A többciklusú képzés és a mobilitás

A bolognai folyamatnak központi kérdése a mobilitás. Számos intézkedés mellett a többciklusú képzési rendszerre történő átállástól is ennek növekedését várják a szakemberek. Mit jelent ez majd a gyakorlatban, valóban megnő e rendszer révén a diákok képzések, intézmények és országok közötti mobilitása?

A bolognai folyamat központi gondolata a mobilitás. Már az 1998-ban született Sorbonne Nyilatkozat határozottan állást foglalt az Európai Felsőoktatási Térség (EFT) létrehozása mellett, amely kulcstényező a polgárok mobilitásának és munkaerőként való alkalmazhatóságának elősegítésében és az európai kontinens általános fejlesztésében. Egy évvel később Bolognában már konkrét intézkedéseket fogalmaztak meg az ott összegyűlt miniszterek. Ezek egyike volt a két fő, egymásra épülő képzési szakaszon (ún. cikluson) alapuló képzési rendszer bevezetése (később a doktori képzés is a rendszer része lett, azóta a kétciklusú helyett a többciklusú szó a használatos). A nyilatkozat aláírói e lépéstől is azt várják, hogy egyrészt lényegesen megnő a diákok képzések, intézmények és országok közötti mobilitásának lehetősége, másrészt pedig mivel jelentősen könnyebb lesz az oklevelek elismerése, így javulnak a munkavállalási kilátásaik is az európai munkaerőpiacon(1).

A régi képzési rendszer

A magyar felsőoktatás a bolognai átállás előtt duális szerkezetű volt. Ez azt jelenti, hogy párhuzamosan, egymástól függetlenül léteztek a 3-4 éves (gyakorlatorientált) főiskolai, és a 4-6 éves (elméletorientált) egyetemi képzések. Ebben a rendszerben 214 főiskolai és 199 egyetemi szintű végzettséget és szakképzettséget lehetett szerezni. A képzések nem épültek egymásra, a főiskolai oklevéllel rendelkezők csak kiegészítő tanulmányokkal, számos különbözeti vizsga letételével, sőt, igen gyakran csak mindent a nulláról kezdve szerezhettek egyetemi végzettséget. E rendszerben a diáknak már a jelentkezéskor biztosan kellett tudnia, mit és milyen formában kíván tanulni, korrekciós mechanizmusok alig voltak: sem a szakok, sem a képzési szintek között nem volt biztosítva az átjárás. Az új képzési rendszer, mint látni fogjuk, számos elemében különbözik elődjétől.

Az új képzési rendszer...

Bár szorosan véve nem a többciklusú rendszer része, de a képzések, képzési szintek közti mobilitás kapcsán mindenképpen említést kell tenni a felsőfokú szakképzésről is. Ez négy féléves, szakképzettséget igen, de felsőfokú végzettséget nem ad, viszont az e képzési formában megkezdett tanulmányok beszámíthatók az alapképzésbe. A felsőfokú szakképzés segítségével az intézmények gyorsan tudnak reagálni a munkaerőpiac változó igényeire, ugyanis ez a képzési forma nincsen hosszú, bonyolult engedélyezési procedúráknak kitéve. A felsőfokú szakképzésre történő jelentkezés előfeltétele a középiskolai érettségi megléte.

Az új képzési rendszerben a tulajdonképpeni első képzési szint az alapképzés, mely 6-8 féléves. Az alapfokozatot nyújtó első ciklus felsőfokú végzettséget és szakképzettséget is ad. A diák az alapszakos oklevelével a zsebében tehát eldöntheti, hogy munkába áll, vagy jelentkezik valamely mesterképzésre. Mesterszinten egyébként később, néhány éves munkavégzést követően is lehet folytatni a tanulmányokat. Az alapképzésből a felsőfokú szakképzés irányába is van kilépési lehetőség, ha például az alapképzés meghaladja a hallgató képességeit. Alapképzésre szintén éretsségi birtokában lehet jelentkezni.

