A végzettek munkaerő-piaci helyzete képzési területek szerint
2010.08.17A Diplomás Pályakövetés 2009-2010 kutatási programban több mint négyezer 2007-ben diplomázott egykori hallgatót kérdeztünk meg munkaerő-piaci tapasztalatairól. Kíváncsiak voltunk, könnyen avagy nehezen találtak munkahelyet a végzés után, azóta is ott dolgoznak-e (és milyen pozícióban) avagy időközben váltottak, mivel elégedettek.
A megkérdezettek egy részének már a végzéskor volt munkahelye, de átlagosan három-négy hónap alatt el tudtak helyezkedni azok is, akik csak államvizsga után álltak neki a keresésnek. Jellemzően alkalmazottként dolgoznak, és még az első munkahelyükön. Nagy részük tervezi, hogy később újabb tanulmányokba kezd.
Az alábbiakban az egyes képzésterületek diplomásainak munkaerő-piaci helyzetének rövid áttekintése olvasható.
- Agrár képzési terület
- Bölcsészettudomány képzési terület
- Gazdaságtudományok képzési terület
- Informatikai és műszaki képzési területek
- Jogi és igazgatási képzési terület
- Orvos- és egészségtudomány képzési terület
- Pedagógusképzés képzési terület
- Társadalomtudomány képzési terület
- Természettudomány képzési terület


