| Tartalom | Külső hivatkozások | Ábrajegyzék |
|
|
|||||||||
|
|
||||||||||
A felsőoktatási rendszerek működésének egyik rendkívül fontos mutatója diplomát szerzett egykori hallgatóik munkaerő-piaci beilleszkedése, integrációja, a diplomaszerzés utáni munkaerő-piaci pályafutásuk. Mi történik a végzett hallgatókkal? Milyen munkaerő-piaci esélyeik vannak, hogyan és hol találnak munkát, milyen pozíciók betöltésére teszi őket képessé a szerzett tudás, illetve a szerzett diploma? Az első – diplomázottak körében megszervezett – vizsgálatok már az 1970-es évek elején elindultak, azzal a céllal, hogy a felsőoktatásból kikerülők pályaképének feltérképezésével erősítsék a felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatát, az oktatás megfelelő alakításával javítsák a diplomások leendő munkaerő-piaci elhelyezkedési esélyeit, valamint hogy információkat szolgáltassanak az érintett szereplők számára a diplomás munkaerőpiac működéséről, dinamikájáról. Az eltelt mintegy negyven év a célok finomodását, a felsőoktatás és a munkaerőpiac összetett kapcsolatának egyre mélyebb feltérképezését hozta, az információszolgáltatás azonban továbbra is a pályakövetéses felmérések legfőbb célja és feladata maradt.
A diplomás pályakövetéshez sok szálon kapcsolódó, sok helyütt még szakmai és módszertani újdonságnak tekinthető kompetenciakutatások nemzetközi és hazai előzményeivel e fejezet második részében külön is foglalkozunk.
A felmérések jellege, a végrehajtó, illetve szervező intézmények köre országonként eltérő lehet, de találkozhatunk több szereplővel akár egy-egy országon belül is. Ausztráliában és Új-Zélandon központi intézmények, a Graduate Careers Australia nevű nonprofit szervezet, illetve az Új-Zélandi Alkancellári Bizottság (NZVCC) koordinálja az egységes, minden intézményre kiterjedő éves felméréseket, Hollandiában az Egyetemek Szövetsége (Vereiniging van Universiteiten) koordinálja a WO-Monitor néven futó központi vizsgálatokat. Központi felmérésekben vizsgálják Kanada, Nagy-Britannia, Norvégia, Hollandia és Svédország diplomásait is – utóbbi ország részletes statisztikai regiszter-rendszere képezi az oktatási és munkaerő-piaci elemzések alapját. A svájci Bundesamt für Statistik kétévente országos felmérést végez a nemrég végzettek körében alapvető munkaerő-piaci, regionális és egyéb országos szintű elemzések megalapozásához. A központi statisztikai felmérés mellett az egyes egyetemek, főiskolák maguk is követik végzettjeiket – ők elsősorban a szerzett kompetenciák hasznosulását, az intézményben tanultakkal való elégedettséget tudakolják, de eközben a kétéves ritmusban zajló központi felmérés kiegészítéseként is felhasználják a kapott eredményeket.1
Döntően az oktatási intézmények saját szervezésű vizsgálatain alapszik a francia, a német, az olasz és az osztrák rendszer. A németországi pályakövetéses vizsgálatok egyik fő központja a Kasseli Egyetem. Az egyetem Nemzetközi Felsőoktatáskutató Központja nemcsak a német egyetemek számára kínál módszertani modellt és szakmai segítséget, hanem távoli térségek, Afrika, Latin-Amerika, Délkelet-Ázsia különböző államainak, egyetemeinek diplomás-vizsgálatait is szervezi, összefogja. Olaszországban a Bolognai Egyetemen működő, kezdetben elsősorban karriertevékenységet folytató AlmaLaurea Program pályakövetéses vizsgálatai nőtték ki magukat széles körű egyetemközi együttműködéssé. Sajátos az Amerikai Egyesült Államok pályakövetési gyakorlata. A National Center for Educational Statistics számos vizsgálatot végez a felsőoktatásban tanulók és a végzettek között, pályakövetés szempontjából a Baccalaureate & Beyond felmérés a legfontosabb, amelynek keretében utolsó éves hallgatókat kérdeznek meg jövőbeli terveikről, elvárásaikról, majd a későbbi pályakövető-vizsgálat során a bachelor fokozat megszerzése utáni tanulmányi és munkavállalási tapasztalataikat mérik fel. Az NCES vizsgálatai mellett az egyes intézmények maguk is megkérdezik végzettjeiket munkaerő-piaci helyzetükről – a döntően online felmérések módszereit általában szakmai titokként kezelik, az eredményeket pedig elsősorban intézményi marketingcélokra használják fel.
Az utóbbi években elsősorban az OECD kezdeményezésére és támogatásával több összehasonlító nemzetközi pályakövetéses program is lezajlott. 1998 ősze és 1999 tavasza között tizenegy európai ország és Japán 1994–95-ben végzett hallgatói körében került sor a Higher Education and Graduate Employment in Europe (CHEER) című felmérésre, melynek célja a diplomások pályakövetése, a munkaerőpiac és a felsőoktatás összefüggéseinek vizsgálata volt. A CHEER folytatásaként indult el 2004-ben a REFLEX (The Flexible Professional in the Knowledge Society) nevet viselő vizsgálatsorozat, amely folyamatosan bővülő részvétellel tizenöt partnerországra terjedt ki – Ausztria, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Nagy-Britannia, továbbá Belgium, Csehország, Portugália, Svájc, Japán és Észtország. A CHEER-hez képest a REFLEX elsődleges célkitűzéseiben némi hangsúlyeltolódást láthatunk: fő kutatási témáját a tanulmányok és a munkaerőpiac közötti összefüggésrendszer, a személyes és szakmai kompetenciák vizsgálata, a kompetenciák fejlődése és szerepe jelentette. A kutatássorozat immár harmadik szakaszához érkezett, a Ljubljanai Egyetem koordinálásával elindult ugyanis a Reflex folytatásának szánt Higher Education as a Generator of Strategic Competences (HEGESCO) projekt, amelyben 14 európai ország – köztük Magyarország –, valamint Japán vesz részt.
A nemzetközi együttműködésben zajló kutatások sora, a pályakövetési programok összehangolt nemzetközi fejlesztése természetesen a részt vevő országok saját pályakövetési rendszereinek működését, kiépülését is hivatott segíteni. Mint láthattuk, az egyes országok pályakövetési módszerei meglehetősen heterogének; a skála a teljesen központosított, hivatalos rendszerektől az egyes egyetemek által külön-külön szervezett, eltérő módszerekkel végrehajtott vizsgálatok laza hálójáig terjed. A felmérések lebonyolítását a felsőoktatás, a munkaerő-piaci elemző szektor és az oktatáspolitikai ágazat többé-kevésbé jól körülhatárolható intézménycsoportjai végzik: statisztikai hivatalok, állami vagy független kutatóintézetek, ágazati minisztériumok, munkaerő-piaci szervezetek, nonprofit vagy piaci tanácsadó szervezetek, de maguk az érintett felsőoktatási intézmények is kiveszik a részüket a diplomás pályakövetésből.
A különböző intézmények által végzett pályakövetéses vizsgálatok – a kifejezetten speciális igénnyel fellépőket leszámítva – nagy vonalakban hasonlítanak egymásra. A kérdésblokkok a munkaerő-piaci integráció, az átmenet konkrét jelenségeit, jellegzetességeit, a tanulmányok értékelését, a tanulmányok és a munkaerő-piaci elhelyezkedés összefüggését, a tanulmányok során szerzett, és az elvárt munkaerő-piaci kompetenciák kérdéskörét érintik. A hangsúlyok kisebb mértékben eltérőek lehetnek, a főhangsúly jellemzően a munkaerő-piaci átmenet és a szakmai pozíció kérdéskörén van. Az állandó tematikus blokkokon túl több esetben kiegészítő kérdésblokkokat is szerepeltetnek a kérdőívekben.
A központi felmérés részét képezi, mégis külön kérdőívként jelentkezik az intézmény- és tanulmányértékelés az Australian Graduate Survey-ben. Az AGS lényegében három külön kérdőívből áll össze: az első a munkaerőpiacon elfoglalt pozíciót vizsgálja (végzett munkák az utolsó évben, aktuális pozíció az év április 30-án, fizetés, álláskeresés módszere, továbbképzések, szakképzések, további tanulmányok), a második a tanulmányok értékelését végzi (a tanulmányokkal kapcsolatos állítások pontozása egy skálán), a harmadik pedig a posztgraduális végzettséget szerzők körében vizsgálódik, kitér a tudomány világába történő integrálódás, a kutatási terület kérdéseire is.
A felsőoktatási intézmények által végzett pályakövetéses felmérések speciális kérdésblokkjai általában egy-egy szakterület valamely jellemzőjének – munkaerő-piaci jelenlétének, az oktatás formájának, tartalmának – változásából fakadó következményekre keresnek válaszokat. Egy-egy újabb alapítású szak esetében is gyakran előfordul, hogy kiemelt hangsúly helyeződik az első végzett évfolyamok munkaerő-piaci utánkövetésére, integrációjuk és szakmai pozíciójuk vizsgálatára. Új elem a bachelor-master képzés hatásának vizsgálata, a bachelor fokozat munkaerő-piaci értékesíthetőségének, megítélésének intézményi, kari vagy éppen szakos szintű kutatása. A speciális földrajzi vagy népességi adottságokkal rendelkező országok felméréseiben természetesen kiemelt hangsúlyt kapnak a regionális, mobilitási vagy éppen etnikai kérdések. A kanadai vizsgálatokban az Amerikai Egyesült Államokban végzett munkák, tanulmányok szerepével, Németországban regionális-tartományi, Svájcban regionális és nyelvi kérdésekkel, Új-Zélandon etnikai vonatkozásokkal egészítik ki a többé-kevésbé standard társadalmi-demográfiai,munkaerő-piaci, tanulmányértékelési modulokat.
Az egyes vizsgálatok céljai összességében viszonylag jól behatárolható térben mozognak. Az információszerzés és -szolgáltatás a legalapvetőbb célkitűzések egyike. Az egyetem végzett hallgatóiról, a munkaerőpiac viszonyairól, saját képzéséről, teljesítményéről kap képet; a megszerzett és nyilvánosságra hozott információk pedig a munkaerő-piaci szereplők, a végzettek, a hallgatók és a jelentkezni kívánók számára is kiemelkedően fontos tájékozódási pontként szolgálhatnak. A pályaorientáció elősegítése, a pályatervezés megkönnyítése mind az oktatási intézmények, mind a munkaerőpiaccal szoros összefüggésben dolgozó karrier-tanácsadó intézmények, nonprofit szervek felméréseiben fontos célterület. Ennek konkrét megvalósulási formái eltérőek lehetnek: Új-Zélandon képzésterületenkénti, szakonkénti betölthető foglalkozási listákat, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Svájcban, Ausztráliában bérkalkulátorokat, kereshető fizetési adatbázisokat állítanak össze az eredményekből.
Bérkalkulátor Nagy-Britanniából
A kapott eredmények a tájékoztatás mellett természetesen az intézmények fejlesztésében, minőségbiztosítási tevékenységében is nélkülözhetetlenek lehetnek, mind a rövid, mind a hosszú távú stratégiák kialakításához hozzájárulhatnak. Felhasználásuk ismét csak széles körben megtörténhet: a tanmenet megújítását, fejlesztését, a beiskolázási stratégiák alakítását, az új vagy átalakított szakok kimenetének meghatározását is segíthetik, de nem elhanyagolható a tájékoztatási szereppel összefüggő marketingszempont sem. A szakemberek véleménye szerint a végzett hallgatókkal való rendszeres – esetünkben időközönkénti felmérések révén történő – kapcsolattartás erősíti az intézményhez való kötődést is, ez pedig az alumni- és egyéb öregdiákrendszerek megszervezését és működését könnyíti meg.
A diplomás pályakövetéses vizsgálatok egyik legelső és legfontosabb tapasztalata, hogy a munka megszervezésének legnehezebb része a végzett diplomások megkeresése, elérése, valamint megnyerése a kérdőív kitöltésére. Ezzel a nehézséggel a központi szervezésű vizsgálatok ugyanúgy szembesülnek, mint az egyetemi-főiskolai felmérések. Az egyetemekkel szorosabb kapcsolatokat ápoló központi felmérést végző intézmények (mint például a Graduate Careers Australia vagy az NZVCC) a felmérésben részt vevő egyetemekre bízzák a címlista-készítés, a kiküldés és a begyűjtés feladatkörét, valamit ugyancsak az egyetemektől kért listákkal és általuk történő kiküldéssel dolgozik/dolgozott a két német kutatóintézet, a HIS és a CHE is.
Németországban a Kasseli Egyetem Foglalkozás- és Felsőoktatás-kutatási Tudományos Központja 1999-ben több mint százhatvan intézményi pályakövetéses vizsgálat módszertani-tartalmi összehasonlító elemzését végezte el. A visszaküldési arány átlagosan 54 százalék volt, a szórás óriási, a válaszok aránya 8 százaléktól 93 százalékig terjedt. Lengyelországban az intézmények részéről hangoztatott legfőbb probléma, akárcsak Németországban, a végzett hallgatók motiváltságának hiánya, de az alacsony válaszadás problémájával küzdenek az ausztriai egyetemek is. A visszaküldési arány emelése érdekében alkalmazott legelterjedtebb megoldást a négy, illetve nyolc hét után küldött emlékeztetők jelentik, a rendelkezésre álló adatbázisok problémájából is fakadóan lényegesen ritkább gyakorlat a nem válaszolók telefonos megkeresése, értesítése.
A holland WO-Monitor visszaküldési aránya 28 és 45 százalék között mozog. A válaszadási arány növelése érdekében a nem válaszolók részére több emlékeztető levelet is kiküldenek (e-mailen és hagyományos módon maximum négyet), és ha a válaszadási arány még ezután is nagyon alacsony maradna, telefonon is megpróbálják elérni őket. A visszaküldők között kisebb pénznyereményeket is kiosztanak. Nagyjából hasonló átlagos visszaküldési/válaszadási arányt tudnak produkálni az egyes oktatási intézmények által végzett vizsgálatok is, bár kétségkívül nagyobb szórással, ami természetesen az alkalmazott megkeresési módszereknek is függvénye.
A központi felmérések során elért válaszadási arány 30–60 százalék között változik. Kifejezetten magas – 77–87 százalék közötti – az olasz AlmaLaurea Program válaszadói aránya. A felvétel során a vizsgált alanyokat először e-mail útján keresik meg, a kérdőíveket az AlmaLaurea honlapjáról kell letölteni. Annak érdekében, hogy minél többen válaszoljanak, a nem válaszolókat egy hét után levélben ismét értesítik. Általában 50–60 százalék feletti az ismert válaszadási arány az amerikai egyetemi survey-k esetében is, bár az itteni eredményeket a sok nem közzétett információ miatt érdemes óvatosan kezelni. Itt is találkozhatunk ráadásul az átlagosnál lényegesen alacsonyabb, 20–25 százalék körüli válaszadással is.
A teljes adott évben végzett diplomás kört felmérő vizsgálatok mellett képzésterületi, egy vagy több szakot felölelő munkákkal egyaránt találkozhatunk. A komolyabb intézményi pályakövetéses hagyományokkal rendelkező országok közül tipikusan képzésterületi, szakos felmérések jellemzik a németországi, az ausztriai, a svájci és a franciaországi egyetemi-főiskolai gyakorlatot. Általában a teljes diplomás kör elérését célozzák ellenben a lengyel, a román, valamint az egyesült államokbeli intézményi felmérések. A németországi egyetemi, főiskolai pályakövetés példáján jól láthatjuk az intézményi szinten végzett vizsgálatok lehetséges sokszínűségét. A vizsgálatok jelentős része egy-egy kiválasztott szak, képzésterület végzett hallgatóira koncentrál. Vannak több szakot felölelő munkák, és találkozhatunk a teljes intézmény végzett hallgatói körében készített felmérésekkel is.
A felvételek között egyszeri, ismétlődő- és klasszikus panelvizsgálatok egyaránt megtalálhatóak. Általánosan elmondható, hogy minél jobban szervezett egy ország diplomás pályakövetési rendszere, a hangsúly annál inkább áthelyeződik az egyszeri felvételekről az évente, kétévente ismételt tracking-vizsgálatokra, panelvizsgálatot ugyanakkor viszonylag kevés intézmény végez.
Hosszú időn keresztül folytatott szisztematikus intézményi panelvizsgálat a Kasseli Egyetem 1983 és 1995 között végzett négy megkeresésen alapuló pályakövetéses felmérése: az első megkérdezésre 1984–85-ben, a másodikra 1986–87-ben, a harmadikra 1988–89-ben, a negyedikre 1995-ben került sor. Az első fázisban 2500 kérdőívet töltettek ki, a második szakaszban 1600, a harmadikban 1400, a negyedikben 1370 főt tudtak bevonni a vizsgálatba.
Több központilag szervezett és koordinált kutatást is igyekeznek panelvizsgálattá bővíteni. A holland WO-Monitor először másfél évvel a diplomaszerzést követően kérdezi meg a végzetteket, válaszadói között öt és fél évvel a diplomaszerzést követően második felmérést is végeznek, tíz és fél év után pedig harmadik megkeresést is terveznek. Panelvizsgálatokat kezdett a svájci BFS is, a hosszabb távú pályakövetés érdekében 2002 óta a második megkérdezésre is sor kerül. Az 1984-es vizsgálattól kezdődően panelvizsgálattá bővítették a kanadai National Graduate Survey-t is, Follow-up Graduate Survey néven. A nagy-britanniai pályakövetéses vizsgálatok két központi szervezője, a HESA és a HECSU is végez szisztematikus panelvizsgálatokat, és ugyancsak a többszöri megkeresés eredményeit értékeli az NCES által folytatott Baccalaureate & Beyond felmérés az Egyesült Államokban. A Bajor Diplomás Panelvizsgálatban a tervek szerint a diplomaszerzés után másfél év, majd öt év után keresik meg kérdéseikkel a végzetteket. Négyévenkénti rendszeres felmérésükben az új évfolyamok bevonása mellett a korábban kérdezett kohorszokat is újra vizsgálják a hannoveri Hochschul-Informations-System GmbH kutatói – egyes vizsgált kohorszok esetében jól elemezhetők a hosszú távú munkaerő-piaci és társadalmi-demográfiai folyamatok.
A megkérdezések időpontja viszonylag széles határok között mozog, a rendszeres központi vizsgálatok körében országonként eltérő gyakorlatok érvényesülnek. Ausztrália, Új-Zéland, Nagy-Britannia és Norvégia központi felmérésében fél évvel a diplomaszerzés után keresik meg a végzetteket, Svájcban egy év, Hollandiában másfél év, Kanadában két év telik el az első kérdezésig. Az egyetemek által végzett pályakövetéses vizsgálatok esetében ugyancsak nem lehet egységes gyakorlatról beszélni, egy-egy országon belül is eltér a megkeresések, kérdezések diplomaszerzéshez viszonyított időpontja.
A pályakövetéses vizsgálatok esetében több lehetséges felvételi módszerrel találkozhatunk: személyes megkereséssel, kérdezőbiztossal felvett kérdőív; postai úton kiküldött önkitöltős kérdőív; telefonon felvett kérdőív; online felületen felvett önkitöltős kérdőív; e-mailben kiküldött önkitöltős kérdőív. Az öt módszer közül legelterjedtebbnek a postai kiküldéses és az online módon felvett kérdőívtípus számít, az e-mailes megoldást önállóan kevés intézmény alkalmazza, inkább csak a postai kiküldés támogatásához használják fel. Feltehetően magas költségei miatt ritkák a személyes megkeresésen alapuló felvételek is, ilyenekkel inkább csak a központi forrásból finanszírozott hivatalos felméréseknél (Románia, Lengyelország) találkozhatunk.
Kifejezetten kevés felvételről tudjuk, hogy telefonos lekérdezésen alapul, főleg kisebb főiskolák, egyetemek, kisebb volumenű intézményi kutatások, illetve piackutatással (is) foglalkozó cégek beszámolóiban olvashatunk erről a módszerről. Kivételként említhető az olasz Központi Statisztikai Hivatal (ISTAT) 2004-es felmérése, amelyben huszonhatezer diplomást kerestek meg C.A.T.I. (Computer Assisted Telephone Interview) módszerrel – a felmérés százhúsz munkanapot vett igénybe, naponta mintegy hat telefoninterjút tudtak elkészíteni. Az ugyancsak olaszországi STELLA Program pályakövetéses vizsgálataiban a telefoninterjúknak kiegészítő szerepük van – az online kérdőíveket meghatározott időpontig ki nem töltő megkeresettek körében alkalmazzák őket.
Gyakran több módszer együttes alkalmazásával oldják meg a felvételeket – legjellemzőbb a postai kiküldés mellett létrehozott online kérdező felület, amelynek használati lehetőségéről ugyancsak postán, valamint e-mailben is értesítik a megkeresett személyeket. A jogosulatlan kitöltések kiszűrése érdekében több esetben már a kérdőívhez történő belépést is azonosítóhoz kötik – ez lehet hallgatói regisztrációs szám, az értesítőben kiküldött azonosító stb. –, mások a mindenki számára látható online kérdőív kérdései közé tesznek (anonim) azonosítást szolgáló elemet. Az online kérdezések önálló alkalmazása inkább csak az Egyesült Államok gyakorlatát jellemzi, bár az utóbbi években egyes európai országok, mindenekelőtt Németország intézményi pályakövetésében is terjedni kezdett. A tisztán postai kiküldés dominál ugyanakkor Svájc általános gyakorlatában.
