AVIR Szakmai Klub a Zrínyin
2011.11.04Kapcsolódó tartalmak
2011. október 18-n újabb Szakmai klubot tartottunk, ezúttal a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. A beszélgetés során az intézmények megosztották tapasztalataikat, hogy a vezetői információs rendszerek megvalósítása hol mennyire zajlott sikeresen, az Educatio beszámolt az adatküldés eddigi tapasztalatairól, illetve a házigazda bemutatta a saját projektjének tapasztalatait.
Az Educatio Nonprofit Kft. képviseletében Fejérvári Bence folyamatmenedzser összefoglalta az adatküldés eddigi tapasztalatait. Az aktuális helyzet értékelése után beszélt az éppen záruló intézményi fejlesztésekről, adatküldési dokumentációról, a tesztelés során felmerülő kérdésekről. Az adatküldés kapcsán bemutatta, hogyan dolgozzuk fel az adatokat, mit jelentenek az egyes hibaüzenetek. Kiemelte, hogy a túl nagy adattömeg korlátja javítás alatt áll, ahogy az DPR adattáblák frissülése is. Kiemelte, hogy intézményi oldalról fontos a formai hibák elkerülése (hash generálás, szöveges mezők befoglaló karakterei, az üres mezők valóban üresek legyenek, egyértelmű, egyedi azonosítókat tudunk csak fogadni, az adattartalom pedig adott időszakon belül értelmezhető legyen (pl. 2003-as adat ne legyen 2010-re vonatkozóan.) Rámutatott, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség közös feladat, erről egy nyilatkozat is formálódik. Az Educatio részéről ígéretet tett, hogy hírlevélben megküldjük az érintetteknek a tervezett menetrendet és formátumot.
A ZMNE összefoglalta a projektje legfontosabb tapasztalatait és eredményeit. Helyzetük speciális, hiszen egy átalakuló intézményben zárják a projektet, és egy új intézményben valósítják meg a fenntartást. a Diplomás pályakövetés kapcsán kiemelték, a volt hallgatóik szakmai, munkaerő-piaci helyzetét követni tudják; saját honlappal kommunikálnak velük. A klasszikus feladatokon túl (tdk, szakkollégium, konferenciák stb.) kiemelt feladatként kezelik a hallgatói öntudat, önértelmezés megerősítését.
A ZMNE VIR projektjét Kis Ferenc, a Veloxnet Kft. képviseletében mutatta be. Helyzetüket speciális körülmények jellemzik, hiszen a honvédelmi környezet biztonságpolitikai előírásokat is jelent, speciális adatkérések, válaszok is szükségesek voltak az adatgyűjtés során. Kezelni kellett az átalakulás problémáit is már a projekt megvalósítása során.