Aki mesterfokozatú végzettséget és szakképzettséget kíván szerezni, 2-4 féléves mesterképzésekre (vagy az öt féléves tanári mesterszakra) iratkozhat be. A jelentkezés előfeltétele egy alapszakos oklevél megléte. A mesterképzés elvégeztével munkába lehet állni, vagy a doktori képzésben lehet folytatni a tanulmányokat. A mesterképzésben az alapképzésnél lényegesen több szak indul majd. A többciklusú rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy a diák mesterszinten más területen is folytathatja tanulmányait, mint ahol alapszakon befejezte. Így például ebben az új, rugalmasabb rendszerben olyan párosítás is elképzelhető, hogy egy műszaki területen szerzett alapszakos oklevéllel nemcsak műszaki, hanem mondjuk közgazdasági mesterszakon is lehetősége nyílik a mesterfokozat megszerzésére. A mesterképzés felvételi követelményeit (így például azt, hogy mely alapszakról és milyen feltételekkel fogadnak diákokat) a felsőoktatási intézmények határozzák meg. A mesterképzés bevezetése a korábban főiskolát végzetteknek nagyon fontos lehetőség, ugyanis az új rendszerben a korábbinál jóval egyszerűb módon emelhetik végzettségi szintjüket. A mesterképzést hirdető intézmények pedig fogadják, sőt tárt karokkal várják a korábbi főiskolai (vagy akár egyetemi) végzettséggel rendelkezőket is.

A képzési piramis csúcsa a doktori képzés, ami a tudományos fokozat megszerzésére készít fel, azaz emeli a végzettségi szintet. A doktori képzésre a jelentkezés előfeltétele a mesterfokozatú oklevél (vagy természetesen a korábbi képzési rendszerben szerzett egyetemi oklevél) megléte. Magyarországon alapszakos oklevéllel nem lehet doktori iskolába jelentkezni.

Szűk értelemben szintén nem a bolognai képzési rendszer része a képzési kínálatot lekerekítő szakirányú továbbképzés. Ez a 2-4 féléves képzési forma szakképzettséget ad, de a végzettségi szintet nem emeli. A jelentkezés előfeltétele egy felsőfokú oklevél megléte. A felsőfokú szakképzés mellett ez a másik olyan képzési forma, melynek segítségével az intézmények gyorsan tudnak reagálni a munkaerőpiac változó igényeire, ugyanis ez a képzési forma sincsen hosszú, bonyolult engedélyezési procedúráknak kitéve.

Az új képzési rendszerben a főiskolák és az egyetemek egyaránt indíthatják valamennyi fent említett képzést, amennyiben az ezekhez szükséges feltételeket teljesítik. A jelentkezés kapcsán pedig csak a minimumfeltételeket jelöltük, "lefelé" jelentkezni mindig lehet, azaz például mesterfokozatú oklevéllel a zsebünkben is dönthetünk egy újabb alapszak elvégzése mellett.

...és a mobilitás

A lineáris képzési rendszer, mint láthattuk, kevesebb bemenetet, és bent több átmeneti lehetőséget teremt, (elvileg) szélesebb alapozású, tehát kevésbé specializált, a szakismeretek elmélyítésére a magasabb képzési szinteken kerül sor. E rendszer több időt hagy a hallgatóknak saját képességeik felismerésére, s kiküszöböli a régi képzési rendszer kapcsán említett hátrányokat. Az eddiginél sokkal szerteágazóbb képzési lehetőségek, rugalmasabb képzési utak nyílnak a hallgatók előtt. E szerkezet jobban megfelel a munkaerőpiac változó igényeinek is: például mivel mesterszinten más területen is tanulhat a diák, ez komoly átképzési lehetőséget jelent. Ez egy olyan világban, ahol az élethosszig tartó tanulás a tartós foglalkoztathatóság záloga, kulcsfontosságú. Többciklusú képzési rendszer a korábban főiskolai oklevelet szerzőknek pedig emellett még komoly szintemelési lehetőséget is jelent.

