HIK Hallgatói Nap
2010.02.022010. február 18-án - a vizsgaidőszak után - a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ (HIK) bemutatja másik arcát. Idén januártól az eddigi szolgáltatásokat kibővítve számos kulturális eseménnyel, heti rendszerességgel megszervezett programokkal szeretnék megteremteni a hazai hallgatói élet központi terét. E sorozat nyitóeseménye a február 18-án 10:00-tól kifulladásig tervezett hallgatói nap.
| Időpont: | 2010. február 18. |
| Helyszín: | Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ (HIK) Budapest VIII., Reviczky utca 6. |
A programra ellátogatók ízelítőt kaphatnak a hallgatói élet számos területéről. Megtudhatják, hogyan alakul idén a felvételi rangsor. Segítséget kaphatnak karriertervezéshez, információkat szerezhetnek a diplomán túli élet lehetőségeiről. Első kézből ismerhetik meg a nemzetközi gyakornok program részleteit és nem utolsó sorban itt hallhatnak majd a HIK partnerei által kínált nyelvtanulási lehetőségekről.
Mindezeken túl az érdeklődők kulturális és kultúraközi témájú előadásokon vehetnek részt, sőt a VIII. kerület rejtett zugait is megismerhetik a Beyond Budapest alternatív sétáján. Talán a párkapcsolatokról is kiderül néhány titok Végh József pszichológus előadásán. Este pedig a Magashegyi Underground koncertjét élvezhetik a HIK aulájában!
Mindezt a HIK műemléképületében, a Reviczky utcában, pár lépésre a Kálvin tértől.
Az előregisztrálók között ajándékcsomagokat sorsolnak ki!
Előadások, programok (10.00 - 22.00-ig folyamatosan)
- Karrier - Humán Centrum / Profi Power
- Előadás - Felvi.hu a felvételi rangsor
- Előadás - Diákhitel
- Játék - Óriás társasjáték, Diplomás párbaj
- Ismertető - Kultúrák egymás között Artemisszió alapítvány
- Előadás - Külföldi gyakornoki program AISEC
- Nyelvtanulás - Tudomány nyelviskola
- Városnézés - Beyond Budapest alternatív nyócker sétája
- Párkapcsolatok - Végh József pszichológus előadása
- Koncert - Magashegyi Underground