Hallgatói azonosítószámhoz kötött online kérdezőfelület – University of Washington, USA
Magyarországon is régóta folynak olyan hivatalos – sok esetben hosszú távú tendenciák megfigyelésére is alkalmas – adatgyűjtések, amelyek hasznos információkat nyújtanak a diplomások pályafutásának munkaerő-piaci jellemzőiről. 1972-ben a Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ Kozák Gyula vezetésével Egyetemi és főiskolai hallgatók longitudinális vizsgálata, a felsőoktatásba kerüléstől a munkában töltött huszadik év végéig munkacímmel hosszú távú kutatási program elindítását tervezte. A kutatás a tanulmányaikat az 1973/74-es tanévben megkezdők között indult, néhány év elteltével már a főiskolát végzettek első elhelyezkedéséről is megkezdődött az adatgyűjtés. A 25 évesre tervezett grandiózus projektet különböző politikai okok miatt a hetvenes évek végén leállították, az elvégzett munka összefoglalása Egyetemi és főiskolai hallgatók élet- és munkakörülményei címen 1980-ban jelent meg.2
A Fiatal Diplomások Munkaerő-piaci Életpálya-vizsgálatának (FIDÉV) kutatási programját a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (ma Budapesti Corvinus Egyetem) Emberi Erőforrások Tanszékének szakemberei koordinálták.3 A kutatás fő célja az volt, hogy átfogó képet adjon a frissdiplomások elhelyezkedési lehetőségeiről, státuszáról és jövedelmi viszonyairól, s hogy e visszajelzéseket, eredményeket a hallgatók, a jelentkezők, az intézmények, az oktatási tárca és a munkaadói oldal szereplői egyaránt hasznosítani tudják. A kutatás során használt kérdőív harminckilenc kérdése tematikus blokkokat alkotott: személyes adatok, képzésre vonatkozó kérdések, végzettség, foglalkozás, munkahely és munkakör definiálása, kereset és munkával/munkahellyel való elégedettség,valamint az esetleges további tanulmányok szerepelnek a kérdőívben,döntően egyszerűen feldolgozható zárt kérdések formájában. A legtöbb kérdés a munkahelyre, illetve a betöltött munkakörre vonatkozott.
A kereset esetében általában jelentős probléma a válaszmegtagadás; a FIDÉV kutatás esetében az első adatfelvétel során nagy különbség figyelhető meg az 1998-ban, illetve az 1999-ben végzettek között e tekintetben. Az előbbi esetben a visszaérkező kérdőívek 19,3 százalékában nem volt válasz a keresetre vonatkozóan,míg az egy évvel későbbi felvétel során mindössze 1 százalék azon válaszolók aránya, akik jövedelmüket nem árulták el.
A Magyar Tudományos Akadémia, Felsőoktatási Tudományos Tanács és a Doktoranduszok Országos Szövetsége megbízásából 2002-ben került sor az első átfogó szociológiai vizsgálatra az új típusú doktori képzésben részt vettek és fokozatot szerzettek körében.4
A kutatást az Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhely és a JELTÁRS Jelenkor Társadalomkutató Műhely végezte. A kutatási program több elemből állt, melynek keretében a kérdőíves vizsgálatot kétéves előkészítő munka előzte meg. A PhD fokozattal rendelkezőkre vonatkozó információs adatbázis szisztematikus áttekintése után alakították ki a további adatgyűjtés módszertanát.
Az empirikus kutatás célcsoportja körében hetvenöt mélyinterjút is készítettek,amelyet a munkaadói oldal (cégek, közintézmények) vezetői és a humánerőforrás szakemberei körében lefolytatott ötven interjúval egészítettek ki.
A Magyarországon végzett határon túli magyar fiatalok életpályája című kutatási program a hazai felsőoktatási intézmények alapképzésein végzett nem magyar állampolgárok legnagyobb számú csoportjának karrierkövetését tűzte ki célul.5
A Márton Áron Szakkollégium karrierirodája által koordinált vizsgálat célja a Magyarországon történő tanulás motivációinak, illetve a határon túli hallgatók további életpályájának feltárása volt. A Kárpát-medence egész területére kiterjedő vizsgálat során többek között a szülőföldjükre hazatért, illetve Magyarországon maradt mintegy száznegyven volt ösztöndíjassal készültek mélyinterjúk. A vizsgálat sok fontos módszertani tanulsággal szolgálhat általában a külföldi hallgatók életpályájának felmérésében, amely a növekvő nemzetközi felsőoktatási mobilitás következtében egyre inkább felveti egy országhatárokon átnyúló pályakövetési program kidolgozásának szükségességét.
A hazai felsőoktatási intézmények többsége is felismerte már a diplomás pályakövetés fontosságát. A 2008 első felében végzett helyzetfeltáró munka eredményei azt mutatják, hogy az intézmények 80 százaléka működtet pályakövetési rendszert, végez pályakövetéses vizsgálatokat, további mintegy 10 százalékuk pedig a kidolgozás fázisában tart. Az első felmérések már az 1990-es évek második felében megindultak, nagyobb számban való megjelenésük azonban a 2005-ös ROP pályázathoz köthető: az intézményekben működő karrierirodák egyikfő tevékenységévé vált a végzettek követése. Az irodák azóta is kiemelt szerepet töltenek be ezen a téren, hiszen az intézmények közel felében ők koordinálják a pályakövetést, mellettük még a diákcentrumok, diáktanácsadók, valamint az intézményeken belül működő kutatócsoportok szerepe jelentős.6
Az Országos Felsőoktatási Információs Központ megbízásából 2006-ban a magyarországi felsőoktatási intézmények vezetői körében végzett vizsgálatból is kiderült: az intézményekben jelentős törekvések vannak a végzettek követésére alkalmas rendszer kiépítésére, ugyanakkor több megkérdezett rektor is aggodalmának adott hangot a pályakövetés kellő alapossággal történő végrehajtásával kapcsolatban – az egyik legjelentősebb problémának a csekély válaszadási hajlandóságot említették. A követéses vizsgálatok szükségességét lényegében senki sem kérdőjelezte meg, de a beszélgetések során kiderült, hogy a vizsgálatok sikerességét tekintve jelentős eltérések tapasztalhatók. Ahol sikerül motiválni a volthallgatókat, illetve elérni azt, hogy kötődjenek egyetemükhöz, főiskolájukhoz, ott a pályakövetés is nagyobb sikerrel végezhető. Éppen az alacsonyabb intézményi kötődés teszi szinte lehetetlenné a levelező tagozaton végzett hallgatók karrierkövetését, holott e csoport munkaerő-piaci helyzete is fontos információkkal szolgálhatna az egyetemek és főiskolák számára.
Módszertani vonatkozásaikat tekintve a magyarországi felsőoktatási intézmények által végzett pályakövetéses vizsgálatok jól beleilleszkednek a külföldi egyetemek, ügynökségek, központi intézmények által folytatott felmérések sorába. A megkérdezettek köre – akárcsak például a német egyetemek és főiskolák felméréseiben – viszonylag széles határok között mozog. A megkeresések leghamarabba diplomaszerzést követő fél évvel történnek meg, ennél jellemzőbb az 1–2 éve végzett egykori hallgatók felmérése, de néhány esetben (elsősorban első felmérések, kialakítás alatt álló rendszerek, illetve fiatal intézmények esetében) a teljes korábbi végzett-állományt igyekeznek bevonni a vizsgálatba.
A felmérések közel fele tracking-jelleggel kívánja megvalósítani a volt hallgatók pályakövetését, találkozhatunk panelvizsgálatokkal is, legjelentősebb ezek közül a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pályakövetéses felmérés-sorozata.
Az online felmérések Európa-szerte kezdik átvenni a vezető szerepet a pályakövetésben,nincs ez másképp hazánkban sem, a pályakövetést folytató intézmények több mint fele online módon, vagy online és egyéb megkeresési módok (telefonos, személyes, illetve postai megkeresés) kombinációjával hajtja végre vizsgálatait. A tisztán személyes megkeresésen alapuló vizsgálat a magyarországi felsőoktatási intézményi gyakorlatban is ritka; személyes megkereséssel zajlott a Zsigmond Király Főiskola által vezetett, több intézményre (BMF,ELTE-ÁJK, AVKF, WJLF) kiterjedő 2006–2007-es felmérés, ezen kívül azonban csak néhány részvizsgálat, illetve kisebb célcsoportra kiterjedő kutatás esetében van tudomásunk ezen módszer alkalmazásáról.
Bár a nemzetközi szakirodalomban is megoszlanak a vélemények az úgynevezett "válaszadást segítő-eszközök" alkalmazásának hatékonyságáról, a legtöbb központi felmérés, de számos intézményi kutatás is alkalmaz valamilyen "rásegítő" eszközt a válaszadási arány növelése érdekében. A magyarországi intézményi gyakorlat elsősorban a hivatalos (rektori, dékáni, egyetemvezetéstől érkező) kísérőlevelet preferálja, csaknem minden negyedik egyetem, főiskola esetében találkozhatunk ezzel a módszerrel. Hatékony eszköz lehet a többszöri értesítés, a megkereső levél többszöri kiküldése,illetve a nem válaszolók telefonos megkeresése is. A hazai intézmények közel húsz százaléka alkalmazza is ezt a megoldást. A tengerentúlon, de a nagyobb nyugat-európai felmérésekben is gyakori a kisebb pénz-, illetve tárgynyeremények kisorsolása a válaszokat beküldők között; tény ugyan, hogy nem egyértelmű ezen jutalmak általános ösztönző hatása, elgondolkodtató, hogy a legrégebbi,folyamatosan működő pályakövetési rendszerekben (mint például az ausztrál vagy az új-zélandi modell) töretlenül alkalmazzák – Magyarországon a jutalomsorsolás, a válaszadásért járó ajándékegyelőre csaknem ismeretlen a pályakövetési gyakorlatban.
A felsőoktatásban is egyre kevésbé a lezárt ismeretek közvetítése, sokkal inkább a tanulni tanulás és a szakterületen való eligazodáshoz szükséges szemléleti keretek kialakítása a cél. A kompetenciák felől közelített tudás szükségképpen nyitott a jövő felé, és szoros kapcsolatban van a cselekvéssel, a munkavégzés,életvezetés színvonalával. A kompetenciák mérésével és összehasonlíthatóságával kapcsolatos kételyek, az ezekből fakadó szakmai vita és véleménykülönbségek ellenére, a felsőoktatási rendszerek alakítói úgy tűnik intézményi, országos és nemzetközi szinten is támaszkodni kívánnak a kompetenciák felmérésére (l. az OECD által gondozott PISA-felmérések sikere). A kompetenciák vizsgálata,fejlesztése a felsőfokú tanulmányokat nyitja a későbbi munkavállalás felé, előtérbe kerül az ehhez kapcsolódó hallgatói érdek és felelősség.
A már említett CHEER-vizsgálatban nem elvi-elméleti megfontolásokból kiindulva,hanem az érintettek véleménye alapján, empirikus alapon keresték – a kérdőívben felkínált tucatnyi kompetencia megítélésének együttjárásai alapján – a kialakult átfogóbb kompetencia-faktorokat. Ennek az elemzésnek az eredménye a szervezeti, módszertani, résztvevő, speciális, általános, társas-emocionális faktorok elkülönítése. Ezek köré rendeződtek a munkavállalás sikerességét megalapozó kompetenciákkal kapcsolatos ítéletek.7
Az utóbbi években a felsőoktatásban is lendületet kapott a PISA-hoz hasonló, az alapvető kompetenciákat vizsgáló módszerek fejlesztése. Az Európai Unió lisszaboni stratégiájában fogalmazta meg, hogy a felsőoktatás által fejlesztett kompetenciák az EU versenyképességében is fontos szerepet kapnak. A felsőoktatásra vonatkozó helyzetelemzésekben ezután kidolgozásra is kerültek olyan kulcskompetenciák, melyek hatással lehetnek nemcsak az egyéni boldogulásra, de magának az Európai Közösségnek a versenyképességére is. Eközben az Egyesült Államokban is hasonlóan határozott lépéseket tett az oktatásirányítás a kompetencia és tanulási eredmény felőli standardizálás felé, melyet általában a Spelling-bizottsághoz kötnek a kritikusok és pártolók. A tengeren túl nagyobb hagyománya van a felsőoktatási intézmények belső minőségbiztosításának, erre építve igényli az amerikai oktatási kormányzat, hogy a felsőoktatási intézmények tevékenységét a külvilág felé is jobban be kell mutatni, nyomon követhetővé téve, hogy milyen módon hasznosítható az ott szerzett tudás, mennyiben segíti a társadalom és az egyén sikerességét. A világ legfejlettebb országait tömörítő OECD, az eddigi gyakorlatát kiterjesztve készíti elő a felsőoktatás PISA-vizsgálatát, nemzetközi összehasonlításban regisztrálhatóvá téve a felsőoktatásban fejlesztett
alapvető képességeket.
Az európai kutatások alapját az EU lisszaboni folyamata adja, mely a felsőoktatást a gazdasággal, versenyképességgel való kapcsolatában vizsgálja. A Lisszaboni nyilatkozattal az EU alapértékek, átfogó célok mellett kötelezte el magát, ám a változó világban, átalakuló belső helyzetben ezek megvalósítása folyamatos alkalmazkodást igényel. A fejlesztés átfogó céljait mindenesetre már a 2000-es meghirdetéskor felvázolták. A felsőfokú oktatást a célok közül az érinti, hogy a versenyképességet a tudástársadalom kiépítésével igyekeznek növelni. A lisszaboni európa tanácsi ülés azt is kezdeményezte, hogy a tagállamokkal és az Európai Bizottsággal együtt hozzanak létre egy európai keretrendszert az alapvető kompetenciák meghatározására.
Az általános tájékozódás után a Bizottság által összehívott szakértők munkacsoportja, melyet a tagállamok segítségével állított fel, fogalmazta meg a későbbiekben kiindulásként kezelt nyolc alapvető kompetenciát:
Az európai szintű előkészítő munkákhoz kapcsolódva egy felderítő vizsgálat keretében az Eurydice kutatói igyekeztek az EU-n belül az alapvető kompetenciákat azonosítani. A kérdőíves kutatás a kompetencia meghatározásának sokféleségét tükrözte vissza. Az oktatás minőségéért vállalt célok, melyek egyaránt érintették a folyamatot magát és annak eredményét, adták elsődleges motívumát
az alapvető motivációra fordított kiemelt figyelemnek. Másrészt az oktatás nemzetköziesedése is erősítette ezeket a törekvéseket.
Az Eurydice véleményét egészíti ki az európai egyetemek együttműködésében zajló másik kompetenciavizsgálat, a Tuning-projekt. Itt is megfogalmazódnak alapvető kompetenciák, s ezek mellett a különböző szakterületeken fontos szerepet játszó speciális kompetenciákat is vizsgálják. Azzal a céllal teszik ezt, hogy a különböző országokban, különböző intézmények által nyújtott képzési programok összehasonlíthatóvá,távlatilag összeilleszthetővé váljanak. Törekvéseiket a háromciklusú képzést bevezető bolognai folyamathoz kötik. A program egy európai szintű egyeztetés-sorozatot kezdeményezett munkaadók, felsőoktatásban végzők és egyetemi oktatók részvételével a diplomához vezető úton legfontosabbnak ítélt kompetenciák meghatározására. Ennek eredményeként állt össze az általános és egyes szakterületekre illeszkedő gyűjteménye a kompetenciáknak.
A Tuning-projektben háromféle általános kompetenciát különböztetnek meg:
Az Egyesült Államokban is megjelenik, különösen az állami fenntartású intézmények esetében az a szövetségi oktatásirányítás által határozottan és viták kereszttüzében képviselt álláspont, hogy a kompetenciák és a tanulási eredmények oldaláról kell vizsgálni az intézményeket, összehasonlításra is alkalmas nyilvános módszerek alkalmazásával. Itt sok intézménynek a saját minőségbiztosítási rendszerében már van hosszabb előzménye a hasonló vizsgálatoknak, s ezekre épülve számos szélesebb körben elterjedt vizsgálati eljárás alakult ki (pl. CLA, CAA, MAPP). Ezek sajátossága, hogy a PISA-vizsgálathoz hasonlóan nem elégszenek meg az önbeszámolón, véleménykérésen alapuló adatokkal, hanem a teljesítményt direkt módon is tesztelik szövegértési és egyéb feladatokkal.
A közoktatásban szerzett tapasztalatokra építve az OECD előkészít egy a felsőoktatásban használható, a kulcskompetenciákat felmérő eljárást. Azzal érvelnek a vállalkozásuk mellett, hogy a felsőoktatási rangsorok megközelítése egyoldalú, amennyiben a felsőoktatás inputjaira koncentrál (oktatói, hallgatói oldalon), nem az eredményeire. A megalapozott felsőoktatás-politikának szerintük ehelyett a fejlesztett kompetenciákban, tanulmányi eredményekben lemérhető intézményi hatékonyságon kellene nyugodnia. A PISA által is mért kompetenciákat ugyanakkor igyekeznek kiegészíteni a felsőoktatás sajátosságainak megfelelően. Jelenleg ezek a vizsgálatok a módszertani-szakmai előkészítés fázisában vannak.
A hazai kutatásokban is egyre inkább előtérbe kerül a kompetenciák vizsgálata, sőt az oktatásirányítás is fontos szempontként fogadja el ezek nyomon követését. Egyrészt a nemzetközi kutatásokban (pl. a PISA-vizsgálatban) közreműködő kutatók munkái közvetlenül is közvetítik ezt az új szemléletet, másrészt a felsőoktatás-pedagógiai, oktatáspolitikai kutatásokban általában is egyre hangsúlyosabban jelenik meg a tanítási-tanulási folyamat kompetencia alapú elemzése. A számos hazai előzmény közül kiemelhető a Társadalom és gazdaság című folyóirat2006-os tematikus száma, melynek szerzői a megújuló bolognai rendszer új szabályozásában, a szakok létesítésében és indításában végeztek előkészítő, szakértői munkát. Ennek módszertani, fogalmi eredményeit is bemutatják, de a tanulmányokban megjelennek a munkáltatói oldal szempontjai is, együtt a szakterületi sajátosságok érzékeltetésével.
Szintén fontos összefoglaló munka az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet interneten is elérhető, Kompetencia: kihívások és értelmezések című kötete, mely hátteréül kíván szolgálni a Nemzeti Fejlesztési Tervben az egész életen át tartó tanulás képzési programjainak, kínálatának megszervezésében. Emellett egy a TEMPUS által finanszírozott kutatásról számol be a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának Vezetéstudományi Tanszéke által összefogott kutatócsoport Az európai gyakorlathoz illeszkedő munkaerő-piaci készségigény-felmérés a magyar oktatás-képzés fejlesztése szolgálatában című zárótanulmányában. Erre épít a nyugat-dunántúli régión belül a felsőoktatási intézmények és a munkapiaci szereplők kapcsolatát a megszerzettnek ítélt és az igényelt kompetenciák felől elemző vizsgálat, "A hallgatók elhelyezkedéséhez kötődő kompetenciák vizsgálata" címmel.
Módszertani fejezetünk két nagy részre tagolódik: az elsőben a diplomás pályakövetéses kutatások néhány alapvető kérdését érintjük, szólunk a megbízhatóság és az érvényesség kérdéseiről, a kérdőív szerkesztésének lépéseiről, külön kiemeljük az online kutatások sajátosságait. Foglalkozunk a mintavétel fontosságával, a buktatókkal és a megoldási lehetőségekkel, majd kiemeljük az egyes technikák kombinált alkalmazásának lehetőségeit és lépésről lépésre (táblázat formájában) bemutatunk egy összetett kutatást, kitérünk az egyes tevékenységek idő- és pénz vonzatára, a közreműködők szerepére.
A második részben a munkáltatói vizsgálatok jellegzetességeivel foglalkozunk (2.3): kiemeljük annak sajátosságait (mennyiben más, mint egy „lakossági” adatfelvétel), külön foglalkozunk a munkáltatói minta és a kérdőív specifikumaival, az elemzések készítésének néhány alapelemével, majd külön kitérünk a kvalitatív kutatási eszközök lehetőségeire.
Ha jobban belegondolunk, a diplomás pályakövetési vizsgálatok különleges kihívást – egyben kivételes szakmai és pragmatikus lehetőségeket kínálnak a kutatók számára. Az aktív és a végzett hallgatóink információi, kiegészítve a munkáltatók vizsgálati eredményeivel, egy új kommunikációs lehetőséget biztosítanak az oktatás és a munka világa között. Ma még szinte felbecsülhetetlen, hogy az így nyert információk visszacsatolása a képzésekbe milyen mértékben járulhat hozzá a magyar felsőoktatás megújításához.
A diplomás pályakövető kutatások hazai és nemzetközi előzményeinek, illetve a rendszer kiépítését előkészítő és támogató eddigi lépések tapasztalatai8 egyértelműen mutatják a kérdőíves – ezen belül is az önkitöltős online – adatfelvételek dominanciáját. Ez teljesen érthető, hiszen céljainknak – készítsünk hallgatói motivációs vizsgálatot, végzős, illetve végzett hallgatók pályakövetését, esetleg munkáltatói vagy oktatói adatfelvételeket – leginkább a kvantitatív kérdezéses technikák, azon belül is az olcsóbb és gyorsabb „önbevallásos” módszerek felelnek meg. Ezek révén (különösen az online eszközök segítségével) ugyanis rendkívül költséghatékonyan nagyobb elemszámú, reprezentatív mintán „mindent megtudhatunk, amire szükségünk van”. De ne feledjük: más technikák is rendelkezésünkre állnak, amelyek kiegészíthetik ismereteinket – olyannyira, hogy alkalmazásuk elhanyagolása hiba lenne. Elképzelhetetlen például egy kérdőív megalkotása próbainterjú nélkül, amely – szükségszerűen – mélyinterjú. Nem lehetséges más módon „szembesíteni” különböző csoportok megkérdezése révén szerzett ismereteinket (pl. mit mondanak a jelenlegi és végzős hallgatóink, a munkáltatók vagy az oktatás szereplői), mint egy jól megszerkesztett fókuszcsoportos közös beszélgetés. A survey adatok „mögöttes tényezőit” (valójában miért válaszoltak így, mit gondolnak bizonyos dolgokról válaszadóink stb.) nem lehet értelmezni célirányos kiegészítő mélyinterjúk nélkül. A kérdőív nem univerzális, csak a leghatékonyabb eszköz bizonyos információk begyűjtésére.