Az új képzési rendszer alapgondolata tehát az, hogy ezáltal lényegesen megnő a diákok képzések, intézmények és országok közötti mobilitásának lehetősége. De hogy mindez Magyarországon hogy fest majd a gyakorlatban, arra még nem könnyű válaszolni. Idehaza még alig tanulnak az új rendszerben diákok, hisz csak 2006 őszén volt a teljes átállás. A magyar hallgatók külföldi mobilitási viselkedéséről még nem sokat lehet mondani tehát, mint ahogy a Bologna-rendszer a legizgalmasabb mobilitási pontjáról, a bachelor-master átmenetről sem, hisz az első tömeges Bachelor-végzés 2009-ben várható. Akkor látszik majd, hogy hány diák megy tovább mesterképzésre, a képzési területek között lesz-e és milyen lesz a mobilitás, hányan választják a munkába állást, váltanak-e itthon intézményt a diákok, illetve a hazai bachelor oklevelüket megfejelik-e egy német vagy egy brit masterrel. Azt is csak később, a konkrét tapasztalatok birtokában lehet majd megmondani, hogy a mesterképzésekre friss bachelorok, vagy már munkaerő-piaci tapasztalattal rendelkezők jelentkeznek-e inkább.

A külföldi részképzésekről, melynek serkentése szintén fontos bolognai cél, a nemzetközi tapasztalatok alapján már el lehet mondani, hogy az új struktúrára való átállás nem feltétlenül van rá pozitív hatással. Németországban például, ahol már előrehaladottabb állapotban van az új képzési struktúra, egy átfogó mobilitási vizsgálat(2) megállapította, hogy az alapképzésben résztvevők mobilitása átlag alatti, és a külföldi tartózkodásuk ideje is rövidebb az átlagosnál. Mint a kutatók hangsúlyozták, e tényadatokból önmagukban még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert a bachelor hallgatók többsége ott is az első két évfolyam valamelyikét taposta a felmérés időpontjában, a mobilitások túlnyomó többsége pedig jellemzően a tanulmányok negyedik és ötödik évében valósul meg. A reguláris képzési időn (azaz általában a hatodik félévükön) túljutott bachelor hallgatók között viszont messze átlag feletti volt a megvalósult mobilitás, így úgy tűnik, hogy Németországban a bachelor képzésben csak a tanulmányi idő meghosszabbításával válik lehetővé a külföldi tapasztalatszerzés. A mesterképzésben résztvevők mobilitása viszont - a fent említett sajátosságok miatt - szintén átlag feletti volt. A (még) osztatlan képzésekben résztvevők mobilitása is messze meghaladta az átlagot, de e tényt árnyalja, hogy ott a még át nem állt, hagyományos, magiszter fokozatot adó képzések között számos olyan található, amelynek lényege a külföldi tapasztalat (nyelv, kultúra).

E problémák várhatóan nálunk is fellépnek majd. A rövid képzési ciklus valószínűleg itt sem fog kedvezni a külföldi mobilitásnak, erre egészen egyszerűen nem lesz elég idő. E strukturális problémát egy tartalmi is tetőzi, sok helyütt ugyanis (az átállásra hagyott idő rövidsége illetve más problémák miatt) a szerkezet átalakulását nem kísérte valódi tantervi reform, és az új alapszakokat kicsit túlsűrítették, túlspecializálták. Ez nemcsak hogy a mobilitást gátolhatja, de ott is sértheti a bolognai szellemet, hogy az általános műveltségnek, az alapozásnak sem marad hely, ami aztán pedig a képzések közti mobilitásnak lehet a gátja.

(1)A témához lásd: Felsőoktatás az Európai Unióban című írásunkat

(2) Egy németországi felmérés tapasztalatairól

- Csekei László -