelés közepesen nehéz. Ehhez nyilván hozzájárul, hogy sokféle tantárgyat kell tanulniuk, melyek az elsajátítandó ismeretek nehézségét tekintve nagyban különböznek. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy e kérdés vizsgálata során a hallgatók közül sokkal többen tartják a tanulmányokat inkább nehéznek, mint inkább könnyűnek.

A diploma értékének megítélése során a többség azt az álláspontot képviseli, hogy végzettségük közepes lehetőségeket fog számukra teremteni a hazai munkaerőpiacon, de jelentős, több, mint 40 százaléknyi azok aránya, akik jó lehetőségekben reménykednek itthoni elhelyezkedésük során. A külföldi elhelyezkedés esetében már más a helyzet: nő azok aránya, akik rossz lehetőségekre számítanak környezetmérnöki diplomájukkal a külföldi munkaerőpiacon, s ezzel párhuzamosan, nagyjából 15 százalékpontot csökken az optimista álláspont híveinek aránya is, miközben a köztes álláspontot képviselők részaránya alig változik.
Elégedettség az oktatással
Ha megvizsgáljuk az oktatás néhány tényezőjét, megállapíthatjuk, hogy a hallgatók jelentős, 40 százalékot meghaladó része mindegyik esetben a közepesen elégedett kategóriába sorolta magát. A határozottabban állást foglalók között többségben vannak azok, akik elégedettek az oktatás különböző aspektusaival és az intézmény szakmai kapcsolataival. A válaszadók legnagyobb arányban a szakismeretek naprakészségével vannak megelégedve, ettől éppen csak elmarad az oktatás színvonalának megítélése.

A vizsgált tényezőket egyértelműen negatívan véleményezők aránya mindössze a szakmai kapcsolatok esetében haladja meg némileg a 20 százalékos arányt. E kérdés esetében a legjelentősebb azok tábora, akik közepesen elégedettek a vizsgált szempont teljesülésével, és itt a legjelentősebb azok aránya , akik nem rendelkeznek érdemi információval ennek megítéléséhez: a megkérdezettek egyharmada nem tudott választ adni arról az intézmény szakmai kapcsolataira vonatkozó kérdésre.
- 1. A külföldi elhelyezkedési esélyeikkel kapcsolatban pesszimisták
- 2. Furcsaság: a számítógép-ellátottsággal nem, az informatikai szolgáltatásokkal viszont elégedettek
- 3. Elkötelezettek, nemcsak a szak(ma), hanem az intézmény iránt is