A következőkben a kérdőíves technikák általános és konkrét módszertani kérdéseiről lesz szó. Ezen belül is elsősorban a legfontosabb – és legsúlyosabb – hibalehetőségekre hívjuk fel a figyelmet: szót ejtünk a mintavételi és a nem mintavételi hibákról. Ez utóbbiak esetében részletesebben is tárgyaljuk a mérési eszközeink, a kérdőívek megszerkesztésének problémáit; elkülönítve, különös hangsúlyt fektetve az önkitöltős online és postai kérdőívekre, illetve a telefonos kérdezésre. Nem véletlen, hogy leírásunkat a válaszadók beszámolóinak hitelességi problémáival kezdjük, hiszen ezek a legnehezebben kiküszöbölhető és legsúlyosabb következményekkel járó hibaforrások.
Amit minden kérdezéses technika esetében a „kezdetektől” kiemelnek a szerzők, a legfontosabb hibaforrása az emberek szóbeli, illetve a „célzott” kérdőíves írásbeli beszámolójának hitele, valóságtartalma. Sokszor a „hajlandóság”, máskor a „képesség” hiányzik a válaszadóból ahhoz, hogy higgyünk az így született vizsgálati eredményeknek.
Ha arra vagyunk például kíváncsiak, hogyan érzi magát a megkérdezettünk jelenlegi oktatási intézményében vagy a munkahelyén, több minden torzíthatja válaszait. Ha érvényesnek fogadhatjuk el azt a kijelentését, hogy „nagyon elégedett”, azt feltételezhetjük, hogy ez saját érzéseire vonatkozóan helytálló. Ez azonban nem feltétlenül árulkodik az egyeteme vagy a munkahelye tényleges – mondhatni „objektív” – viszonyairól. El kell tehát döntenünk, mire vagyunk kíváncsiak: az ő „elégedettségére”, vagy a „tényleges” iskolai, munkahelyi körülményekre. Ez két külön kutatást igényel: a „vélemények” és a „tények” felderítését a legtöbbször nem lehet „egy kalap alá venni”.
Van egy „rosszabbik eset” is, amikor például a megkérdezett pocsékul érzi ugyan magát a munkahelyén, de nehezére esik bevallani. Ilyenkor alaposan félrevezethetnek a válaszai. Oka lehet a megtévesztésnek, hogy egyszerűen jó benyomást akar kelteni, esetleg „nem akarja sajnáltatni magát”. Az, hogy egy-egy megkérdezettnél
mik a „kényes kérdések”, szinte eldönthetetlen! Vannak, akik szívesen beszámolnak jövedelmükről, mások viszont nem; a „munkavállalás esélyei”, a „munkahelyi előmenetel lehetőségei” vagy a „szakmai beválás” hasonló módon meglehetősen megosztó kérdés.
Olykor „eredendően” a képességek hiányoznak ahhoz, hogy „megfelelően” válaszoljon valaki a kérdésünkre: maga sincs tisztában motivációival, képtelen tehát beszámolni róluk. Ne feledjük azt sem, hogy az emberek nem feltétlenül „gondolkodnak logikusan”, és ez valójában „így természetes”9. Esetleg nem tudják értelmezni a „párkapcsolat” vagy a „munkanélküliség” fogalmát – olykor egészen mást értenek alatta, mint mi. Nem könnyű „átfogóan mérlegelni”, például az életkörülményeket, az oktatási vagy a munkahelyi viszonyokat; különösen, ha a környezetünk éppen most változik vagy eleve változékony. Mondhatni: „természetes reakció” ilyen esetekben, ha a címzettünk a számítógép előtt ülve úgy dönt, hogy válasz nélkül hagyja az egész kérdőívünket; vagy „beír valamit”, hogy hamar túllépjen ezeken a dilemmákon.
Ha a válaszadók olyan helyzetben vannak, amely – akarva vagy akaratlanul – akadályozza őket az őszinte, „releváns” válaszadásban, akkor beszámolójuk olykor „köszönő viszonyban sincs” tényleges érzeteikkel, valós helyzetükkel, környezetük „objektív” állapotával. Egész kutatásunkat úgy kell felépítenünk, hogy minden mozzanatában kiküszöböljük – de legalábbis csökkentsük – az ilyesfajta hibaforrásokat.
Kezdjük a kutatási célok megfogalmazásával. Eleve tisztában kell lennünk azzal, hogy a megkérdezettjeink „miben kompetensek” véleményt nyilvánítani. Ne várjunk tőlük „objektív és összevethető” adatokat oktatási intézményükről, munkahelyükről. Véleményük csupán a valóság szubjektív „visszatükröződései”, amelyekből összesített adataink alapján következtethetünk arra, hogy a tényleges körülmények mennyire felelnek meg az érintettek elvárásainak. Ha ez a kutatásunk célja – mert például a jelentkezők számára „vonzóbbá” akarjuk tenni egyetemünket, főiskolánkat –, akkor nincs is ennél autentikusabb forrás. De ha egy esetleges „tényleges beavatkozás” (pl. az oktatási tervek átalakítása, az oktatók minősítése) céljából akarjuk felhasználni eredményeinket, akkor célszerű más kutatásokat is végezni.
Hogyan kerülhető el azt a helyzet, hogy a válaszadók „késztetve érezzék magukat” a valótlan válaszokra? Ha kérdezőbiztosokat alkalmazunk, akkor nagyobb esélyeink vannak a hamis válaszok elkerülésére. A felsőoktatásban a kérdezőbiztosok legfontosabb „rekrutációs bázisa” a saját hallgatóság. Nem mindegy, hogy a jelenlegi és volt hallgatókat „kortársaik” kérdezik: biztosan nagyobb arányban és szívesebben nyílnak meg előttük. A munkáltatói és oktatói vizsgálatok számukra is olyan információkkal szolgálhatnak, amelyek elősegíthetik a hatékonyabb tanulást és a karriertervezést. Ez a fajta munka számtalan kihívással jár, ennek eredményeképpen sikeres végrehajtása növeli emberi és szakmai tapasztalataikat; olyan készségekre tesznek szert, amelyek javítják saját beilleszkedésüket a munka világába. Nem árt persze professzionális, egyes kutatóintézmények szakavatott, nagy gyakorlattal rendelkező kérdezőit is alkalmazni – már csak azért sem, hogy a munkában részt vevő hallgatóknak legyen kitől tanulniuk.
Itt is felhívjuk a figyelmet az erkölcsi, szakmai és anyagi ösztönzők kellő mértékére és arányára: mérlegeljük, hogy mit várunk el hallgatóinktól „ingyen”, bizonyos „szakmai, oktatási ellenszolgáltatások”fejében – és mit fizetünk meg „piaci áron”. Nem tisztességes és nem is praktikus „alulfizetett munkatársakkal” dolgozni, amikor olyan sok múlik rajtuk egy kutatásban! Hiszen – mint fentebb jeleztük – az ilyen jellegű adatfelvételekben kulcsszerepe van a „jó kérdezési szituációnak”, a megfelelő kérdezői magatartásnak!
A kérdőíves technikákkal szembeni leglényegesebb követelmények a megbízhatóság és az érvényesség. Miközben a kérdőív gondos kialakításával, a kérdések körültekintő megfogalmazásával nagymértékben kiküszöbölhetjük a mérésünk megbízhatatlanságát, esetleg azt érhetjük el, hogy még pontosabban – és meggyőzőbben – mérünk „valamit”, amiről nincs igazán fogalmunk! Amikor tehát a kérdőív szerkesztésének kérdéseivel foglalkozunk, ne feledjük, hogy egy hatékonyeszközét állíthatjuk elő magunk és mások félrevezetésének, ha nem tisztázzuk pontosan: mit is mérünk.
A diplomás pályakövető rendszerek egyik központi fogalma például a „sikeres elhelyezkedés,beilleszkedés a munka világába”. De mit is értsünk alatta? Mérhetjük úgy is, hogy megkérdezzük volt diplomásainkat: „Mennyire sikeres a beilleszkedése a munka világába?” Megkérjük, hogy osztályozza egytől ötig, ahol az ötös azt jelenti, hogy „tökéletesen beilleszkedett”, míg az egyes azt, hogy „beilleszkedése egyáltalán nem sikeres”, míg a közbülső értékekkel „árnyalhatja véleményét”. A kapott értékeket összegezhetjük, százalékokat, átlagot és szórást számíthatunk, különböző „magyarázó modellekbe” illeszthetjük. Azt, hogy a magasabb értékek mögött valójában mi rejlik, csak nagyon körültekintő vizsgálatokkal, összetett mutatók alkalmazásával tudjuk eldönteni – de legalább is „érzékelni”. Megvizsgálhatjuk a jövedelmét, munkaidejét, munkakörülményei konkrét elemeit (mennyire ártalmas az egészségére, milyen a munkatársak közötti viszony, mekkora stresszhatásnak van kitéve, milyenek az előrejutási lehetőségei stb.), majd megkérdezhetjük azt is, hogy ezek a tényezők mennyire fontosak számára. Megnézhetjük az előzményeit, rákérdezhetünk arra is, hogy ismer-e más munkahelyeket, viszonyokat. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy valaki munka mellett szerzett- e diplomát, így számára egészen mást jelent a „beilleszkedés”. Fontos lehet, hogy milyen elvárásai, tervei, vágyai vannak a munkával kapcsolatban: például az „önmegvalósítás színterének” tekinti-e vagy egyszerűen „megélhetési forrás” számára; örömét leli-e benne vagy állandó feszültségek, frusztráció forrása. Mit is takar tehát a „sikeres beilleszkedés” fogalma? Óvatosan és körültekintően kell kezelni, semmi esetre se tehetőek elhamarkodott kijelentések bizonyos mérési eredmények alapján. Tisztában kell lenni azzal, hogy a társadalmi jelenségeknek összetett a természete, csak bizonyos – empirikusan megragadható – jellemzők, indikátorok ismerhetőek meg, a valóság a maga teljességében sohasem. Közelítsük meg sokoldalúan, többféle módszerrel, vegyük figyelembe mások eredményeit – és ne titkoljuk el a velünk együttműködők elől sem a bizonytalanságainkat. Mindezeket szem előtt tartva tárgyalhatóak a továbbiakban a kérdőív szerkesztésének konkrét szakmai kritériumai, kiemelve, hogy a megfelelő eszközök kialakításán túl legalább ilyen fontos a kutatás fogalmi kereteinek pontos tisztázása, egységes alkalmazása.
A standard strukturált kérdőívek alkalmazásának legfontosabb kritériuma az, hogy „ugyanazt a kérdést ugyanúgy tesszük fel” a legkülönfélébb embereknek. Ez azzal az előnnyel jár, hogy „kontrollálhatjuk az ingereket”, nem függ tehát a válasz a kérdés „aktuális” megfogalmazásától, ez a mozzanat biztosítja a „megbízhatóságot”. Ugyanakkor nem lesz mindenki számára ugyanúgy értelmezhető, „nem ugyanazt jelenti” majd, ez viszont tovább csökkenti a mérésünk „érvényességét”. A legnehezebb szituáció, amikor nincs – a kérdezőbiztos személyében – külső segítségünk a kérdéseink „működtetésére”, vagyis egy önkitöltős kérdőívet szerkesztünk.
A Diplomás Pályakövető Rendszer legtöbbünk számára meglehetősen újszerű kihívásokat jelent. Végig kell tehát gondolni kérdőívünk célját, tartalmi és formai elemeit. Vegyük először is sorra, milyen kérdéseket kell „feltétlenül” tartalmaznia.
A pályakövetéses felmérések legfontosabb tartalmi blokkjai
Ha csak a „kötelező penzumot” teljesítjük, már meghaladhatja kérdőívünk az „elviselhető hosszúságot” (erről még külön szólunk), illetve nagyon „vegyes összetételű” lesz. Általában rangsorolnunk kell tehát: mi fér bele és mi nem. Itt a legfontosabb szakmai érveink azok lehetnek, hogy a túl sok vagy nagyon eltérő logikájú kérdés csökkentheti a válaszadói hajlandóságot, ronthatja a visszaérkező válaszok minőségét, így alapvetően veszélyezteti vállalkozásunk sikerét. Meg kell értetnünk az együttműködőkkel, hogy kompromisszumokat kell kötnünk: itt és most, ebben a formában miért nem célszerű a kívánságuknak megfelelő kérdések alkalmazása.
Amely – nélkülözhetetlen – információk az előszűrésünk után megmaradtak, azok begyűjtésének módjáról is döntenünk kell. Valóban kérdezhető az egy önkitöltős kérdőív formájában, esetleg „kiegészítő kutatást” kell szerveznünk, mert az információ valóban nélkülözhetetlen, de az adott módszerrel nem kérdezhető. Elkészítve a kérdőív első vázlatát, már sok minden látszik: mérete elfogadható-e, tartalma „elviselhető-e” a leendő válaszadók számára, milyen sorrendben célszerű kérdezni (itt nem a „logikai”, hanem a „pszichológiai” sorrend a döntő – a megkérdezett helyzetéből kell kiindulnunk, ahogy számára a legkedvezőbb). Ebben a szakaszban sokat segíthetnek a saját és mások által korábban készített kutatási eszközök. Amint meggyőződtünk arról, hogy kérdőívünk „vállalható kompromisszum”, akkor megalkothatjuk a kérdőív első – immáron kipróbálható – változatát.
A próbakérdezést magunknak kell elvégezni, mégpedig egyrészt ügyelve arra, hogy az alappopuláció „szélsőséges pólusai” (pl. magasan kvalifikált, vezető beosztású és alacsonyabb beosztású végzett hallgatóink, munkanélküliek, magányosak és sokgyermekesek stb.) is bekerüljenek. Egészítsük ki a formális lekérdezést egy mélyinterjús beszélgetéssel, ahol a megkérdezettjeink magáról a vizsgálati eszközünkről, saját benyomásaikról nyilatkoznak. Ezt követheti néhány „éles” próba: postai kiküldés vagy online kérdezés, itt szembesülhetünk azzal, mi tud online kérdőív-szerkesztő programunk és mit nem, mi látszik sokszorosított kérdőívünkön és mi nem. Fontos, hogy a próbakérdezés után is kísérjük figyelemmel konstrukciónk működését, és biztosítsuk annak lehetőségét, hogy szükség esetén menet közben is változtassunk rajta, ami ugyan rendkívül kockázatos vállalkozás, de megmenthet a nagyobb bajtól, hogy nem, vagy hibásan működik.
Amint véglegesítettük kérdőívünket, ki kell alakítanunk azokat az útmutatókat is, amelyek a válaszolót (vagy a kérdezőt) világosan eligazítják. Különösen egy önkitöltős kérdőív esetében nagymértékben ronthatja a válaszadói hajlandóságot, ha nincs tisztában céljainkkal, „személyünkkel” (konkrét név vagy intézmény szerepel-e az „aláírásban”, használunk-e logót), nem biztosítjuk a „névtelenségről”, „titkosságról”, illetve nem hívjuk fel a figyelmét az önkéntességre. A válaszadásra ösztönző hatású lehet továbbá, hogy ha igényli, akkor kaphat majd visszajelzést a felmérés eredményéről. Alapvető fontosságú a megszólítása, a hangnem; az, hogy tegeződünk vagy magázódunk; meggyőző-e a kérés indoklása stb. Ki kell térnünk annak jelzésére, hogy mennyi idejét vesszük igénybe (online kérdőív esetében külön eldöntendő: egyszerre látható vagy oldalanként legördülő kérdezési formát választunk-e).
Rontja esélyeinket, ha nehezen igazodik el a kérdezett, hiszen már az első bizonytalanság esetén abbahagyhatja a kérdőív kitöltését. Ezért pontosan tájékoztatnunk kell arról, milyen kérdésünkre hogyan jelölhetik a választ. Mára kérdőív elején, esetleg a kérdéstípus első előfordulásakor jelöljük mindezt – például „karikázzon”, online kérdőív esetében „klikkeljen a megfelelő alternatívára”, „írja be”, „a legfontosabbal kezdje...”–; emeljük ki, hogy a válaszalternatívák közül csak egyet vagy többet is választhat; és pontosan adjuk meg az egyéb, a válaszadáshoz szükséges instrukciókat is – „osztályozzon egytől ötig, ahol...”, „most csak az ’anya-intézményében’ szerzett végzettségét vegye figyelembe”, „a ’fő munkahelyére’ kérdezünk” stb. Speciális válaszadási mód, például „osztályzás” esetén célszerű minden esetben konkrétan megadni az egyes „osztályzatok” jelentését).
A kérdőívben pontosan tisztázni kell, milyen fogalom alatt mit értünk. Kutatási eredményeink érvényességét nagyban növeli, ha pontosan definiáljuk a legfontosabb fogalmakat: „egy háztartásba tartozónak azokat értjük, akik...”, „munkanélkülinek számít, aki...” stb. Segítenünk kell a kérdezett eligazodását abban, hogy az egyes válaszalternatívák esetén hogyan folytassa a válaszadást, a „specifikációs utasításokat” egyértelműen definiálnunk kell: „ha most nincs munkahelye, akkor ugorjon a (..) kérdésre” stb. Online kérdőív esetében könnyebb a dolgunk: itt az ugrások technikai feltételeit kell „programoznunk”, a kérdezett nem is kell, hogy érzékelje az ugrásokat.
Ha kérdezőbiztosok is közreműködnek, akkor külön „kérdezői utasításban” le kell írnunk a következőket:
A standard kérdőíves adatfelvételek esetében minden kérdés változók formájában jelenik meg a számítógépen, az SPSS adatfájlban. A kérdések formájukat tekintve alapvetően kétfélék lehetnek: zártak és nyitottak –, illetve ezek kombinációi.
A nyitott kérdések esetében nem adunk meg semmilyen válaszlehetőséget – a megkérdezettekre bízzuk a válasz megfogalmazását. Ennek a „kvalitatív elemnek” nagy jelentősége lehet a kérdőíves technikánkban, hiszen segítségével növelhetjük a vizsgálatunk érvényességét: megtudhatjuk, hogy a kérdezett pontosan „mit is ért” bizonyos fogalmak, kifejezések alatt. Alkalmazhatjuk akkor is, amikor pontosabb információkra van szükségünk, és nem akarjuk eleve kategorizálni a válaszokat (pl. jövedelem, születési év, település, iskola, munkahely stb.).
Rendkívüli előnyük a magas információtartalom, amely révén magunk dönthetjük el milyen kategória-rendszerbe soroljuk be utóbb a válaszokat. Ez okozza a legtöbb nehézséget is: több száz fős minta esetében nem egyszerű utólag olyan változót készíteni, amelybe minden válasz belefér. A nyitott kérdéseknél több dimenzióját is vizsgálhatjuk a szövegeknek: tartalmi, formai jegyeit, bizonyos kifejezések előfordulását stb. – így több változó együttes alkalmazására nyílik lehetőség. Rendkívüli hozadékai lehetnek ezeknek a kvalitatív tartalomelemző eljárásoknak, de komoly erőfeszítések árán. Jelentős segítséget kaphatunk a feldolgozáshoz a különféle számítógépes statisztikai elemző programoktól, például az SPSS-program automatikus kódoló „autorecode” parancsától, vagy az online kérdőívszerkesztő (pl. a http://www.kerdoivem.hu) „SPSS-barát” outputjától. Néhány tipikus forma:
a) Zárt „egyválaszos” kérdés, specifikációval és alkérdéssel:
K3. Milyen munkaszerződése van jelenleg Önnek? (KÉRJÜK, HOGY CSAK EGY VÁLASZT JELÖLJÖN MEG! HA TÖBB MUNKASZERZŐDÉSE IS VAN, AKKOR A „FŐMUNKAHELYÉRE” VONATKOZÓT JELÖLJE!)
1 – határozatlan idejű → EZ ESETBEN KÉRJÜK, HOGY
UGORJON A K5. KÉRDÉSRE!
2 – határozott idejű → K3.A. Hány hónapra kötötték a
szerződést? ______ HÓNAP (ÍRJA BE!)
-1 = NT -2 = NV X
3 – nincs munkaszerződése
4 – egyéb válasz (ÍRJA BE!)
8 – nem tudom (NT)
9 – nem akarok válaszolni (NV)
X – nem vonatkozik rám a kérdés
A fenti összetett kérdés révén felhívjuk a figyelmet azokra a hibalehetőségekre, amelyek igen gyakran előfordulnak. Ha elvileg több válasz is lehetséges (pl. több munkahelye van – eltérő szerződésekkel), feloldhatjuk a dilemmát (itt a „főmunkahely” kiemelésével, de alkalmazhatjuk „azt jelölje be, amely leginkább jellemző az Ön jelenlegi helyzetére...” kitétellel). Ha olyan szerződése van, amely nem sorolható be, felhasználhatja az „egyéb válasz” alternatívát (a válaszok alapján utólag besorolhatjuk, kódolhatjuk). Amennyiben nincs pontosan tisztában azzal, hogy milyen szerződése van, szerencsésebb, ha a „nem tudom” alternatívát választja. Ha erről nem akar nyilatkozni, jobb, ha ezt külön jelöli („nem akarok válaszolni”) – és nem egy „üres kérdést” kapunk. Mindenképpen informatívabb, hiszen látható, hogy nem egyszerűen átsiklott fölötte, hanem ez számára esetleg kényes kérdés... A „nem vonatkozik rám” alternatíva kérdezőbiztos esetében fontos (helyesen „specifikált-e”), míg az önkitöltős kérdőívnél ezt – a korábbi ugró utasítás révén – kihagyta (az online kérdőíveknél ez a gond automatikusan megoldódik, hiszen az ugrásokat programozhatjuk).
