Mesterképzés
A mesterképzésben van lehetőség a specializálódásra, a mélyebb szakmai tudás megszerzésére. A rendszer rugalmas, a legtöbb alapszak megszerzése után nagy mozgásteret enged az addig végzett tanulmányoktól távolabb eső képzések elvégzéséhez.
Az egyes mesterszakokra több irányból is be lehet lépni: az elvégzett alapszakkal azonos vagy attól eltérő területen is folytathatók a tanulmányok. Természetesen, bizonyos határok között, például anglisztika alapszakról nem lehet mérnöki mesterszakra menni.
Alapszak után rugalmasan lehet váltani
A bolognai szisztéma nagy előnye, hogy sokkal több képzési útvonal lehetőséget biztosít, mint a korábbi rendszer. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első diploma elég nagy szabadságot biztosít a későbbi továbbtanulásra. Az elvégzett alapszakról elérhető mesterszakokat két nagy csoportba lehet osztani a beszámítás alapján:
1. a teljes kreditértéken való beszámítás azt jelenti, hogy a meghatározott oklevéllel rendelkező jelentkezők minden további nélkül felvehetők a mesterszakra. Az oklevelükben szereplő kreditmennyiség teljes mértékben feltétel nélkül figyelembe vehető a mesterképzési tanulmányaik során.
2. a kreditelismerésre akkor van szükség, ha a jelentkező nem teljes kreditértékű oklevéllel rendelkezik, hanem olyan szakon végzett, amely csak további kreditek teljesítésével számíthatók be az adott mesterképzésben.
Egy segítség: a Mesterszak kereső
A legmegfelelőbb útvonal megtalálásában, a megpályázható mesterszakok kiválasztásában segít nemrég elindított Mesterszak keresőnk. Szolgáltatásunk megmutatja, melyik alapképzéssel, egységes, osztatlan képzéssel, illetve a bolognai rendszer előtt megszerzett főiskolai és egyetemi végzettséggel milyen mesterképzéseket lehet megcélozni. A keresővel nemcsak a „hová" deríthető ki, hanem a „hogyan" is: a találatoknál láthatóvá válik az egyes kapcsolatok típusa, azaz, hogy adott alapvégzettséget teljes kreditértéken vagy kreditelismeréssel számítják-e be a mesterszakon.
Te is írd meg tapasztalataidat! |
| ! |
Kommentelni csak belépett
felhasználók tudnak. |


