Tippek a sikeres álláskereséshez
2011.02.02A szakemberek szerint alkalmazkodni kell a recesszió hatására megváltozott munkaerő-piaci helyzethez. Mint mondják, az álláskeresőknek akkor van esélyük a sikerre, ha nyitottak és rugalmasak, ha keresik az alternatív lehetőségeket és a munka nélkül töltött időszakokban is képzik magukat.
A gazdasági válság hatására csökkent az álláshelyek száma, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a munkanélküliek száma emelkedett. Ezek a folyamatok komoly verseny elé állították az álláskeresőket. „A kialakult helyzetben a munkavállalók csak nagy találékonysággal és rugalmassággal tudnak elhelyezkedni" - állítja a HVG HR Center igazgatója, Toldi Gábor. „A jobline.hu álláskereső portálon a több mint 280 ezer regisztrált felhasználó által megadott adatok alapján úgy tűnik, a jelek biztatók, és valóban érezhető változást hozott a válság az álláskeresők preferenciáiban, elvárásaiban és igényeiben" - tette hozzá a szakember.
A jobline.hu elmúlt háromévi adataiból kiderül, hogy az álláskeresők több mint fele a fővárosban vagy annak vonzáskörzetében szeretne elhelyezkedni, mivel Budapesten magasabb fizetéssel lehet számolni. A külföldre vágyók aránya 2009-ben a válság alatt csökkent, de 2010-ben már hasonló számban vállaltak volna munkát Magyarországon kívül is, mint előtte két évvel.
Több terület felé is nyitnak az álláskeresők
A szakemberek a sikeres elhelyezkedés egyik kulcstényezőjének tartják a széles látókört és a lehetőségek felismerését. Ez pedig nagyban függ attól, hogy mennyire vagyunk hajlandók nem 100 százalékban a szakmai tudásunknak, szakterületünknek való munkát elvállalni. A jobline.hu oldalára beérkezett adatokból kiderül, hogy a válság beköszöntével nagymértékben nőtt az érdeklődés az adminisztratív, asszisztensi és értékesítési, ügyfélszolgálati és egyéb lehetőségek iránt, vagyis az álláskeresők szükség esetén több terület felé is nyitnak. A munkavállalók ilyen szintű rugalmassága pozitív irány a munkaerőpiacon hiszen egyre több shared center jelenik meg hazánkban, ahol leginkább nyelvtudást igénylő adminisztratív és ügyfélszolgálati munkára keresnek alkalmazottakat.
A jobline.hu felmérése arra is rávilágít, hogy a válság után megnőtt a mérnöki, műszaki és pénzügyi, számviteli területen állást keresők száma is, ennek oka a felsőoktatás kibocsátásában keresendő. A vállalatok visszajelzése alapján ugyanis egyre több műszaki menedzser kerül ki az iskolapadokból, ami nem feltétlen egyezik meg a vállalatok igényével. A pénzügyi és számvitel területen kicsit más a helyzet, hiszen ezekről a területekről is sok diplomás kerül ki, viszont nem mindegy, hogy melyik intézményben folytatták tanulmányaikat. Most is vannak ugyanis a munkaadók által preferált intézmények, ahonnan szívesebben fogadnak állásra jelentkezőt. „Mindezek ellenére azok, akik piacképes mérnöki végzettséggel (gépész, villamos, tervező, szoftverfejlesztő mérnök) bírnak, jó eséllyel még az iskola befejezése előtt állásajánlathoz juthatnak, amennyiben legalább angolul beszélnek" - állítja Toldi Gábor.
Munkavégzés - másképp
A válság óta a munkaadók körében kedveltebbek lettek az alternatív foglalkoztatási formák (például: távmunka, részmunkaidő), hiszen így akár nagyobb költséget is megtakaríthattak vagy kikerülhettek egy-egy létszámleépítést. Igaz, az álláskeresők még mindig leginkább a teljes munkaidős állásokat célozzák meg, de a jobline.hu adatai alapján a korábbiaknál nyitottabban állnak a kérdéshez. 2009-ben láthatóan megugrott az érdeklődés a részmunkaidős, a táv vagy projektmunkában végezhető állások iránt is, amiből látszik, a munkavállalók felismerték a rugalmasság és a nyitottság fontosságát.
Forrás: jobline.hu
Te is írd meg tapasztalataidat! |
| ! |
Kommentelni csak belépett
felhasználók tudnak. |