A „határozott idejű” szerződés esetében kíváncsiak lehetünk annak időtartamára, ezzel a specifikációs megoldással egy alkérdést illeszthetünk be (esetünkben a K3.A.-t) igen egyértelműen és gazdaságosan. Itt is felkínáljuk – természetesen – a „nem tudom” és a „nem akarok válaszolni” alternatívákat (érdemes egyes esetekben ezekre a „-1” és a „-2” kódokat használni, mivel a 8 és a 9 értékeknek„értelmes jelentése van” – a fenti példánkban a „8” illetve „9 hónap” lehetséges válaszok), és külön jelölhető a „rám nem vonatkozik” eset is. A „határozatlan idejű” válaszalternatívánál egy specifikációs ugrást alkalmaztunk, vagyis (példánkban) a következő kérdés rá nem vonatkozik. Ennek a kombinált megoldásnak tehát számtalan előnye van – ugyanakkor meglehetősen bonyolult helyzet elé állíthatja a megkérdezettet. Online kérdőívnél ez „programozás kérdése”, tehát nem gond; jól megoldható kérdezőbiztos bevonásánál is, de postai önkitöltős kérdőív esetében rosszul is elsülhet a dolog, nem érti meg a kérdezett; ilyenkor jobb az egyszerűbb megoldás: több egymás után következő egyszerűbb kérdéssor alkalmazása.
A zárt kérdések másik tipikus formája a többválaszos, melyet a következő példa kapcsán mutatunk be:
b) Zárt „többválaszos” kérdés:
K4. Hogyan keresett Ön munkát? (TÖBB VÁLASZT IS MEGJELÖLHET!)
1 – munkaközvetítő irodát kerestem fel
2 – álláshirdetést figyeltem
3 – rokonok, barátok, ismerősök révén kerestem
4 – egyéb válasz (ÍRJA BE!)
7 – nem kerestem munkát
8 – nem tudom (NT)
9 – nem akarok válaszolni (NV)
X – nem vonatkozik rám a kérdés
A példában szerepel a „nem keresett munkát” alternatíva is, amely „teljessé” teszi a kérdésünket. Ha – ennek hiányában – egyik alternatívát sem jelöli meg a válaszadónk, nem tudjuk eldönteni, hogy valóban nem keresett munkát, vagy csak egyszerűen „kifelejtette” ezt a kérdést.
A következő zárt kérdéstípus az úgynevezett „skála kérdés”. Akkor alkalmazzuk, amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy a megkérdezettek bizonyos állításokkal mennyire értenek egyet, mennyire erősek egyes attitűdjeik (pl. mennyire kedvelnek valamit-valakit, mennyire elégedettek bizonyos dolgokkal, mennyire fontos számukra stb.), vagy hova helyezik magukat-másokat bizonyos skálán. Számtalan válfaja ismert – itt csak néhány alaptípusát ismertetjük, elsősorban azokra a módszertani kérdésekre koncentrálunk, amelyek a leggyakrabban felmerülhetnek a diplomás pályakövető vizsgálatok során. Vegyünk egy példát!
c) Skála kérdés – ötfokozat:
K5. Ön mennyire elégedett szakmája erkölcsi presztízsével? (Kérjük, osztályozza 1-től 5-ig, ahol az 5-ös azt jelenti, hogy „teljes mértékben elégedett”, míg az 1-es azt, hogy „egyáltalán nem elégedett”! A közbülső értékekkel árnyalhatja véleményét.
5– teljes mértékben elégedett vagyok
4 –
3 –
2 –
1 – egyáltalán nem vagyok elégedett
8 – nem tudom (NT)
9 – nem akarok válaszolni (NV)
X – nem vonatkozik rám a kérdés
Arra kérjük tehát válaszadónkat, hogy ezen az ötfokozatú skálán „helyezze el véleményét”. Az alábbiakban megnézzük: milyen egyéb kérdezési alternatívák merülhetnek fel:
(1) Vajon megfelel-e az ötfokozatú skála, esetleg kevesebb vagy több jobb lenne; hány fokozat lenne célszerű? Alkalmazhatnánk háromfokozatút is: „elégedett – elégedett is-nem is – nem elégedett”. Ez esetben érzékelhetően kevesebb információt szereznénk, hiszen árnyaltabban kifejezhetőek a vélemények egy bővebb skálán. Akkor legyen hét- vagy kilenc fokozatú, esetleg több? Ez ellen szól az a tapasztalatunk, hogy a válaszadók nem igazodnak el a „számukra ismeretlen” skálákon. Magyarországon különösen elfogadott és bevált az ötfokozatú skála: mondhatni „erre vagyunk szocializálva”! Míg egy hétfokú skálán nehezen értelmezhető egy hármas, vagy a százfokú skála alkalmazásához a százalékok kezelésének egy „sajátos rutinja” szükséges, az ötfokozatú skálán egy kettes („elégséges”) osztályzat, vagy egy „közepes” viszonylag jól értelmezhető mindenki számára. Így igen célszerűnek tűnik azt kérni válaszadóinktól, hogy az „iskolában megszokott érdemjegyekkel osztályozzon” valamit. Szerencsés tehát a kérdésben szereplő „osztályozza” kitétel is, hiszen ezt a beindítja a „kellő asszociációkat”. Ha a kutató mégis egy finomabb – többfokozatú – skálát kíván alkalmazni, érdemes bizonyos segédeszközöket használnia: kérdezőbiztosok „kártyát” mutatnak, vagy a kérdőívben több információt is beírnak az egyes fokozatok értelmezése céljából; külön kiemelhetik a skála közepét, esetleg pozitív és negatív számokat alkalmaznak, ahol a nulla van a középpontban.
(2) A fenti esetekben volt „közepe” a skáláknak, amely fontos kérdéseket vethet fel. A megkérdezettek „szeretik önmagukat középre helyezni”; esetleg így kerülik el azt, hogy „muszáj legyen állást foglalni”... Amennyiben egy négyfokozatú skálát alkalmazunk, ez a „torzítás” kiküszöbölhető: ezzel szinte „állásfoglalásra késztetjük” válaszadóinkat. Íme, a fenti kérdés négyfokozatú változata:
d) Skála kérdés – négyfokozatú:
K5. Ön mennyire elégedett szakmája erkölcsi presztízsével?
4– teljes mértékben elégedett vagyok
3 – inkább elégedett vagyok
2 – inkább nem vagyok elégedett
1 – egyáltalán nem vagyok elégedett
8 – nem tudom
9 – nem akarok válaszolni
X – nem vonatkozik rám a kérdés
Ez a fajta „késztetés” bizonyos esetekben „kényszerítést” is jelenthet, hiszen ha valóban nem tud dönteni a „pro és kontra” felmerülő érvek között, a kettes vagy a hármas választása meglehetősen esetleges, holott az ilyen kérdések feldolgozása során e két alternatíva között jelentős különbséget tehetünk (ilyen megfogalmazások születnek például: „többségében elégedetlenek szakmájuk presztízsével...”, amelyben benne van a kettes, és kimarad a hármas). Íme egy „közbülső” megoldás („háromfokozatú – rejtett közepű”), amely bizonyos értelemben áthidalja ezt a dilemmát:
e) Skála kérdés – háromfokozatú, „rejtett közepű”:
K5. Ön mennyire elégedett szakmája erkölcsi presztízsével?
3 – elégedett vagyok
1 – nem vagyok elégedett
2 – elégedett is vagyok, meg nem is
8 – nem tudom
9 – nem akarok válaszolni
X – nem vonatkozik rám a kérdés
Vagyis „kivesszük a közepét” egy háromfokozatú skálának, amelyet csak „szükség esetén” kínálunk fel. A survey technika esetén ez a megoldás maradéktalanul alkalmazható (legalábbis technikai akadályai nem merülnek fel: a kérdező csak akkor kínálja fel, amikor egyértelmű a kérdezett „bizonytalansága”), de online és különösen postai önkitöltős kérdőíveknél nehezen megoldható. Különleges megoldást kínál a telefonon lekérdezett online kérdőív (ennek egyéb hasznosítási lehetőségeiről még szólunk).
A különböző skála kérdések – természetesen – táblázatos formában is kérdezhetőek. Igen gazdaságos és nagy hatékonysággal „működtethető” például ebben a formában:
| Tényezők | K6. Mennyire fontos... | K7. Mennyire felel(t) meg... | ||||||||||||
| egyáltalán nem fontos | nagyon fontos | nem tudom | nem akarok válaszolni | egyáltalán nem felelt meg | teljes mértékben megfelelt | nem tudom | nem akarok válaszolni | |||||||
| 01. Az oktatás magas színvonala. | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 |
| 02. Az oktatás tárgyi feltételeinek maradéktalan biztosítása. | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 |
| (...) | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 |
| 25. A végzett diákokkal való törődés. | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 8 | 9 |
A kérdőív megszerkesztésének egyik legkényesebb – egyben legkevésbé szabályozható – mozzanata a kérdések konkrét megfogalmazása. A következőkben egy leegyszerűsített vezérfonalat mellékelünk – azzal a megjegyzéssel, hogy a vizsgálati alappopuláció néhány tagjával készített előzetes kontroll-interjúnál (a „pilot study”-nál) nincs jobb ellenszere a rossz kérdőívnek. A következő „öt főszabály” minden kérdezéses adatfelvétel esetében univerzálisan érvényes:
„1. A kérdést olyan nyelven tegyük fel, amelyet az
interjú készítője és a kérdezett egyaránt tökéletesen megért!
2. A
felhasznált szavakat és kifejezéseket mindkét fél ismerje!
3.
Próbáljunk olyan szavakat és szófordulatokat keresni, amelyeket
egyformán ért mindenki a vizsgált terület és célcsoport bármely vidékén,
függetlenül attól, hogy a válaszadók milyen demográfiai, társadalmi
jellemzőkkel rendelkeznek!
4. Soha ne használjunk ’húzó’ vagy
’torzító’ kifejezéseket, azaz a kérdésfeltevéssel ne befolyásoljuk a
válaszadót!
5. Kerüljük a tagadó kérdéseket!”10
Néhány további szempontot is vegyünk sorra, amelyek javíthatják a válaszadói hajlandóságot, illetve növelhetik a válaszok „valóságtartalmát”. A válaszadói hajlandóságot javíthatja, a válaszok valóságtartalmát növelheti, ha a kérdezési folyamat során néhány további fontos szempontra is tekintettel vagyunk. Már a kezdő lépések kapcsán felmerül a tegeződés-magázódás kérdése. Ha elfogadjuk azt, hogy a bevezető szövegek, felkérő levelek kedvezően befolyásolhatják a kutatásunk kimenetelét (különösen, ha az intézmény vezetője írja azt alá), akkor az írásbeli interjúk esetén nem célszerű áttérni a tegeződésre. A szóbeli interjúknál az általános viselkedési szabályok a mérvadóak, vagyis a kérdező és a kérdezett dönti el a beszélgetés hangnemét.
A kérdések sorrendje tekintetében fontos szempont, hogy az első kérdések általában legyenek egyszerűbbek, kevéssé kényes témákat érintsenek. Itt tisztázhatjuk azokat az alapinformációkat, amelyek a minta összetételéhez szükségesek (lásd később a „kvóta-adatokat”). Fontos egyértelművé tennünk már itt az interjú legelején, ha több szakot/intézményt végzett, illetve végez, melyik legyen az, amelyre a további kérdések vonatkoznak. Ha kvótát, vagy valamilyen egyéb feltételes szempontrendszert alkalmazunk – lásd később – , a szűrőkérdések alapján dönthetjük el, hogy egyáltalán folytatódik-e a kérdezés. (Például csak végzősökkel, bizonyos szakok, évfolyamok nappalis vagy levelező hallgatóival akarunk interjút készíteni, illetve bizonyos szempont-együttesek teljesülése esetén haladunk tovább, ha a mintánk egyes „celláiba” keresünk válaszadókat). Ritkán alkalmazunk szűrést postai vagy online kérdőív esetében (itt a kiküldési címlisták leválogatásánál már elvégezhetjük a szűrést), míg egyes személyes vagy telefonos („rásegítő” – lásd később) célzott kérdezésnél ezek a legfontosabb bevezető információk.
Általánosnak tekinthető szabály, hogy a kérdezés (legyen az önkitöltős vagy kérdezőbiztosos) első 2-3 perce után térünk rá az összetettebb, nehezebb kérdéseinkre, míg a legkritikusabbak (pl. a jövedelemre vonatkozóak) lehetőleg a kérdőívünk utolsó részébe kerüljenek. Ennek indoka, hogy ha ezek „általános visszautasítást” váltanak ki, legalább a kérdések nagy részére már korábban megszülessenek a válaszok.
Ez a logika kevéssé érvényes az önkitöltős kérdőíveknél – bár a válaszadót pozitívan motiválhatja ez esetben is: „ha már ennyi kérdésre válaszoltam, nem hagyom abba…” Arról, hogy az alapvető szocio-demográfiai ismérvek hol szerepeljenek, megoszlanak a vélemények. Többen indokoltnak látják, hogy a kérdőív végére kerüljenek, mondván: „ezek is – lehetnek – kényes kérdések”, illetve „ekkor már fáradtabb, így itt szerepeljenek ezek az egyszerűbben megválaszolható kérdések”. Ellene szól, hogy a szűrőkérdések között óhatatlanul előfordul közülük néhány, így logikusabb egyben, tehát már az elején lekérdezni (ha később megszakad az interjú, legalább tudjuk a legfontosabb „magyarázó ismérveit”).
Kérdőívünket a megkérdezettek felsőoktatási (volt)
státuszával kapcsolatos alapkérdésekkel kezdjük. Ezek a következők:
a)
intézményb) kar és szak
c) képzési szint
d) évfolyam, illetve
végzés éve
e) tagozat
f) finanszírozási forma
g) hányadik
felsőfokú végzettsége
h) külföldi vagy magyar állampolgárságú-e
i)
neme.
Ha vannak speciális demográfiai szűrőkérdések, célszerűbb mindjárt utánuk elhelyezni a 1) a születési év, 2) a jelenlegi (legmagasabb) iskolai végzettség, 3) a szakképzettség és a 4) a lakóhely kérdéseit egy tömbben. Ha nincsenek szűrőkérdések, mindezek kerülhetnek a kérdőív végére. A gazdasági aktivitásra, foglalkozásra, beosztásra, munkahelyre, munkanélküliségre vonatkozó kérdések inkább a kérdőív ide vonatkozó közbülső részeinél kerülnek elő. A családi állapot, a partnerkapcsolat, a gyermekek, a háztartás összetétele, a közvetlen lakás- és anyagi életkörülmények (ezen belül a jövedelmi viszonyok) kérdéseit célszerűbb a kérdőív végén feltenni. A munkakereset, fizetés, javadalmazások – bármilyen kényes kérdések is – valószínűleg a munka világával kapcsolatos „közbülső kérdésblokk” egyikében szerepelnek majd.
Arra vonatkozóan sincsenek általános szabályok, hogy milyen hosszú legyen a kérdőív. A jelenlegi, illetve a végzett hallgatói kérdezés esetében az online és a postai kérdőív optimális hossza megítélésünk (és eddigi tapasztalataink) szerint kb. 15–20 perc lehet. Ez a feltehető kérdések számát tekintve felmehet 250 „elemi kérdésig” is (egy egyszerű „igen-nem” kérdés); a nyitott vagy a rangsorolós kérdések talán a legidőigényesebbek. A telefonos kérdezés valójában egy online kérdőív telefonon történő lekérdezését jelenti (azaz a kérdezőbiztosunk kinyitja az interneten a kérdőívet és tárcsáz – majd sorra felteszi a kérdéseket és bejelöli a válaszokat), így annak hossza ugyanennyi lehet. A személyes kérdezés optimális esetben ennek a duplája, tehát 35–40 perc – indokolt esetben felmehet 50–60 percig is, de figyelembe kell vennünk, hogy a válaszadók figyelme 45–50 perc után óhatatlanul is lankadni kezd.
Ne alkalmazzunk túl rövid kérdőívet, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a válaszadói hajlandóságot nem növeli érzékelhető arányban az optimálisnál rövidebb kérdőív, igen ritka a „megszakított interjú” is. Használjunk ki minden lehetőséget a fontosnak és hasznosnak tartott információk megszerzésére – ügyes kérdőív-szerkesztéssel (pl. táblázatos kérdésekkel) sok minden kihozható egy jól felépített kérdezési szituációból. Tanácsos a kérdezőbiztosos, illetve a telefonos kérdezésnél közölni a válaszadóval, hogy körülbelül mennyi idejét vesszük igénybe – kiemelve azt, hogy ha kellőképpen együttműködik, a kérdezés rövidebb is lehet. Az online kérdőív esetében hasznosabbnak tűnik olyan formát választani, amikor a válaszadónk egyben látja a kérdőívet, azaz nem laponként bukkan elő (jelölve a hátralévő kérdések százalékarányát), így meg tudja becsülni, a válaszadás milyen erőfeszítéseket igényel. A postai kérdőív esetében ez természetes módon adódik; attól még nem lesz „rövidebb”, ha összezsúfoljuk – szerkesszük szellősre, áttekinthetőre, így nagyobb valószínűséggel kitöltik.
A következőkben egy – minden részletekre kiterjedő – „mintavételi maximális programot” (bizonyos értelemben – adott lehetőségeinket és a célokat figyelembe vevő – „ideális elérési modellt”) vázolunk fel. A modell elsősorban az online kérdezési technikára vonatkozik, de nagyon hasonló lehet a postai kérdőív esetében, míg a személyes megkérdezések más speciális mintavételi eljárást igényelnek.
Első, legfontosabb lépésként összegyűjtjük az összes érintett elérhetőségét és megpróbáljuk a kijelölt alappopuláció (végzett vagy mostani hallgatók bizonyos köre) minden eleme számára elérhetővé tenni vizsgálati eszközünket (postai vagy online kérdőívünket). Számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre ebből a célból: az intézmény honlapjának különböző felületei, plakátok, egyéb PR-eszközök, népszerűsítő rendezvények, egészen a „szóbeli propagandáig”. A legcélravezetőbbnek – mai viszonyaink között – az tűnik, ha kiküldünk nekik egy-egy e-mailt (a postai felkérő levél is felmerülhet – de meglehetősen drága, időigényes, és a „célba érés esélye” is kisebb). Az ennek alapjául szolgáló címlista lehetőleg a volt és jelenlegi hallgatók minden lényegesebb beazonosítási adatát tartalmazza: ETR- vagy Neptun kódját (ha nincs ilyen, egy „azonosító kódot” nekünk kell kreálni), nevét, állandó és/vagy ideiglenes címét, vonalas és/vagy mobil telefonszámait, e-mail elérhetőségeit (kiegészíthetjük IWIW és MSN címeikkel, illetve minden más olyan elérési lehetőséggel, amely rendelkezésre áll.
A lista természetesen titkosan kezelendő – gondoskodnunk kel a megfelelő biztonsági intézkedésekről! Célszerű nyilvántartó rendszergazdákkal megállapodnunk: kezeljék ők – elkülönítve – a megfelelő szerveren.
A következő lépésben számba vesszük: egyáltalán teljes-e a címlista abból a szempontból, hogy mindenki elérhető-e az e-mail segítségével. Ha nem, akkor az e-maillel nem rendelkezőket más módon próbáljuk elérni (telefon, levél, diáktársain keresztül üzenet, IWIW, MSN) – ha sikerült kiegészíteni a címlistát, léphetünk tovább, de külön kialakítjuk a „nem elérhetők” listáját. Célunk ennek fokozatos csökkentése lesz.
Amint az e-mailek kimentek (erre különböző – kényelmes – csoportos kiküldési lehetőségek vannak), megjelennek azok a címek, amelyek „fizikailag” nem elérhetőek. Itt is megkíséreljük más módon az elérésüket, ha nem sikerül, a „nem elérhetők” listájába kerülnek.
A hallgatói címlisták építése, karbantartása nem egyszerű feladat, jelentős jogi, erkölcsi problémákat is felvethet. Érdemes erre időt és energiát szánni, félévente – a volt és jelenlegi hallgatók segítségével – frissíteni.
Harmadik lépésként kialakítunk egy „mintatervező mátrixot”, amelyhez minden volt és jelenlegi hallgatónkról a következő adatok szükségesek (ETR, Neptun – esetleg a régebbi címadatok utólagos számítógépes rögzítése révén): a) intézmény, kar és szak (erre egységes kódrendszert szerkeszthetünk: a többjegyű kódszám révén legyenek elkülöníthetőek az intézmények – ha több intézményben együtt folynak a pályakövető vizsgálatok; a karok – ha vannak (esetleg intézetek); és a szakok – mindet különítsük el, még a legkisebbeket is); b) képzési szint; c) évfolyam, illetve végzés éve; d) tagozat; e) finanszírozási forma; f) hanyadik felsőfokú végzettsége; g) külföldi vagy magyar állampolgárságú; h) neme. A jelenlegi hallgatóink esetében külön figyelemmel kell kísérnünk, hogy a vizsgálat félévében i) aktív-e (a TO-k ezt pontosan kimutathatják). Ezeket az ismérveket „kvóta-adatoknak” nevezzük. Minden volt és jelenlegi hallgatót számba veszünk, hogy megvannak-e ezek az adataik (az inaktív hallgatóinkat érdemes kiszűrni – amint újra aktívak, visszatesszük őket a címlistánkba). Amennyiben nincs, megpróbáljuk pótolni (e-mail, levél stb.) – ha sikerül, léphetünk tovább, a kiesőket külön eltesszük a „hiányos adatokkal rendelkező személyek” listájába.
