Szakmai Nap III.: teljes körű elégedettség
2010.07.01Sikeresnek ítélték a résztvevők a III. DPR szakmai napot, elégedettek voltak a témákkal, az előadókkal - derül ki a rendezvényt követő online felmérésből. A kérdőívek eredményeinek összegzését EvaSys szoftverrel végeztük, amellyel tavasszal képzés keretében ismerkedhettek a pályakövetéssel foglalkozó intézményi kollégák.
A Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen rendezte meg 2010. július 10-én az Educatio Nonprofit Kft. immár a harmadik DPR Szakmai Napot, amelyen a hazai és nemzetközi gyakorlatokon túl bemutatták a Diplomás Pályakövetés 2009-2010 kutatás diplomásokat érintő, legfrissebb felmérésének előzetes eredményeit is. A rendezvény különlegessége volt, hogy nemzetközi szaktekintélyek előadásai is színesítették a palettát.
A „számosított" visszajelzések alapján a pályakövetéssel foglalkozó intézményi munkatársak jó érzéssel távoztak a rendezvényről. A kérdőívet kitöltők kétharmada vélte úgy, hogy az általa elvárt célokat - teljes vagy szinte teljes mértékben - sikerült megvalósítania a szakmai napnak, a többiek szerint „volt, amit igen, volt, amit nem".
Alig néhány kérdésre adtak közepesnél rosszabb értékelést (és azt is csak kevesen), a túlnyomó többség teljesen vagy szinte teljesen meg volt elégedve mind magával a rendezvénnyel (szervezés, lebonyolítás, személyzet, segítségnyújtás, helyszín, kezdés), mint az előadások témájával, az előadókkal (felkészültség, hozzáértés, előadásmód), a szekcióülésekkel.
A válaszadók 85 százalékának sok új és hasznos információt nyújtott a szakmai nap, és 95 százalékuk mindenképpen szeretne részt venni a következő hasonló témájú rendezvényen is.
A kérdőívek értékelése a március elejétől elérhető központi felméréskészítő rendszer segítségével történt. Ez az EvaSys szoftveren alapszik, amely szoftverrel számos hazai és külföldi nagy egyetem végzett már eddig is gyors és hatékony kurzusértékeléseket, és amely használható a diplomás pályakövetéses vizsgálatok esetében is. Nem csak könnyebb vele elérni a válaszadókat, hanem leegyszerűsíti a vizsgálat és az értékelés folyamatát, a felmérések pedig sokoldalúan felhasználhatók.
Az elégedettségmérést összesítő jelentés - pdf-ben - letölthető innen.