Ellenőrizzük, hogy a fenti adatokból mindenkinek csak egy van-e. Némelyik adatnál előfordulhat, hogy több is akad egy-egy személynél (pl. több intézménybe is járt, többször is szerzett diplomát stb.), – ha nincs ilyen, akkor léphetünk tovább, különben eldöntjük ezekről a „több adattal rendelkezőkről”, hogy vizsgálatunk során minek tekintjük őket; ez a besorolás egy későbbi vizsgálatban változhat, de általános kritériumként kiemeljük, hogy egy kutatásban egy válaszadót csak „egyfajta minőségében” célszerű kérdezni. Akiknél ez nem sikerült, azok számára kialakítjuk a „több adatos személyek” listáját – őket tehát kihagyjuk a kutatás alappopulációjából.
Mindazokat, akik egyértelműen egy cellába sorolhatóak, a „minta-tervező mátrixokba” helyezzük (az excel táblákban cellánként megadjuk a „LÉTSZÁM” értéket): az (I) „aktív hallgató” és a (II) „végzett hallgatók” táblázatai – ez utóbbiból annyit készítünk, ahány végzett évfolyam esetében kívánunk adatfelvételt készíteni. Itt nem vesszük figyelembe, hogy hányan bizonyultak ebből „nem elérhetőnek” az előkészítés során alkalmazott lépésekben. A MINTA értékeit cellánként kell kiszámítani; meghatározzuk a kívánt minta „ideális elemszámát” (ennek optimális nagyságára még visszatérünk) az (I) és külön-külön a (II) táblákba, mégpedig úgy, hogy elosztjuk a minta elemszámot a táblák teljes populáció-elemszámaival, majd ezzel a „minta-arány hányadossal” minden cellában megszorozzuk a „LÉTSZÁM” adatokat. Ha például az intézmény aktív hallgatóinak száma 4752 fő, és mi egy 800 fős mintát szeretnénk belőle venni, akkor a „minta-arány hányadosunk” 800 / 4752 = 0,168 lesz. Tegyük fel, hogy az (I) tábla „szociológus szak” oszlopának az a2.b.a. sorában – „levelező nők” – a „LÉTSZÁM” 17 fő, akkor ugyanezen cellában a „minta” értéke: 17 * 0,105 = 2,856 „főnek” adódik. Tehát ideális esetben három kitöltött kérdőívet kapunk a szociológus szakos levelező tagozatos nőktől. Meg kell vizsgálni, hogy a „MINTA” elemszámok minden cellában elérik-e legalább az egyet. Ha nem, annyival emeljük a minta elemszámot, hogy ez a kritérium teljesüljön – vagy összevonjuk az egyes cellákat mindaddig, amíg a feltétel nem teljesül. Az összevonások javasolt sorrendje: 1. nem; 2. szak; 3. tagozat; 4. képzés szintje; 5. évfolyam/végzés éve. A szakok összevonását érdemes alaposan megbeszélni közreműködő kollégáinkkal, hiszen itt nagyon fontos, a későbbi elemzésekre kiható döntéseket hozunk.
A vizsgálat első szakaszának lezárásakor ugyanebbe a táblázatba helyezzük el a kérdőívek visszaküldőit („kvóta-adataik” alapján megadjuk cellánként a „KÉRDŐÍV DB.” értékeket) és összevetjük a tervezett „MINTA” elemszámokkal. Ha elfogadható az eltérés (nem túl nagyok a korrekciós súlyok) és minden cella súlyozható (legalább egy-egy kitöltött kérdőív van bennük), akkor továbbléphetünk – ha nem, akkor meghatározzuk a hiányokat és újabb e-mailek küldésével, vagy más módon feltöltjük a cellákat. Megfelelő megoldás lehet a további kérdezés „telefonos rásegítéssel”: a hiányos cellákba tartozó nem válaszolók közül véletlenszerűen kiválasztunk személyeket és telefonon annyi kérdőívet kérdezünk, amennyi szükséges. Az újabb e-mail küldés, vagy egyéb korrekciós kérdezés esetében feltételezzük, hogy be tudjuk azonosítani azokat, akik visszaküldték a kérdőívet. Ennek megteremthetőek a technikai lehetőségei („kódszám-adással”, vagy megkérjük a válaszolókat, hogy a visszaküldött kérdőívben adják meg nevüket, e-mail címüket) –, de a jogi, etikai feltételeket is végig kell alaposan gondolnunk. Az újabb levél-címlistát úgy állíthatjuk össze, hogy a nem válaszolókat elkülönítjük és a hiányos cellákba tartozók közül – véletlenszerűen – kiválasztunk olyan nagyságú elemszámokat, amelyek reményeink szerint pótolják a hiányokat (többet abból a cellából, ahol nagyobb a hiány), és elküldjük az újabb e-maileket („emlékeztető” kísérő levéllel 1-2 héten belül: „Bizonyára elkerülte figyelmét…”).
Egyszerűbb megoldás, ha a második körben újra mindenkinek küldünk egy e-mailt, ezzel a szöveggel „…ha már visszaküldte a kitöltött kérdőívet, akkor köszönjük, ha még nem, kérjük, tegye meg…”. Amint elértük célunkat (immáron a kijelölt cellák súlyozhatóak és elfogadhatóak a súlyok), léphetünk tovább. Egyszerűsíthetünk ez esetben is: nem kérdezünk tovább, hanem további cellaösszevonásokról döntünk mindaddig, amíg a súlyozás el nem végezhető.
Végül kiszámítjuk az összevont cellánkénti súlyokat (a „MINTA” értékét elosztjuk a visszaküldött kérdőívek számával – ha pl. a „MINTA” értéke 5,25 volt és ebbe a cellába 4 kérdőív érkezett („KÉRDŐÍV DB.”), akkor a súly itt: 5,25 / 4 = 1,3125 lesz) és elkészítjük a súlyozott SPSS adatfájlt (az „IF” utasítások révén az összevont cellánkénti súlyokból megkonstruáljuk a „súly-változót”).
Amit a fenti – meglehetősen bonyolult és
munkaigényes – eljárássorból semmiképpen nem hagyhatunk el a mintavétel
során, azokat a következő „mintavételi minimális program” tartalmazza:
(A)
minden volt vagy aktív hallgató (a kijelölt alappopuláció) tudomására
hozzuk az online kérdőívünk elérhetőségét (ez lehet akár a honlapunkon
megjelenő felkérés, vagy bármilyen más eszköz; lényege, hogy elvileg
mindenkihez eljusson kérdőív elérhetősége), illetve elküldjük a postai
kérdőívet;
(B) elkészítjük a populáció „minta-tervező mátrixát” (a
megfelelő összevonásokkal);
(C) a visszaérkező kérdőívek
„kvóta-adatai” alapján cellánként megállapítjuk és alkalmazzuk a
súlyokat (esetleg további összevonások után);
(D) közöljük az
elemzésekben a „minta-tervező mátrix” adatait (a „LÉTSZÁM”, a „MINTA” és
a „KÉRDŐÍV DB.” értékeket cellánként).
Végül a minta nagyságának kérdéseit is vizsgáljuk meg! Általános szabály, hogy a hangsúly a minta kiválasztásán van, nem annak nagyságán. A nagyobb, homogénebb populációk esetében ez maradéktalanul igaz, de a kisebb, erősen heterogén összetételű populációk (mint amilyen általában egy felsőoktatási intézmény) számtalan további kérdést vetnek fel. Itt relatíve (a populációhoz képest) nagyobb mintát érdemes választani. Az, hogy mekkorát, függ egyrészt attól, hogy milyen nagyságú „standard hibát” tartunk elfogadhatónak (ennek kétszereséről, a 95%-os megbízhatósági szint melletti „konfidencia-intervallumokról” pontos táblázatok tájékoztatnak bennünket az egyes százalékos eredmények és a mintanagyság függvényében – egy 300 fős mintánál „a legrosszabb esetben” +/– 5,8 százalékpontos torzítással kell számolnunk, 500 fősnél ez az érték +/- 4,5 százalékpont, míg 800 fősnél már csak +/– 3,5 százalékpont);11 másrészt attól, hogy milyen mélységű elemzéseket kívánunk elvégezni. Ha több ismérv szerinti csoportosítását tervezzük a mintának, számításba kell vennünk, hogy 100 fő alatt nincs különösebb értelme a százalékolásnak; 30 főnél már az átlag, a szórás számítása kérdőjelezhető meg; vagy a Khí-négyzet próba nem igazán megbízható, ha az 5-nél kisebb elemszámú cellák aránya meghaladja a 20 százalékot.
Amennyiben valamely csoport, alcsoport számossága viszonylag kicsi, ugyanakkor különös jelentőséggel bír kutatásuk szempontjából (például egyes újonnan induló vagy „kifutó” szakok), akkor alkalmazhatjuk azt a sajátos eljárást, amelyet „boosted mintának” nevezünk. Úgy járunk el, hogy egy reprezentatív mintavételből kiindulva a kijelölt csoportokba tartozókra külön is elvégezzük – pótlólagosan – a mintavételt: a „központi mintába” kerülteket kiemeljük, és a fennmaradókból szabályszerű véletlen mintát veszünk. A két mintát (a „központit” és az „egyedit”) összekapcsolva már egy olyan mintanagyságot kaphatunk, amely megfelel elemzési céljainknak. Ha a teljes sokaságot elemezzük, akkor figyelmen kívül hagyjuk az „egyedi” minta elemeit. Itt tehát „kettős súlyozást” kell alkalmaznunk: az „egyedi” mintánk a csoport összetételére, míg a „központi” mintánk a teljes populáció arányaira vonatkozóan lesz reprezentatív (a két súlyváltozóban az éppen kimaradó elemek „nulla súlyt” kapnak).
Mindenképpen a véletlen mintára kell tehát törekednünk – amelynek egyik elengedhetetlen feltétele (különösen az online, illetve a postai kérdőív alkalmazásakor) a válaszadói hajlandóság növelése. Ennek lehetőségeit egy külön kutatás-sorozat derítheti fel, mi itt csupán néhány eddigi tapasztalatunkra, ezirányú szerényebb kutatási eredményeinkre támaszkodhatunk.12
Az empirikus vizsgálataink kapcsán az az összbenyomás alakult ki bennünk, hogy a személyes megkeresések során a felsőoktatási intézmények volt hallgatói meglehetősen nagy készséget mutatnak a kapcsolatfelvételre alma materükkel. Kategorikusan senki nem utasította vissza egy – a volt intézményétől kapott – kérdőív kitöltését. Ezt a megállapításunkat messzemenően alátámasztja a BME egyik kísérlete, amely során a telefonos megkeresésre a volt hallgatóik kevesebb, mint öt százaléka utasította vissza a kérdőív „fogadását”. Ugyanakkor – az „előzetes ígéretek” ellenére – mindössze minden ötödik töltötte ki és juttatta vissza a műegyetem munkatársainak a kérdőívet, így közel kétharmaduk „elveszett” a kutatók számára. Éppen annak jártunk utána a volt hallgatói interjúk során, hogy vajon mi történik „közben”: miért „gondolják meg magukat” ilyen sokan.
A legfontosabb alapkérdés, hogy az intézményhez fűződő érzelmi viszonyulás, jobb esetben egyfajta kötődés vajon milyen tényezők révén alakulhat ki, illetve befolyásolja-e a kérdőívek visszaküldését. A következő dilemma, vajon a „kutatástechnikai eszközök” mennyiben pótolják, egészítik ki a hiányzó válaszadói készséget? A szakértői interjúk során ellentmondásos kép alakult ki ebben a kérdésben.
Három – merőben eltérő – stratégiát figyelhettünk meg: a KJF „mindent egy lapra tett” azzal, hogy szinte kizárólagos jelentőséget tulajdonít a kötődésnek („minél előbb és minél mélyebb, érzelmileg kialakított személyes kapcsolat minden hallgatóval” – és „csak ez számít”); a BME éppen az ellenkező „végletet” képviseli azzal hogy „semmit nem bíz” a kapcsolatokra, olyan módszertani fogásokkal él, amelyek szakmai-technikai eszközök révén biztosítják a nagyobb elérést és válaszadási arányt (pontosított címlisták, telefonos előszervezések, emlékeztető felkérő levelek, „célirányos” kérdőívek stb.). Bár az ELTE tapasztalatai szerények, de ők képviselik a „közbülső”, vagy „kombinált” megoldást azzal, hogy mindkét elemet igyekeznek beépíteni a pályakövető rendszerükbe.
A kutatásaink egyértelműen ez utóbbi modell hatékonyságát igazolják. A volt hallgatók válaszaiból kiderült, hogy „eredendően” megvan a hajlandóság a kérdőívek visszajuttatására, de egyértelmű „érzelmi ösztönző tényezőkre” (az alma materükhöz fűződő viszony pozitív megerősítésére vagy „újraépítésére”, a törődésre; az érdekeltség felkeltésére, arra, hogy „érdemes legyen” a kapcsolatot fenntartani stb.) és jól megválasztott „szakmai-technikai” lépésekre (különösen egy „megfelelően” eljuttatott és „megfelelően” kialakított kérdőívre) egyaránt szükség van a pályakövető vizsgálatok sikere érdekében.
Ezek kombinált alkalmazásának hatékonyságát ugyanakkor nagymértékben befolyásolja a „kérdezetti habitus”, amelyet a „humán és reál beállítottságú” kettős megközelítéssel ragadhatunk meg leginkább. Mind az érzelmi, mind pedig a szakmai-technikai ösztönzők ennek figyelembevételével alakíthatóak ki – nem egyszerűen intézmények, hanem azon belül is „szakmacsoportok” szerinti differenciált modellek alkalmazásával. Különösen igaz ez a nagyobb oktatási intézmények esetében, ahol általában mindkét válaszadói típus megtalálható. Nem szabad azonban a kisebb intézmények kutatói számára sem „egyetlen üdvözítő” modellben gondolkodni, hanem mindkét ösztönző tényező-csoport differenciált alkalmazását kell megfontolniuk.
A szakmai-technikai tényezők tekintetében az egyik legnagyobb akadály, amit le kell küzdeni a kutatóknak: a volt hallgatói elérése. Itt a címlisták aktualitása, különösen a telefonos vagy e-mailes címlista jelentősége emelkedik ki, hiszen döntő többségük interneten várja a „megszólítást” és a kérdőívet is. A telefonos „előszervezésnek” kettős pozitív hatását nem szabad lebecsülni, hiszen a „személyes megszólítás” az érzelmi ösztönző tényezők egyik legfontosabb formája, másrészt így tisztázható a kérdőívek eljuttatásának „optimális módja”, azaz mely címen jut el egyáltalán a címzetthez – és milyen formában. Ez utóbbi kérdés kapcsán a kutatás-sorozatunk is megerősítette: egyértelmű az online technika dominanciája, de „nem járt még el az idő” teljesen a postai úton kitöltött kérdőívek fölött, hiszen nem lebecsülendő azok aránya, akik csak ebben a formában hajlandóak az együttműködésre. Érdemes tehát előzetesen felderíteni: a kérdőív milyen formáját választja a „potenciális válaszadó”, ennek ismeretében lehet megfelelő döntést hozni a postai kiküldésről (számolva azzal, hogy ennek elmaradása önmagában is akár 10–15 százalékos válaszadói veszteséget okozhat). A többfajta elérés (online a honlapon, e-mailben elküldött kérdőív vagy link, a postai vagy a személyes visszajuttatás lehetősége) tehát mindenképpen javít a válaszadói hajlandóságon. A felkérő levél, a válaszmegtagadók „követése” és „emlékeztető levél” kiküldése szintén fontos és bevált, a válaszadói hajlandóságot jelentősen (akár 15–20 százalékkal) növelő technikák a tapasztalatok szerint.
Mint a kutatásunkból kiderült, maga a kérdőív is nagy jelentőséggel bír a válaszadói hajlandóság szempontjából. Becsléseink szerint a „nem megfelelő” kérdőív akár 20–25 százalékos veszteséget is eredményezhet (a kutatási eredményeink fényében nem érthetünk tehát egyet azzal a megállapítással, hogy „ha már egyszer kinyitotta, ki is tölti a címzett”). Több tényezőt is figyelembe kell venni az „optimális vizsgálati eszköz” kialakításához. A kérdőív kiküldési formáját már érintettük, a hossza kapcsán általános tanulságként megfogalmazható, hogy a „reál beállítottságúak” legfeljebb 10–15 percet hajlandóak rászánni, míg a „humán beállítottságúaknál” felmehet 20–25 percre is – de mindkét csoport esetében többen is kiemelték az igényes megjelenést („adják meg a módját …”), illetve a magánszférát sértő, irritáló vagy „buta” kérdések elkerülésének fontosságát. Ezeket a szempontokat sok megkérdezett ugyan figyelmen kívül hagyhatja, de érdemes azokra gondolni, akiknél számít, így a kellő gondossággal kialakított vizsgálati eszközök révén őket sem „veszítjük el”. További eszközök bevetése is megfontolható, így az ajándékok, a sorsolási játékok alkalmazása, vagy a többoldalú hírverés, a kutatás megfelelő PR-ja.
A megjegyzések, észrevételek kapcsán a megkérdezettek általában racionálisan végiggondolták, hogy a legfontosabb éppen nem az „észérvek felsorakoztatása” a volt hallgatók megnyerésére, eredményre sokkal inkább számíthat az érzelmi közelítés. Többségük büszke arra, hogy adott intézmény hallgatóiként szereztek diplomát, személyes hangvételű megszólításra, érdeklődésre vágynak, érzelmileg elkötelezettek alma materükkel és valamilyen módon ennek respektálását várják el volt intézményüktől.
Nem elfogadhatóak tehát azok a szakértői vélemények, amelyek az „általános közömbösségről” szólnak. A „válaszadó habitusa” függvényében különböző módon és mértékben ugyan, de mindegyikük elvárja a volt intézménye részéről, hogy „megszólítsa”. A vizsgálat hangneme, az alumni mozgalom aktivitása, általában minél korábbi („már az intézménybe való belépésük első percétől”), folyamatos „szakszerű és élményszerű” (karriercentrum) szolgáltatások nyújtásával, minden „mozgósítható eszköz” révén a kötődése megerősítését eredményezheti. A pályakövető rendszerről még nagyon kevesen tudnak, értelméről, lehetséges hozadékairól még ennél is kevesebben vannak meggyőződve – holott a kutatási részvételük ezen meggyőző érvek nélkül nem sikerülhet. Mindezek hatása a válaszadói hajlandóság alakulására nehezenmegbecsülhető, de a vizsgálatokból az is kiderült, hogy hiányuk jelentős veszteségeket okoz.
A kötet szűkre szabott keretei nem teszik lehetővé, hogy részletesebben áttekintsük azokat a fontosabb személyi és szervezeti feltételeket, amelyek a hallgatói és pályakövetéses vizsgálatok nélkülözhetetlen kereteit alkotják. Nem térhetünk ki arra sem, hogyan határozzuk meg a kutatási terv fontosabb pontjait, majd – ezek mentén – részletesebben ismertessük az adatfelvételek gyakorlati végrehajtásának fontosabb szakaszait. Érdemes lenne külön kitérni a kutatási célok kapcsán a lehetséges „haszonélvezők”, hasznosítási lehetőségek körére, az alkalmazott kérdőíves vizsgálati technikák (online, postai önkitöltős; személyes és telefonos módszerek) előnyeire és hátrányaira, a kombinált alkalmazásuk nyújtotta újszerű és gazdag lehetőségekre. Utaltunk korábban a kérdőívek lehetséges tartalmi elemeire, a vizsgálatok alappopulációira és a megfelelő kutatási feladatokra, módszerekre – ezek részletesebb kifejtése is hasznos lehet.
A továbbiakban egy összetett, kombinált modell keretein belül – táblázatos formában (lásd mellékletben) – mutatjuk be az egyes tevékenységeket, azok idő- és költségtényezőit, illetve az együttműködők lehetséges körét. Egy olyan elképzelt kutatás-sorozat lépéseit mutatjuk be, amely magába foglalja a fentebb vázolt minden (online, illetve postai vagy e-mailen elküldött önkitöltős kérdőívvel végrehajtott teljes körű, illetve mintavételen alapuló személyes/telefonos hallgatói motivációs illetve végzett hallgatói pályakövetéses) vizsgálatot. Természetesen ritkán (vagy talán sohasem) készítünk ilyen összetett adatfelvételeket, a modellünk azt a célt szolgálja, hogy minden lényeges és lehetséges mozzanatot bemutassunk, azok esetleges kombinációival, párhuzamos végrehajtásuk lehetőségeivel együtt. A modellből nyomon követhető, kiolvasható egy-egy adatfelvétel-típus külön végrehajtásának menete, egyszerűbb alkalmazások lehetősége is.
A táblázat nem csak az egyes kutatási lépéseket, hanem az azokhoz kapcsolódó idő-intervallumokat, a lehetséges közreműködő személyek körét és bizonyos költségtényezőket is tartalmazza (utalás szintjén). Az online és postai önkitöltős kérdőív együttesen és külön-külön is alkalmazható (a táblázatokban nem teszünk külön említést az e-mailen kitölthető kérdőívről – alkalmazása lényegében megegyezik a postaival, bizonyos költségtényezőket leszámítva). A „hallgatók” alatt értelemszerűen a „végzett hallgatók” is értendők.
Melléklet:
| Időpontok | Tevékenységek | Megjegyzés |
| 1. Előkészítés | ||
| Év.01.05-15. | 1.1 A kérdőív tartalmi koncepciójának kidolgozása, szakértői, vezetői egyeztetése | Résztvevők: szakértők, intézményvezetés |
| Év.01.15. | 1.2. A "Kutatóközpont" stábjának kibővített szakmai megbeszélése ("Projekt-indító workshop") | Résztvevők: szakértői stáb (Karrier Centrum vezetője, Alumni szolgáltatások vezetője, Neptun/ETR szakértő, számítástechnikai szakember, PR szakember, karok és szakok szakmai képviselői, intézményi oktatási vezető; külső szakértők: központi DPR kapcsolattartók, képzésterületenként más kapcsolódó intézmények szakértői) |
| Év.01.16-20. | 1.3. Az egyes kutatások alappopulációja, a mintavétel kereteinek meghatározása: | |
| Év.01.16-18. | (a) a teljes populáció többdimenziós leírása a számítógépes nyilvántartás alapján | Költségtényező: számítógépes táblák készítésének díja |
| Év.01.18-20. | (b) a személyes minta meghatározása a teljes populáció adatai alapján (átfedések kizárásával - kvóta alapján, véletlen kiválasztás) | Költségtényező: számítógépes táblák készítésének díja |
| 1.4. A kérdőívek elkészítése | ||
| (a) az online/postai kérdőív kialakításának lépései | ||
| Év.01.16-18. | (1) előzetes változat tesztelése személyes kérdezéssel; | Résztvevők: szakértők |
| Év.01.19-22. | (2) a kérdőív számítógépes programjának kialakítása; | Költségtényező: online kérdőív programozásának díja |
| Év.01.23-24. | (3) a kérdőív számítógépes és telefonos tesztelése; | Résztvevők: szakértők |
Az Európai Unió országaiban a felsőoktatási rendszerek hatékony működésében egyre nagyobb a szerepe az olyan kutatásoknak, amelyek a keresleti (vállalati és közintézményi) oldalt megkérdezve nyújtanak információt a diplomások és diplomás pályakezdők iránti keresletről, a tudásukkal kapcsolatos elégedettségről, a felsőoktatási intézmények elismertségéről vagy az oktatás színvonaláról. Ezen ismeretek rendkívül fontosak lehetnek a felsőoktatási intézmények számára, hiszen a munkaerő-piaci visszajelzések alapját képezhetik oktatási struktúrájuk állandó fejlesztését annak érdekében, hogy végzőseik versenyképességét növelni tudják.
A munkaerőpiac keresleti oldalára vonatkozó kutatások elsődleges célja, és a Diplomás Pályakövető Rendszeren belül létrehozott hozzáadott értéke nem csupán a kereslet és kínálat számszerű arányainak felmérése, hanem a helyi, regionális vagy országos munkaerőpiac jelenségeinek, jellegzetességeinek megismerése, a trendeknek és azok mozgatóinak megértése, illetve a potenciális foglalkoztatók érdekeinek, igényeinek és várakozásainak feltérképezése. Ezen információk nem szerezhetőek be a végzettek körében folytatott kutatások folyamán. Különösen fontosak az ilyen jellegű kutatások azon felsőoktatási intézmények esetében, amelyek regionális tudásközpont szerepet is betöltenek, hisz ezek a felmérések több szinten is hasznosulhatnak: azontúl, hogy közvetlen információk nyerhetők a munkaadói oldal elvárásairól, tapasztalatairól, elősegítik a vállalati kapcsolatok elmélyítését, további együttműködési lehetőségeket (állásbörze, szakmai gyakorlat) tárhatnak fel.
A következőkben ajánlást fogalmazunk meg a munkaerőpiac keresleti oldalát felmérő kutatások lebonyolítására, kiemelve azok jellegzetességeit és dilemmáit.13
A munkaerő-piaci kutatások esetében nem egyének vagy háztartások, hanem vállalatok vagy közintézmények a megkérdezettek, ezekről a gazdasági szervezetekről gyűjtünk információt. Egy ilyen kutatás lebonyolítása a lakosságra, a háztartásokra vonatkozó kutatásokhoz képest eltérő kutatási koncepciót, megközelítést igényel – a kérdésfeltevéstől, a minta kiválasztásától egészen az elemzésig.
1. Különös gonddal kell kiválasztani a válaszadó
szervezetek mintáját, hogy különböző típusú cégek és intézmények is
szerepeljenek benne.
2. A kérdőív összeállításánál a lakossági
felvételeknél jóval nagyobb gondot kell fordítani az érvényesség
problémájának megnyugtató megoldására.
3. Tisztában kell lenni azzal,
hogy a kérdezési idő sokkal korlátozottabb lehet, mint a lakossági
felvételeknél.
4. Az eltérő kérdezési módszerek alkalmazása jóval
erőteljesebben tudja befolyásolni az eredményeket.
5. Az elemzés
során nem árt tisztában lenni alapvető közgazdasági összefüggésekkel,
amelyek megnyilvánulhatnak a vállalatok magatartásában, és így a
kérdésekre adott válaszaikban is.
A munkaerőpiac keresleti oldalát felmérő kutatásoknak alapvetően az alábbi témákat érdemes körüljárniuk:
A vállalatok és közintézmények céljaikban, szervezeti felépítésükben, „mozgási” lehetőségeikben jelentősen eltérnek egymástól. Mindenképpen indokolt a két csoport megkülönböztetése, hiszen – többek között – más jellegű kérdések tehetőek fel, más személyeket kell megkérdezni, és máshogyan zajlik a minta összeállítása is.
A verseny- és a közszféra szereplői mellett érdemes szót ejtenünk egy harmadik típusról is, ami tisztán egyik kategóriába sem sorolható. Ide tartoznak azok a civil szervezetek, háttérintézmények, alapítványok, amik ugyan nonprofit tevékenységet folytatnak, mégsem köti őket a közszférára jellemzői fenntartói függőség. A közszféra szereplőivel szemben elsősorban nem funkciókat látnak el, hanem a versenyszférához hasonlóan szolgáltatásokat kínálnak. Finanszírozásuk döntően projekt alapú, jellemzően pályázatokon keresztül valósul meg.
A vállalatokra és a közintézményekre vonatkozó kutatások két legfontosabb különbsége az, hogy míg a vállalatok profitorientáltak, működésük célja a profittermelés és létszámgazdálkodásukat, várható munkaerő-keresletüket is ennek rendelik alá, addig a közintézmények nem profitorientáltak: vagy nonprofit formában működnek, vagy költségvetési és egyéb alapok támogatásából finanszírozzák működésüket. Fontos különbség az is, hogy míg a vállalatok létszámgazdálkodása a vállalat autonóm döntéseinek következménye, addig a közintézmények esetében nagyon erős a fenntartói (a legtöbb esetben kormányzati, önkormányzati) döntésektől való függőség, és így a közintézmények vezetőinek a szabadsága jóval kisebb a létszámfelvételt és elbocsátást illető kérdésekben.
Ezek az alapvető különbségek vonják maguk után azt, hogy míg a vállalatok bizonyos szempontból (haszonmaximalizáló magatartás) egységesnek mondhatók, addig a közintézmények mind funkciójukban, mind szervezeti felépítésükben sokkal heterogénebbek, munkaerő-keresletük meghatározásában is sokfélébbek. Ebből a helyzetből következően esetükben mind a kérdőív elkészítése, mint a megkérdezendők kiválasztása, mind pedig a súlyozási problémák megoldása sokkal összetettebb feladat mint a vállalkozások esetében.
Végezetül néhány szó a harmadik, köztes típusról. A harmadik csoporthoz tartozó intézmények jellemzője, hogy bizonyos végzettséggel rendelkezők felé jelentős munkaerő-keresletet támaszthatnak – a minta összeállításakor így mindenképpen érdemes megfontolni, hogy releváns-e a kutatásba való beemelésük. Ha igen, akkor alapvetően két út állhat előttünk. Megkülönböztethetjük őket a verseny- és közszférától, és mintánkban külön csoportként kezeljük őket. Ebben az esetben értelemszerűen érdemes külön, ezen csoport sajátosságait figyelembe vevő kérdőívet is készíteni. A megoldás azért lehet problematikus, mert ezen csoportról alapsokasági adatok, eloszlások nem igazán állnak a rendelkezésünkre, így a minta a sok feltételezés miatt megbízhatatlanná válhat. A másik megoldás szerint egyenként mérlegeljük a szóban forgó szervezetek hovatartozását aszerint, hogy inkább a verseny- vagy inkább a közszférához állnak közelebb, majd besoroljuk őket valamelyik csoportba. A mérlegelésben segítséget jelenthetnek finanszírozásuk sajátosságai – például, hogy hány forrásból áll össze a költségvetésük vagy költségvetésükben mekkora részarányt képvisel a közpénz.
A kérdőíves kutatások döntő többségében alapvető igény a reprezentativitás – ez alól a munkaügyi kutatások sem képeznek kivételt. Az eredmények érvényessége, megbízhatósága, valamint általánosíthatósága függ a minta helyes kiválasztásától, így a kutatás ezen állomásánál nagyon körültekintően kell eljárnunk. Ha adott egy sokaság, nem mindegy, hogy milyen módszerrel vesszük a felmérésbe bevont egyedek (személyek, vállalatok) mintáját, továbbá az sem, hogy az alkalmazott mintavételi eljárás során a kapott minta bizonyos, általunk fontosnak tartott jellemző esetében torzul-e a sokasági jellemzőkhöz képest.
Tudvalevő, hogy a lakossági felvételek eredményeit olyan szocio-demográfiai jellemzők mentén alakítják ki vagy súlyozzák, mint például a nem, az iskolai végzettség, az életkor vagy a település típusa. Vállalati kutatások esetében a létszám- kategória, gazdasági ág és területi elhelyezkedés a leggyakrabban használt kiválasztási szempontok. Amennyiben lehetőségünk van rá, a minta kialakításakor mintaképző változók együttes eloszlásai szerint alakítsuk ki a mintánkat.
Vállalkozások esetében nem lehet jó gyakorlatnak tekinteni, ha úgy vesszük a mintát, hogy az a vállalkozások sokaságban jellemző nagyság szerinti megoszlását tükrözze, ugyanis ebben az esetben a mintánk jelentős hányadát a mikro- és kisvállalkozások tennék ki. Javasolt, hogy a vállalkozások nagyság szerinti megoszlása helyett a különböző nagyságú cégek csoportjaiban foglalkoztatottak számának a versenyszektor összes foglalkoztatotton belüli aránya és az egyes gazdasági ágak GDP-hez való becsült hozzájárulása alapján számoljuk ki az egyes vállalatok mintába való bekerülésének valószínűségét. Egy ilyen forgatókönyv esetében a több szempontból is bizonytalan mikro-, és kisvállalkozások részaránya e cégek foglalkoztatottságban betöltött szerepét fogja tükrözni.
A kérdezés szempontjából problematikus lehet, hogy a mikrovállalkozások aránya magas a foglalkoztatásban betöltött szerepükhöz vagy gazdasági súlyukhoz képest. A mikrovállalkozások jelentős része önfoglalkoztatást takar, illetve családi vállalkozás, amelyek, bár profitorientált gazdasági formákban működnek (bt., kft.) de legfontosabb céljuk nem a profit termelése és a növekedés, hanem a vállalkozásban dolgozók (gyakran a család) eltartása, foglalkoztatása. Ennek megfelelően a mikrovállalkozások kevésbé rendelkeznek üzleti tervekkel, és alkalmazottaik is kevésbé végeznek elkülönült munkafeladatokat, mint a nagyobb cégeknél; üzleti és foglalkoztatási várakozásaik is kevésbé megbízhatóak, gyakorta alapszanak pillanatnyi hangulatokon. Bár a diplomás pályakezdők foglalkoztatásában fontos vállalatcsoportról van szó, ezen vállalati kör mégis nagymértékben csökkentheti kérdőíves vizsgálatunk érvényességét és megbízhatóságát. A minta tervezésekor ezért érdemes megfontolni a mikrovállalkozások kihagyását a mintából, illetve javasolt a megkérdezendő mikrovállalkozások számát felülről korlátozni.
A közintézményekre vonatkozó kérdőíves felvételeknél még nehezebb dolgunk van a reprezentativitás biztosításánál. Az intézmények heterogenitása és a sokaságokra vonatkozó információk hiánya miatt komolyabb kompromisszumokra kényszerülhetünk. Előre megadhatjuk, hogy bizonyos intézménytípusból milyeneket és hányat kérdezünk meg – de a sokasági jellemzők tudásának hiányában a kapott adatokat inkább csak illusztratív számításként használhatjuk fel.
Munkaerő-piaci kutatások esetében elméletben az önkitöltős, telefonos vagy személyes lekérdezés egyaránt alkalmazható. A lakossági vizsgálatokhoz hasonlóan a kutatónak az adatfelvétel módszerének megválasztásánál számos tényezőt kell mérlegelnie a lehetőségek és célok függvényében az optimális megoldás kiválasztásához.
Melyek az egyes lekérdezés-típusok legfőbb hátrányai munkaerő-piaci kutatások esetében? Önkitöltős kérdőív esetén a legnagyobb veszély az, hogy nem a kompetens személy tölti ki a kérdőívet – például a vállalatvezető helyett a titkárnője. A telefonos kérdezés esetében a lekérdezési idő meglehetősen korlátozott lehet – legfeljebb 12-15 perc. Csak olyan kérdéseket tehetünk fel továbbá, amelyekre egyből megadhatóak a válaszok, amelyeknél nem kell „utánanézni”, hogy pontos választ adjon a kérdezett – például véleménykérdések és egyszerű feleletválasztós ténykérdések. A személyes kérdezés drágább és időigényesebb, és ennek eredményes lebonyolításához gyakorlott kérdezőbiztosokkal kell rendelkezni.
Mint minden kérdőíves vizsgálat esetében, így a munkaerő-piaci vizsgálatoknál is ajánlott a kérdőív éles szituációban való kipróbálása, ellenőrzése. A próbakérdezés során egyfelől ellenőrizhető kérdéseink érvényessége – azaz, hogy a megkérdezett valóban azt érti-e a kérdésen mint a kutató, másfelől információhoz juthatunk kérdőívünk lekérdezési idejéről, a kérdések érthetőségéről és használhatóságáról is.
Nem szükséges sok próbakérdőívet kitölteni. Általánosságban elmondható, hogy öt-nyolc próbakérdezés után elegendő információhoz jutunk kérdőívünk használhatóságáról. A próbakérdőívek száma természetesen függ attól is, hogy mennyire heterogén a mintánk. Munkaerő-piaci vizsgálatok esetében érdemes kisebb és nagyobb, fővárosi és vidéki, illetve különböző szektorba tartozó céget is felkeresni a próbakérdezés során.
A munkaerő-piaci kutatások esetében kulcskérdés, hogy a vállalatnál a kompetens személy kerüljön lekérdezésre. A kompetens személy kiválasztása a kérdőív tartalmától függ; tévhitnek tekinthető az a vélekedés, hogy minden esetben a vezetőt vagy a legfelsőbb vezetőt kell megkeresni. A vállalat vagy intézmény jövőbeli üzleti és létszám-gazdálkodási terveivel kapcsolatos kérdéseinket természetesen a felső vezetői szinten lévőknek szabad csak feltenni, de számos esetben „megelégedhetünk” az intézményi struktúrában alacsonyabb pozícióban lévők válaszaival is.
Ha a frissen végzettek tudásával, kompetenciájával kapcsolatban szeretnénk vállalatok, intézmények véleményét megtudni, akkor érdemes a pályakezdők közvetlen feletteseit megkeresni. A toborzással kapcsolatos kérdések esetében a munkaügyi vagy hr-osztályhoz lehet fordulni, és javasolt nem feltétlenül annak vezetőjét, hanem a konkrét toborzási, kiválasztási munkát végzőket megkérdezni. Ez azért is fontos, mert a felső vezetői szinten lévők általában nagyon elfoglaltak, és nem minden esetben fogadják szívesen a kérdezőket. Ha a vállalat várható munkaerő-kereslete áll a kutatás középpontjában, akkor persze mindenképpen a topmenedzserek egyikét érdemes megkérdezni.
A kompetens személy kiválasztását ne bízzuk a kérdezőbiztos döntésére – biztosak lehetünk abban, hogy ő a legkisebb ellenállás irányban fog kérdezni. Mindenekelőtt tehát meg kell határoznunk a kompetens személyek körét; a kérdőív elején tegyünk fel szűrőkérdéseket, amelyeken keresztül látható, hogyan választódnak ki a kompetens személyek. Ha kiválasztottuk a kompetens válaszadók körét, akkor ügyeljünk arra, hogy a kérdezés során ez a döntésünk általános szabályként érvényesüljön.
Előfordulhat, hogy kérdőívünket tartalma szerint egy cégnél több helyre (több kérdezetthez) is delegálhatjuk. Ilyen esetekben szét lehet bontani a kérdőívet kettő vagy több részre is, ügyelve arra, hogy a részek az adatrögzítésnél már legyenek összekapcsolva.
Személyes vagy telefonos munkaerő-piaci kutatások esetében a kérdezőbiztosok kiválasztására és felkészítésére érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni, mint egy általános lakossági felvétel esetében. Fontos, hogy a kérdezők tisztában legyenek a kutatás céljával, a kérdőívben lévő alapfogalmak és kérdések értelmével. Személyes megkeresés esetén fel kell készíteni a kérdezőbiztost arra, hogy más lesz a kérdezési szituáció, mint egy lakossági kérdezés esetében.
Az interjúkat előre kell egyeztetni, pontosan kell érkezni, annak ellenére, hogy elképzelhető, végül várakozni kell, és tisztázni kell azt is, mi számít elfogadható öltözéknek a munkavégzés során.
Minden kutatási jelentéseknek van néhány kötelező eleme, amelyek nélkül egy kutatási beszámoló csak „lóg a levegőben”. Fontos, hogy a kutatási jelentésben részletezzük a kutatás módszertanát és mutassuk be a mintát, ismertessük táblázatokkal a minta főbb jellemzőit. A módszertani ismertető keretében ejtsünk szót az adatfelvétel idejéről, a megkérdezettek köréről, mutassuk be az adatfelvétel módszerét. A minta bemutatásánál elengedhetetlen a válaszadók számának, a súlyozási jellemzőknek és a minta alapvető eloszlásainak ismertetése.
A kutatási jelentés függelékében ajánlott elhelyezni a kutatás kérdőívét, hogy az egyes eredmények értelmezésénél az olvasó megnézhesse az eredeti kérdéseket is. Amennyiben közpénzből végeztük a kutatást, akkor a kutatási jelentést vagy annak legalább egy összefoglalóját tegyük mindenki számára elérhetővé a világhálón is.
Munkaerő-piaci vizsgálatoknál ajánlott kvalitatív módszer a szakértői interjú. Ez egy általános mélyinterjúhoz képest annyiban más, hogy sokkal célirányosabb, pontosan lehatárolt, szakmai kérdésekre keresünk válaszokat. Nemcsak véleményekre, hanem konkrét tartalmi elemekre, tapasztalatokra vagyunk kíváncsiak. A célszemélyek általában olyan személyek, akik otthonosan mozognak a témában, szakértői annak.
Az interjúalanyok kiválasztásánál éppoly fontos a kompetens személy megtalálása, mint kérdőíves vizsgálat esetében. Nem kell elzárkóznunk az olyan esetektől sem, amikor egyszerre több interjúalany van jelen – ilyenkor jellemzően egy vezető és egy szakértő fog a rendelkezésünkre állni, és pontosan tudni fogják, hogy az egyes kérdésekre melyikük hivatott válaszolni. Munkaerő-piaci kutatások esetében tipikus szakértőknek minősülhetnek a vállalti hr-területen lévő vezetők, fejvadászok, hr-tanácsadók vagy állami foglalkoztatási programok vezetői, munkatársai.
A kérdőíves vizsgálatotokat érdemes kombinálni szakértői interjúkkal. Ahogyan az a korábbi fejezetekből is kiderül, a kvalitatív kutatások más jellegű eredményekkel kecsegtetnek. Amíg a kvantitatív kutatások folytán elsősorban „mennyi” jellegű válaszokra, addig a kvalitatív kutatások eredményeképpen „miért” jellegű válaszokra tehetünk szert. L. MÉG 2.2 FEJEZET
A kérdőíves és interjús módszerek kombinálására számos lehetőség áll a rendelkezésünkre. Dönthetünk úgy, hogy felderítő jellegű interjús kutatást végzünk annak érdekében, hogy megismerjük a főbb témákat, súlypontokat vagy egyszerűen csak mélyebb ismeretekre tegyünk szert – ezen eredményekre támaszkodva azután kidolgozhatjuk kérdőívünket.
Izgalmasabb lehetőség, ha már a kérdőíves kutatás eredményeivel készülünk az interjúkra. Ilyen esetekben a kérdőíves vizsgálat eredményeinek értelmezésében, mögöttes mozgatók feltárásban, vagy egyszerűen csak azok véleményezésében lesznek segítségünkre az interjúalanyok.
Másik alternatíva lehet, hogy a kérdőíves és interjús kutatások során más-más célcsoportot határozunk meg. Ebben az esetben ugyanazon témáról egymást természetesen átfedő, mégis különböző perspektívából érkező válaszokat kapunk. Végül – talán legegyszerűbb esetben – az interjús kutatás a kérdőíves vizsgálat kiegészítésének is tekinthető. Ilyen esetekben olyan területekre érdemes összpontosítani, amelyek a kérdőíves vizsgálatból a módszer korlátai miatt természetszerűen kimaradtak, illetve kérdőíves megkérdezésük nehézségbe ütközik, gondolhatunk a bolognai folyamat munkaerőpiacra gyakorolt hatásaira, vagy a különböző területeken végzett diplomás pályakezdők keresletének változását meghatározó mozgatórugókra. Az elemzés során természetesen végig különbséget kell tennünk a különböző módszerekből született eredmények között.
Az interjúk megszervezése rendkívül nagy jelentőséggel bír. Érdemes e-mailben és telefonon is felvenni a kapcsolatot, tájékoztatni a céget vagy intézményt a kutatás céljairól, felhasználásának módjáról. Fontos, hogy tájékoztassuk az interjúalanyt a kutatás pontos témájáról, és hogy milyen kérdésekben szeretnénk a segítségét kérni. Végül nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy az interjú tervezett hosszát vagy az esetleges diktafon használatot egyeztessük a célszeméllyel. Az interjúkhoz ajánlott egy vezérfonal elkészítése, ami jól strukturált rendet biztosít. Ajánlott az egyes témákra szánt időt is meghatározni. Az interjúknak érdemes ívet adni: bevezető jellegű, könnyed témákon keresztül jussunk el a lényegi kérdésekig. Az interjú végén érdemes összefoglaló jellegű kérdéseket is feltenni az alanynak.
Az interjúalany fáradozásait és segítségét illik valahogyan honorálni. Nem feltétlenül kell drága ajándéktárgyakra gondolni, de az ajándéktollat és bögrét is felejtsük inkább el. Bevett gyakorlatnak számít, hogy az interjúalanyok megkapják például a kutatás összefoglalóját.
Ezen fejezetben a diplomás pályakövetés korábban tárgyalt módszertani és kutatási kérdésein túl arra keressük a választ, hogy milyen „pillérei” vannak a diplomás pályakövetés megszervezésének, azaz a DPR kialakításakor a menedzsment szempontjából milyen külső és belső környezeti tényezőket kell figyelembe venni. A fejezetben a „környezeti tényezők” alatt értjük a szervezeti-működési, szabályzási, jogi, informatikai-technológiai és gazdasági aspektusokat, mellyel külön-külön alfejezet foglalkozik. Ahogy a kézikönyv bevezetője is említi, az alumni szolgáltatásokat a DPR-t támogató környezet egyik legfontosabb elemének tekintjük, a DPR és alumni közötti kölcsönhatások sokrétűsége miatt a hallgatói és karrierszolgáltatásokkal történő kialakítása kapcsán külön is kitérünk rá az 5. fejezetben. A szervezeti működés során azonban több olyan tevékenység is van, amelyik az alumni tevékenységeken keresztül kapcsolódik a pályakövetéshez, annak feltétele, ezért ezekről ebben a fejezetben is szólunk. (Ilyen például a pályakövetésben részt vevő végzettek személyes adatainak nyilvántartása, kezelése, vagy a kapcsolattartás informatikai kérdései).
Egy DPR kialakításakor tapasztalataink és vizsgálataink szerint nincs „egyetlen legjobb út”. Az adott intézmény hagyományai, igényei, illetve rendelkezésre álló erőforrásai jelentős hatással vannak a napi gyakorlatra. Mindazonáltal a fent említett tényezőkkel minden DPR esetében számolnunk kell.
Szervezeti tényező alatt a DPR munkaszervezetének lehetséges kialakítását értjük. A hazai gyakorlatban egyaránt találunk centralizált, illetve decentralizált működési modellt, valamint integrált és egyedi megoldásokat. Azaz egyrészt a DPR mint projekt szerveződhet központilag, összegyetemi szinten, vagy kötődhet egy-egy karhoz, sőt bizonyos esetekben csak egy adott képzésnél valósul meg. Másrészt lebonyolítása történhet önállóan vagy más, már meglévő egységhez integrálva (pl. Karrieriroda, Minőségbiztosítási Iroda, PR Iroda vagy Rektori/Dékáni Hivatal tevékenységéhez integrálva). A 3.3-as fejezet részletesen taglalja ezen döntési pontokat és bemutat egy lehetséges szervezeti modellt.
Szabályozási tényező alatt a DPR-t mint eljárásrendet/egyetemi szabályzatot értjük. Felsőoktatási környezetben szükségszerűen az SZMSZ-ben vagy más intézményi belső szabályzatban kell lefektetni a DPR-t, megteremtve annak elvi alapjait, felelősségi köreit és erőforrás allokációját. A 3.4. fejezet egy domináns minőségbiztosítási látásmódon keresztül mutatja be a szabályozás lehetséges keretrendszerét.
Informatikai tényező alatt a DPR általános technológiai támogatását értjük. A mai magyar felsőoktatás már működésképtelen lenne informatikai támogatás nélkül: a felvételitől a kurzusfelvételen át, a különböző egyetemi kérelmek beadásától egészen az elektronikus leckekönyvig terjed az informatikai megoldások skálája. A DPR információs platformját is ehhez kell integrálni, illetve méretezni. A 3.5 fejezet részletesen foglalkozik a DPR mint információs rendszer lehetséges szolgáltatási köreivel, architektúrájával, illetve funkcionalitásával.
Jogi tényező alatt a DPR-t mint személyes adatvagyonnal való gazdálkodást értjük. A DPR jellegéből adódóan egy olyan adatvagyon, melynek tulajdonosi-birtokosi-felhasználói kérdései jogszabályokon alapulnak. Ennek az adatvagyonnak a célhoz kötött felhasználása, különböző szerepek és szereplőkközötti információ- és feladatmegosztása adatvédelmi kérdések sorát veti fel. A 3.6 fejezet a DPR, tágabb értelemben az alumni nyilvántartás mint adatvagyon felhasználásnak egyes jogi kérdéseit taglalja.
A DPR megszervezése és működtetése szempontjából nem kerülhető meg az az alapvető kérdés, hogy milyen módon szolgálja a DPR az adott felsőoktatási intézmény alaptevékenységét, másképp fogalmazva hogyan járul hozzá az adott intézmény fenntarthatóságához, illetve versenyképességéhez? A DPR a működtetési tapasztalatok alapján általánosságban négy területen fejti ki hatását az elindítást követően.
Rövid távon támogatja az intézmény marketing és PR tevékenységét azáltal, hogy primer adatokat szolgáltat a végzett diákok elhelyezkedéséről. Egy-egy jól megszervezett, akár eseti kutatás plasztikusan mutatja be a diploma értékét a külső és belső közvéleménynek egyaránt (az elemi adatsorok gyakran köszönnek vissza különböző hirdetésekben vagy belső körlevelekben – a „nálunk” végzettek elhelyezkedési esélyei, tendenciái, fizetésük alakulása) és alkalmas a felvételikhez kapcsolódó toborzási és PR-kampányok hatékony, kvantitatív eredményeken alapuló támogatására.
Közép távon támogatja az intézmény minőségbiztosítási szemléletének kialakulását, illetve megerősítését – Európában és a közszférában is használt EFQM15 kiválósági modell egyik sarkalatos pontja a vevői elégedettség. A diploma megszerzése után, a DPR adatai visszacsatolhatók a képzések fejlesztésébe (a végzett diákok véleményeinek, tapasztalatainak, megítélésének felmérése kvalitatív vagy kvantitatív módszerekkel irányulhat a képzések színvonalának megítélésére, az oktatott tananyag hasznosulására, valamint az oktatási infrastruktúra vagy képzési program bővítésére).
Hosszú távon támogatja a vállalati, illetve ipari kapcsolatok kialakulását és megerősödését. A DPR-kutatások hozzáadott értéke, hogy formális kapcsolatmenedzsment megoldásként csökkentik az intézmény tranzakciós költségeit az öregdiákjaival, akik egy része az idő előrehaladtával a „vevői” pozícióból a munkaerő-piaci oldal „megrendelőivé” válnak, az alumni rendszereken keresztül egyben a személyes interakciókhoz, együttműködésekhez is megnyílik az út.
Elvi szinten hozzájárul egy adott ország felsőoktatási kibocsátása és a munkaerő-piaci igények harmonizációjához. Az egyes intézményi DPR-kutatások aggregálása, illetve tartalom elemzése lehetőséget teremt a felsőoktatás „kibocsátásának” regionális vagy országos vonatkozásainak elemzésére, tendenciák feltárására (a harmonizáció meglátásunk szerint azonban csak a felek magasabb szintű informalizáltságát jelenti, és normatív értelemben nem jelent „jobb” döntéshozatalt).
A bemutatott hatókörök jól mutatják, hogy a DPR hatékony támogatást tud adni a tudásátadási-oktatási alaptevékenység fejlesztéséhez. Fontos hangsúlyoznunk, hogy DPR mint „támogató tevékenység” jellegéből adódóan pénzügyi szempontból mindenkor költség centrum (cost center) jelleggel működik: mint ahogy a vállalatok hr-osztályai vagy az egyetemek oktatási hivatalai. A DPR-hez fix költségvetési keretek rendelhetők annak fényében, hogy mekkora feladatmennyiséget állapítanak meg a döntéshozók (pl. felmérések számán, minták nagyságán, módszertani útmutatókon keresztül), de saját jövedelemtermelő képessége minimális. Ugyanakkor a DPR működtetése során keletkezett visszajelzések felhasználásával a felsőoktatási intézmények stratégiai, hosszú távon akár pénzben is mérhető változtatásokat kezdeményezhetnek.
A Diplomás Pályakövető Rendszer nagyon sokszínű nemzetközi és hazai gyakorlatnak örvend, melyet könyvünk részletesen taglal, körüljárva a témát több szakma szemüvegén keresztül (társadalomtudományi kutatások, informatika, jog, közgazdaságtan, munkaerőpiac stb). Ebből adódóan nem törekszünk egy komplex definíció lefektetésre, sokkal fontosabbnak tartjuk a DPR célhoz rendelését, azaz annak meghatározását, hogy a felsőoktatási intézmények mely törekvéseit, illetve tevékenységeit támogatja a DPR. Ehhez természetesen ismernünk kell az egyetemek általános célrendszerét.
Szentgyörgyi Albert rektori székfoglaló beszédében azt mondta, hogy az emberiség által létrehozott legnemesebb intézmény az egyetem. Akár egyetértünk ezzel a megfogalmazással, akár vitatjuk, egy dologban biztosak lehetünk: a Szentgyörgyi által irányított egyetem más célokat követett mint a mai egyetemek, és a mai értelemben vett diplomás pályakövetés eszközrendszere is ismeretlen volt számukra.
Az egyetem, mint intézmény folyamatosan fejlődik, fogalma átalakul, céljait újradefiniálják, mindez természetes módon kihat a végzettekkel kapcsolatos viszonyrendszerre. Mivel az egyetemi célok kijelölik a diplomás pályakövetés koordináta rendszerét is, érdemes az alapvető célrendszereket és az „átváltozások” történetét áttekinteni. Az egyetemek fejlődésük alapján, Wissema szerint három generációba sorolhatók:
| Első Generációs egyetemek | Második Generációs egyetemek | Harmadik Generációs egyetemek | |
|---|---|---|---|
| Célok | Oktatás | Oktatás és kutatás | Oktatás és kutatás plusz know-how hasznosítása |
| Szerep | Az igazság keresése és védelme | A természet felfedezése, törvényszerűségek feltárása | Értékteremtés |
| Módszer | Skolasztikus | Modern tudomány, monodiszciplinaritás | Modern tudomány, inter és multi diszciplinaritás |
| Létrehoz | Szakembereket | Szakembereket és tudósokat | Szakembereket és tudósokat plusz vállalkozókat |
| Orientáció | Egyetemes | Nemzeti | Globális |
| Nyelv | Latin | Nemzeti nyelvek | Angol |
| Szerveződés | nemzeti egyetemek, kollégiumok | Karok | Egyetemi intézetek |
| Vezetőség | Kancellári (főhatóság) | Akadémikusok | Professzionális menedzsment |
| Finanszírozás | Közvetlen | Közvetlen fenntartói, pályázatok és tandíj (költségtérítés) | Közvetett fenntartói és megrendelések (állami és üzleti) |
Forrás: a szerző szerkesztése. J.G. Wissema: Towards the Third Generation University, 2009 nyomán
Habár a generációk között a határ nem éles, és az átmenetek évtizedeken keresztül tarthatnak (hiszen egy-egy képzési program „kihordási ideje” a felsőoktatásban 5–7 év) jelenleg a legtöbb egyetem második generációs korszakát, illetve annak végét éli, és egyre többnél találunk valamilyen jelet arra, hogy elindult vagy elindul a 3GE útján.
Mivel a második generációs egyetemek között még nincs kiélezett versenyhelyzet, finanszírozásuk közvetlen, működési területük lokális, a kibocsátott diplomásaik nyomon követése jellemzően csak „elit klub”-szerűen működött: azaz a DPR célja a végzett hallgatókkal történő elemi kapcsolattartás és az intézmény imidzsének fenntartása, fejlesztése.
A végzetteket az alma mater és a közösségi élmény köti össze, hasonlóan mint a középiskolás végzetteket. Interakcióik spontán módon alakulnak, és érzelmektől vezérelve megerősödnek vagy eltűnnek. Természetesen ezen „klubok” értéke is a klubtagokról gyűjtött és karbantartott információktól függ: egy amerikai Alumni Klubban sokszor még teniszpartnert is lehet keresni, ha éppen átruccantunk a keleti partról a nyugati partra, a Veszprémi Egyetem pedig évekig jelentetett meg olyan kiadványokat, melyekben a végzősök elérhetősége volt feltüntetve abból a célból, hogy bárhol is járjunk az országban, tudjuk hol találunk legközelebb egy volt „veszprémi egyetemistát”. Egy második generációs egyetem jellemzően ilyen kisebb-nagyobb klubhálózat létrehozásában és fenntartásában érdekelt, mely klubok sokszor a „hivatás” klubokkal kooperálnak (pl. fiatal jogász fórum, jogász egylet, jogi kamara) – az egyetem így nyer visszacsatolást a saját helyzetéről, képzéseiről, kibocsátásáról.
A harmadik generációs egyetemek, amelyeknél megjelenik a versenyszituáció, amelyek finanszírozásában számottevővé válnak a közvetett elemek (pályázatok a normatív támogatások helyett, ipari megrendelések harmadik féltől, szabadalmak, saját alapítású cégek stb.), a végzett diákokkal való klubszerű kapcsolattartást, szakmai párbeszédet professzionalizálni kezdik: ez a professzionális kapcsolattartás és kapcsolatépítés válik a DPR központi elemévé.
Ahogy a know-how hasznosítása válik az egyetemek harmadik céljává, és a kutatás nagyrészt transzdiszciplináris és interdiszciplináris területté válik, előtérbe kerül az öregdiákokkal való kapcsolattartás – új partnerek, új megrendelők keresése reményében.
Ez a folyamat is meglehetősen barázdált – jelenleg is tart –, de három sarokpont mára már kirajzolódott. Ahogy egy egyetem 3. generációssá válik, egyre fontosabbá vállnak a külső kapcsolatai a harmadik alaptevékenység, a tudásmegosztás beindítása miatt. Az első lépésekre jellemző a „technostarterek” és olyan kutatók támogatása, akik az ipar számára önálló kutatásokat végeznek. Ezen igény mentén az alumnik elkezdenek professzionalizálódni. Már öregdiákok kezdeményezésére (semmint kari vagy egyetemi tervezés eredményeként) megjelennek az ipari tapasztalatokról szóló kurzusok, előadások, ahol a katedrán már öregdiákok is formális szerepet vállalnak. Az egyetem vezetése általában üdvözli az efféle előadásokat és tevékenységeket, mint ahogy tette ezt az új tantárgyakkal évszázadokon keresztül, és végzett hallgatóit személyesen is elkezdi bevonni a tudásfolyamatokba a DPR rendszerén keresztül.
A második lépésben, amikor a szenátus vagy a rektor és helyetteseinek csapata elfogadja a know-how üzleti alapokra való helyezését mint hivatalos feladatot, a tudásmegosztásnak kialakulnak a szervezeti formái. Az ilyen döntések sokszor akkor születnek, ha az egyetem hasznot szeretne azokból a kormányprogramokból, amik a kapcsolódó tevékenységeket finanszírozzák. Úgy tűnik, ilyenkor a kormányzat szerepe kiemelkedő fontosságú: ha nem teszi elérhetővé az erre a célra szánt forrást, akkor az egyetem nagy valószínűséggel megreked az első szakaszban. A második szakaszban elterjednek a karrierközpontok, melyek már szolgáltató egységként segítik a diákokat az állás, illetve a szakmai gyakorlat megtalálásában, és hivatalból fejlesztik a pályakövetés intézményrendszerét, alkalmassá téve a DPR tevékenységét a végzett tömegek megszólítására, kezelésére.
A harmadik lépésre leginkább az jellemző, hogy az üzleti alapokra helyezkedés belső késztetéssé válik. Ez gyakran együtt jár egy tanácstag vagy egy rektorhelyettes kinevezésével, aki felelős az üzleti szemléletmód kialakításáért, a technostarterekért, továbbá az iparral való kapcsolattartásért. Más szóval, habár kormányfinanszírozás szükséges a kutatáshoz és az oktatáshoz, a tudásmegosztáshoz az egyetem maga képezi a szükséges hajtóerőt, melynek egyik forrása a végzettekkel való kapcsolatok „üzletiesítése”, a velük való kapcsolatok professzionalizálása, mely nagy tömegek esetében diplomás pályakövetési programokban ölt testet. Ekkor már jelentős a harmadik felektől, mint például az olyan ügyfelektől származó jövedelem, akik alkalmazott kutatásokra kötnek szerződést; és előtérbe kerül a know-how hasznosítása mentén a munkatapasztalattal rendelkezők részére szervezett kurzusokból származó jövedelem. Ezeket nevezik harmadlagos bevételi forrásnak.
Összefoglalóan figyelembe véve az előzőekben leírtakat, a következő (evolúciós) fejlődési pálya rajzolódik ki a diplomás pályakövetés kapcsán:
Egy korábbi felmérés szerint a magyar felsőoktatási intézményekben a DPR szervezeti háttere meglehetősen sokszínű16. Sok helyen csak egy-egy szakra vagy karra terjednek ki a felmérések, máshol azonban már intézményi szinten egységesített vagy koordinált megoldások léteznek. Ebben a fejezetben az intézményi szinten összehangolt gyakorlat kialakításával kapcsolatos megoldás néhány szervezési kérdését vizsgáljuk. Ennek a megoldásnak az egységes módszertan, az összehasonlíthatóbb adatok jelentik az előnyét az összehangolatlan kari, tanszéki, illetve szakos felmérésekkel szemben. De a szervezeti szintű beágyazódás magát a DPR intézményesülését is jobban elősegíti, azaz a DPR ilyen módon időben nagyobb stabilitást tud mutatni.
Nyilvánvaló, hogy nem létezik egységes, minden helyzetben optimális szervezeti modell, mert a modell illeszkedése jelentős mértékben függ az intézmény adottságaitól, azaz méretétől, diszciplináris tagoltságától, maguktól a diszciplínáktól, a kialakult hagyományoktól, illetve az intézményi célkitűzésektől. Jelentős szerepet játszik az is, hogy az éppen működő pályakövetési rendszernek mi volt a természetes, szerves fejlődési útja, hiszen a szervezeti szereplők bármilyen változtatási (racionalizálási) kísérletet a fennálló állapothoz fognak viszonyítani. Más szervezési megoldások életképesek ott, ahol a DPR-t a semmiből, egységesen felülről vezérelve alakították ki, mint ott, ahol az egyik kar vagy kar-csoport már létező gyakorlatát terjesztették ki az intézmény egészére (integráción átesett egyetemek), esetleg ahol a már létező – ámde különböző – kari és szakos gyakorlatok egységesítésére (kompromisszumára) volt szükség.
Az intézményi szinten koordinált DPR több különböző szervezeti megoldás keretében is elképzelhető, ezek között a különbség abban található, hogy a DPR-folyamat lépéseinek megtervezését és végrehajtását kire (mely szervezeti egységekre) bízzuk. A tisztán centralizált megoldás során a DPR-rel kapcsolatos feladatokat valamelyik központi szervezeti egység látja el, amely alapvetően felelős a felmérés megszervezéséért és lebonyolításáért, és ebbe a szakok, tanszékek és karok képviselőit legfeljebb konzultatív módon vonja be (ez persze nem jelenti azt, hogy a végrehajtásért felelős egység teljes kontroll nélkül működne). E megoldásnak nyilvánvalóan nagy (szervezési) előnye, hogy intézményi szinten költséghatékonyabb a DPR-rendszer működtetése, amelynek forrását a méretnagyságból fakadó előnyök jelentik.
Egy centralizált megoldás esetében összességében kevesebb ember kell a DPR működtetéshez, mint egy decentralizált megoldás esetében. Bizonyos folyamatok intézményi szinten egyszerűbben hajthatóak végre mint kari szinten (például az elérhetőségi adatok legyűjtése nagy rendszerekből intézményi szinten egyszerűbb), rendszeresen ismétlődő feladatok esetén ezekben viszonylag rövid idő alatt rutin alakítható ki. A specializáció miatt megalapozottabb, alaposabb lehet a felmérés (például módszertanilag felkészültebb, gyakorlottabb gárda foglalkozik vele), az időnként felmerülő speciális problémákkal felkészültebb emberek foglalkozhatnak (például jogi és adatvédelmi kérdések).
Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy az intézményi szintű DPR kialakítása erősíti az intézmény integritását, ennek különösen azoknál az intézményeknél lehet jelentősége, amelyek különböző intézmények integrációja során jöttek létre, itt az adminisztratív folyamatok egységesítése a kulturális közeledést elősegítő lépés is lehet. A centralizált modellben a módszertani, adatfelvételi és szervezeti változások könnyebben és rövidebb idő alatt vezethetők be; mindezek mellett fontos szempont lehet az is, hogy a centralizált felmérések keretében könnyebben biztosítható az egységes módszertan, amellyel (az intézményen belül) összehasonlítható adatok nyerhetők.
Mint minden centralizált megoldásnak, a centralizált DPR-nek is abból fakad a hátránya, hogy azt a karok, tanszékek kevésbé érzik sajátjuknak, így az esetlegesen szükséges közreműködésük, érdekeltté tételük is nehezebben biztosítható.
A tisztán decentralizált modellben a DPR adatfelvétel megtervezése, a kérdőív kialakítása, az eredmények feldolgozása és/vagy a hallgatók megkeresése, és a velük való kapcsolattartás a szakok (vagy az őket képviselő tanszékek, karok) feladata. E modell előnyei abból fakadnak, hogy a felmérést ez esetben azok bonyolítják le, akik az eredmények (egyik) közvetlen felhasználói: így jobban tisztában vannak a saját igényeikkel, elvárásaikkal, a képzés specialitásaival, amelyeket a DPR felmérésben is érvényesíteni tudnak. A hallgatókkal való kommunikáció jobban személyre szabható, ezáltal a kitöltési arány is növelhető. Ez különösen akkor igaz, ha a DPR működtetését azok végzik, akik a leginkább személyes kapcsolatot alakították ki a hallgatókkal a képzés során (például a „gazdatanszék”, a szakirányért felelős tanszék, a hallgatók gondját viselő szakfelelős stb.). Esetlegesen a hallgatók elérhetőségi információi is jobban rendelkezésre állnak ezen a szinten. Mindez jó esetben magasabb kitöltési arányt eredményezhet.
A decentralizált megoldások hátránya, hogy külső kényszer vagy belső igény nélkül a DPR nehezen működtethető és tartható fenn. Ha ezek rendelkezésre is állnak, a DPR működtetése intézményi szinten több erőforrást igényel, hiszen specializációra kevésbé nyílik mód. A specializáció hiánya azt is jelzi, hogy a DPR működtetése a végrehajtóknak nem feltétlenül tartozik az alapfeladatai közé (különösen így van ez, ha szakfelelősök, tanszékek végzik a felmérést), ezért aztán a hosszú távú, szisztematikus adatgyűjtés kevésbé biztosítható.
| Tisztán centralizált modell | Tisztán decentralizált modell | |
|---|---|---|
| Előny |
|
|
| Hátránya / nehézsége | Az adatok felhasználóinak (karok, szakok, intézetek) bevonása, érdekeltté tétele | Nem alaptevékenység, az oktatók ritkán éreznek késztetést hosszú távú, szisztematikus adatgyűjtés folytatására. |
| Központi szervezeti egység formája és feladata és hatásköre | Önálló felelősséggel és hatáskörrel bíró szervezeti
egység Feladata a DPR tervezése és végrehajtása |
Nem feltétlenül létezik, de ha igen, akkor szerepe lehet:
|
| Szakok, karok, tanszékek feladata és hatásköre | Legfeljebb konzultációs (például valamilyen tanácsadói testület formájában), illetve egyes részfeladatok kapcsán végrehajtói szerep | Önálló felelősséggel és hatáskörrel bíró szervezeti
egység Feladata a DPR tervezése és végrehajtása |
Természetesen e két szélsőség mellett számos köztes megoldás is létezik, amelyben egy-egy részfeladat centralizációjára vagy decentralizációjára kerül sor. Például központi szervezeti egység létrehozása a decentralizált modellben is lehetséges, de felelőssége ez esetben nem elsősorban a végrehajtás, hanem a karok különböző gyakorlatának összehangolása (közvetítés), és esetleg bizonyos központi szolgáltatások (pl. jogi tanácsadás, informatikai szolgáltatások stb.) nyújtása. Az előbbi feladatot akár valamilyen egyetemi szintű egyeztető bizottság is elláthatja, és a központi szolgáltatásokat sem feltétlenül kell összefogni egy szervezeti egységbe, mert az egyes feladatok jellemzően különböző központi szervezeti egységekben, széttagoltan is elérhetőek.
A magyar felsőoktatásban jellemzőbbek a centralizáltabb megoldások, ahol a karok, tanszékek és szakgazdák direkt véleménykérésre reagálva, az általános döntéshozási testületeken (például szenátus), vagy pedig erre a célra (is) létrehozott szakbizottságon keresztül (DPR bizottság, minőségügyi bizottság, stb.) kapnak konzultatív, véleményező lehetőséget. Ennek oka lehet, hogy a DPR jellemzően nem evolutív módon, alulról szerveződve alakult ki az intézményekben, hanem „felülről”, egy-egy szervezeti reform keretében alakították ki azt az intézmény egészére. Ezt a különböző felsőoktatási fejlesztési pályázatok is ösztönözték.
A szervezési racionalitás mellett számos tényező befolyásolja, hogy intézményi szinten milyen megoldás érvényesül. A centralizációs-decentralizációs dilemma kevésbé élesen (vagy egyáltalán nem) vetődik fel kisebb, egykarú intézményekben, de különösen élesen jelentkezhet az integrált, sokkarú, a pályakövetésben már egy-egy kar szintjén hagyományokkal rendelkező intézmények esetében.
A Diplomás Pályakövető Rendszer centralizációja vagy decentralizációja nem csak általánosságban, hanem a folyamat minden egyes lépése kapcsán is vizsgálható kérdés. Maga a folyamat nem csak a szűken vett kutatás megtervezését és végrehajtását takarja, hanem mindazokat a kommunikációs, pénzügyi és szervezeti folyamatokat is, amelyek szükségesek egy önfenntartó, intézményesült DPR működéséhez.
A DPR folyamata két fő részre, a tervezésre és a végrehajtásra osztható. A tervezés lépései közé tartozik a koncepció kidolgozása (az igények megfogalmazása és a célok kitűzése, az erőforrások folyamatokhoz rendelése, a DPR alapvető szervezeti kereteinek kialakítása), és ebből levezetve a kutatás módszertanának és logisztikájának tervezése (elérhetőségek összegyűjtése, az adatgyűjtési folyamat tervezése). A folyamat egyes lépései (elemei) látszólag szekvenciális folyamatot alkotnak, valójában azonban párhuzamosan, egymással gyakran átfedésben, többszörös iteráción keresztül valósulnak meg.
A tervezést követő lépések közé tartozik a végrehajtás és elemzés elkészítése, az eredmények alapján történő beavatkozás, illetve az igények módosítása (amely már a következő időszak tervezési lépései közé is tartozik). A folyamat egyes elemei a kézikönyv különböző fejezeteiben részletesen is sorra kerülnek, ezért itt csak néhány lépés szervezéssel kapcsolatos kérdéseit tekintem át.
Az igények felmérése, a DPR-koncepció és a módszertan kidolgozása
A DPR-koncepció (nevezhetjük talán stratégiának is) tartalmazza mindazokat az elveket, kiindulási pontokat, amelyekre a diplomás pályakövetési kutatás épül, azaz választ ad arra a kérdésre, hogy
Összességében tehát a DPR-koncepció az a dokumentum, amely a DPR intézményen belüli működésének alapvető kereteit kijelöli. A kérdések közül különösen lényeges az igények előzetes felmérése és rögzítése: kiknek, milyen célból és milyen időközönként szeretnénk adatot szolgáltatni a felméréssel. A DPR-felmérés tipikus célközönségét jelentik a vezetők, oktatók (visszacsatolás a képzés gyakorlati alkalmazhatóságával kapcsolatban); a leendő és jelenlegi hallgatók (pályaválasztási segítség a tipikus elhelyezkedési lehetőségek megismertetésével); a munkaadók (egy-egy képzés tipikus célpiacainak, a hallgatók „kapósságának” megítélése); valamint a kormányzat és az oktatáspolitikai szereplők (képzések összehasonlítása, oktatáspolitikai döntések meghozása). Természetesen maga a felmérés egyszerre többféle elvárás megválaszolására is alkalmas lehet, de a célok tisztázása segít eligazodni, ha a módszertan vagy a kérdőív megtervezése során választásra kényszerülünk.
Az igények megfogalmazása során nem csak a célokat érdemes kitűzni, hanem kulcsmutatók szintjén azokat a jelentéseket (riportokat) is, amelyeket a különböző célcsoportoknak szánunk. Érdemes tehát átgondolni, hogy mire lehet kíváncsi egy leendő hallgató, egy oktató vagy egy vezető. Milyen indikátorok lehetnek fontosak egy-egy célcsoportnak? Melyek azok a mutatók, amelyekre a vizsgálódásnak irányulnia kell (és amelyek előállíthatóságát a kérdőív megváltoztatása során is biztosítani kell)?
Sok esetben nem lehetséges közvetlenül érdeklődni az elvárásokról, például mert a célcsoport túlságosan széttagolt. Ezekben az esetekben az érintettek fejével gondolkodva kell igényeket, indikátorokat megfogalmazni. Az igények megfogalmazásának nehézsége olyan belső érintettek – például vezetők – esetén is előfordulhat, akik bár elérhetők, sokszor maguk sem tudják definiálni a saját elvárásaikat. Ilyenkor az indikátorok előzetes kijelölése, majd a DPR néhány alkalommal történő lebonyolítása abban is segít, hogy felkeltsük az igényt a DPR által nyújtott eredmények iránt. Ezáltal a DPR-felmérés is fenntarthatóbbá válik, mert működése nem csak a külső elvárásokból, hanem a belső igényekből is fakad.
Segíti az igények megfogalmazását, ha képesek vagyunk a DPR-t átfogó módon szemlélni. Az érintettek fejével való gondolkodásban a szervezeti helyismeret és a jogszabályismeret, oktatáspolitikai helyzetismeret is segíthet.
Noha a szűken vett diplomás pályakövetési kutatásnak a (módszertani) tervezése során az igényekre vonatkozóan – és a koncepcióalkotás fenti további kérdéseire is – implicit módon születnek válaszok,17 a módszertan a DPR-koncepciónak csak egy (bár meghatározó) részét jelenti. A Diplomás Pályakövető Rendszer koncepcióját ezért érdemes tágabban (pénzügyi, kommunikációs és szervezeti kontextusával együtt) és tudatosan végiggondolni, amelyben e kézikönyv egyes fejezeti nyújtanak segítséget.
A koncepció kidolgozásához szervezési szempontból még azt érdemes hozzátenni, hogy az intézmény adottságaihoz és az elvárásokhoz illeszkedő DPR-koncepció kidolgozása is történhet centralizáltan vagy decentralizált módon.
Az előbbi esetben a koncepciót alapvetően a DPR-ért felelős központi szervezeti egység készíti, és ebbe legfeljebb véleményezési, tanácsadási jogosítvánnyal szólhat bele egy kutatási szakértőkből és/vagy kari megbízottakból álló bizottság. A decentralizált megoldásnál a koncepció kialakításának felelőssége a – jellemzően kari, tanszéki képviselőkből álló – bizottság tagjain van, a központi szervezeti egység ennek végrehajtásában működik közre. A koncepciót többnyire valamilyen magasabb szintű vezetői testület (például a szenátus) véleményezi és hagyja jóvá.
A felmérés logisztikájának kidolgozása és az elérhetőségek összegyűjtése
A diplomás pályakövetési felmérés logisztikája alatt az adatgyűjtés megszervezését és az ehhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységeket értjük (például az elérhetőségek összegyűjtését, a kérdőívek gyártásának, nyomtatásának, programozásának megszervezését); amik nyilvánvalóan függnek az adatfelvétel választott módszerétől is (levél, email, telefonos megkeresés, webes kérdőív stb.). A logisztika jelentőségét elsősorban az adja, hogy ennek kapcsán lehet szükség az intézmény oktatóinak, vezetőinek jelentős közreműködésére, tehát mindenképpen érdemes elsőként átgondolni. Az adatfelvétel megfelelő megszervezésének meghatározó jelentősége van abban is, hogy a DPR-rendszer valóban használható eredményeket biztosítson. A folyamat két neuralgikus pontját az elérhetőségek összegyűjtése és a megfelelő válaszadási hajlandóság elérése jelenti.
Az elérhetőségek összegyűjtése azért jelent többnyire lényeges problémát, mert a központi adattárakban található adatok gyakran nem pontosak, hiányoznak, és így ezek alapján a hallgatók nem érhetőek el. Éppen ezért szükséges lehet a központi adatok kiegészítésére a karok, tanszékek, szakfelelősök saját adatai alapján, levéltári adatgyűjtések segítségével, az alumni rendszer felhasználásával, illetve az elérhető adatok alapján a hallgatók címeinek kinyomozásával (például a meglévő címek leellenőrzésével, illetve onnan kiindulva az aktuális elérhetőség felderítésével). L. MÉG 2.2 FEJEZET
Az elérhetőségi adatok rendelkezésre állása befolyással van arra is, hogy maga az adatgyűjtési folyamat mennyire centralizálható. Ha a címek elsősorban tanszéki, kari szinten érhetők el, akkor ebből az is adódik, hogy a folyamatba ezeket az egységeket mindenképpen tevőlegesen is be kell vonni, esetleg gondoskodni kell arról, hogy érdekeltek legyenek a közreműködésben: például olyan felmérések készítésével, amely az ő igényeikre, elvárásaikra is tekintettel van – amennyiben persze vannak ilyenek.
Ha a címek összegyűjtése sok kézimunkát igényel, akkor a folyamat nagyon erőforrásigényes is lehet (több helyen meglévő gyakorlat, hogy ezekre a feladatokra hallgatókat vonnak be). Hosszabb távon tehát érdemes gondoskodni az elérhetőségi adatok pontos, központi gyűjtéséről, vagy a központi tárolók adatminőségének javításáról, a címek karbantartásáról, rendszeres aktualizálásáról, még akkor is, ha a DPR kezdeti szakaszában a központi adatok kevéssé megbízhatóak, mert ez később jelentősen egyszerűsíti a diplomás pályakövetési kutatás lebonyolítását.
Az elérhetőségek összegyűjtése mellett az adatfelvételi folyamat másik neuralgikus pontja a hallgatók viszonylag alacsony válaszadási hajlandóságának növelése. E nehézség az adatfelvétel megfelelő megszervezésével részben orvosolható, ha figyelmünket arra a kérdésre fordítjuk, hogy hogyan lehet a kitöltőket minél személyre szólóbb módon megszólítani. Ha például a hallgatót olyan személy kéri fel a kérdőív kitöltésére, aki a képzés során a hallgatóval közvetlen kapcsolatban volt (például a szakirányt, a specializációt gondozó tanszék vezetője), és ezt viszonylag személyre szabott üzenetben teszi, akkor a kitöltési hajlandóság is javítható. Ennek a leegyeztetése, megszervezése azonban további jelentős szervezési terheket jelent, csakúgy, mint az a néhány intézményben megfigyelhető gyakorlat, amelynek során az adatfelvételbe és a válaszok kódolásába az intézmény hallgatóit is bevonják.
A koncepció és a logisztika kidolgozása során az alábbi képességek, készségek, ismeretek játszanak szerepet:
Kiértékelés/elemzés és visszacsatolás
A felmérés lebonyolítását követően rendelkezésünkre állnak az elemzéshez szükséges adatok. Ezek feldolgozása során néhány, talán magától értetődő szempontra érdemes felhívni a figyelmet. A DPR-rendszer akkor működik jól, ha az eredmények képesek az intézmény szereplői közötti párbeszédet stimulálni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az eredmények a szereplőkhöz fogyasztható formában jussanak el, lehetőleg akkor, amikor azok még aktuálisak. Ehhez célszerű a felmérést követően a legfontosabb kulcsmutatókat kiemelő gyorsjelentéseket készíteni, majd később részletesebb elemzéseket is közzétenni (ezekbe már korábbi vagy más felmérések eredményét is be lehet építeni), illetve a felmérés elemi adatait szabályozott formában további elemzésre a karoknak, intézeteknek átadni. Kvantitatív felmérés esetén a jelentésekben érdemes külön figyelmet fordítani a mutatók értelmezésére is. Az eredmények kétszakaszos közlése (gyorsjelentés, részletes elemzés) képes tartósabban napirenden tartani a diplomás pályakövetéssel kapcsolatos kérdéseket. L. MÉG 4. FEJEZET
| Szakértelem | Közreműködő szervezeti egységek | |
|---|---|---|
| Koncepcióalkotás |
|
|
| Lebonyolítás logisztikájának kidolgozása és az elérhetőségek összegyűjtése |
|
|
| Lebonyolítás |
|
|
| Kiértékelés/elemzés |
|
|
| Beavatkozás, új igények megfogalmazása | … (mint az igények megfogalmazása során) |
A kiértékelésben és az elemzések elkészítésében az alábbi készségek, kompetenciák szerepe kiemelkedő:
Mint az előzőekből látható volt, a DPR tervezéséhez és lebonyolításához bár célszerű, de nem feltétlenül szükséges központi szervezeti egységet létrehozni, vagy a feladatot egy már létező szervezeti egységhez telepíteni. Ha azonban erre mégis sor kerül (és a DPR-t működtető magyar felsőoktatási intézmények többségénél ez a helyzet), akkor az e feladattal megbízott szervezeti egység is többféle szerepben működhet függően attól, hogy milyen szerepet kap a DPR koncepció kidolgozásában és végrehajtásában, rendszeres működtetésében.
| Szerep a koncepcióalkotásban | |||
| Kicsi | Nagy | ||
| Szerep a végrehajtásban | Kicsi | támogató szerep | stratégiai szerep |
| Nagy | végrehajtó szerep | teljes felelősség | |
A támogatói szerepben a központi szervezeti egység funkciója elsősorban az, hogy adminisztratív háttértámogatást biztosítson a DPR kidolgozásához és működtetéséhez például a lebonyolításért felelős bizottság üléseinek szervezésével, jegyzőkönyvek írásával, a bizottság által kért háttér információk beszerzésével stb.
Végrehajtói szerepben a központi szervezeti egység tevékeny részese, fő szervezője a DPR-folyamat lebonyolításának. Ennek fő koncepcióját, keretrendszerét azonban mások alakítják ki.
A stratégiai szerep során a központi szervezeti egységben a koncepció kidolgozásáért felelős, azonban a végrehajtásban legfeljebb koordinációs szerepet tölt be, mert az mások, például a karok, tanszékek vagy szakfelelősök felelősségi körébe tartozik.
A teljes felelősség esetén a központi egység hozza meg a koncepcióalakítás során a végső döntéseket, és a lebonyolítást is ő végzi (ebbe esetleg a kontroll megtartása mellett másokat is bevon).
Az egyes szerepeket a központi egység akkor tudja hatékonyan betölteni, ha rendelkezik azokkal a készségekkel, ismeretekkel és hatáskörökkel amelyek az adott szerephez szükségesek. Például a végrehajtói szerepben akkor lehet a központi egység hatékony, ha rendelkezik a végrehajtáshoz szükséges rutinnal, azaz könnyen hozzáfér az elérhetőségi adatokhoz, nem okoz gondot a kérdőívek sokszorosítása, van kapcsolata az informatikával, stb., tehát képes megszervezni a lebonyolítást. A koncepcióalkotásban való hatékony részvétel feltétele olyan kontextuális és koncepcióalkotási ismeretek megléte, mint a kutatás-módszertani ismeretek, arra való rálátás, hogy a DPR-eredmények hogyan ágyazódnak majd be a tágabb szervezeti kontextusba, az oktatásadminisztrációs döntéshozási folyamatba, az oktatáspolitikai célkitűzésekbe stb.
A központi szervezeti egységgel kapcsolatban felmerülő másik kérdés lehet, hogy melyik szervezeti egység lássa el a DPR-rel kapcsolatos feladatokat. Olyan szervezeti egységet érdemes választani, amelynek a tevékenységi köre kapcsolódik a DPR folyamatának valamely lépéséhez, hiszen így a DPR végrehajtása nem teljesen „profilidegen” az azzal megbízott szervezeti egység számára. Átfedést mutat a DPR-rel a hallgatói szolgáltatási iroda, karrieriroda, diáktanácsadó, alumni iroda tevékenysége. Ezek a szervezeti egységek rendszeres kapcsolatot tartanak a hallgatókkal, ráadásul az alumni- és a karrieriroda profiljának természetes része, hogy a hallgatóval a végzés után is megpróbál kapcsolatot tartani. Éppen ezért gyakori és természetes választás, hogy a DPR-t is ezek a szervezeti egységek működtessék.
Hasonló a helyzet a minőségügyi irodák, minőségügyi intézményi kutatócsoportok esetében: jellemző módon ezek a szervezeti egységek végzik az intézmények saját belső felméréseit. A minőségügyi irodában ezért rendelkezésre áll az az intézményi kutatói szakértelem, amely a DPR megtervezéséhez, lebonyolításához szükséges, sőt a felmérés más vizsgálatokkal (például a végzős hallgatók körében végzett felmérésekkel) is könnyen összekapcsolható, és együttes elemzések is végezhetőek. L. MÉG 3.4 FEJEZET
Az oktatásadminisztráció vezetői az eredmények közvetlen felhasználóiként lehetnek érintettek a DPR irányításában, a tanulmányi hivatalok pedig a hallgatói címlisták elsőszámú karbantartói. A speciálisabb képzéseknél (esti, levelezős, MBA PhD) az is indokolhatja a tanulmányi hivatalok bevonását, hogy a hallgatók elsősorban velük, a tanulmányi hivatallal állnak a legszorosabb kapcsolatban, ami esetleg indokolja azt, hogy a DPR felméréseket e hivatalok bonyolítsák. Igaz azonban az is, hogy a tanulmányi hivataloknak „hivatalból” a már végzett hallgatókkal kevés kapcsolata van, ezért a kapcsolattartás kívül esik a hagyományos feladataikon.
Ezek a tevékenységek többnyire csak a nagyobb vagy az erős központi adminisztrációval rendelkező intézményekben különülnek el egymástól szervezetileg is, a kisebb intézményekben előfordulhat, hogy a feladatok mentén nem megy végbe ilyen erős szervezeti differenciálódás (azaz – bár a fenti feladatokat az intézmények megvalósítják – ehhez külön specializált szervezeti egységek nem alakulnak ki).
Egy korábban végzett felmérés eredménye szerint a magyar felsőoktatási intézményekben a DPR-t 65%-ban a diák szolgáltatói irodák, 18%-ban minőségügyes és kutatói csapatok, 8%-ban pedig az oktatásadminisztráció vagy intézményvezetés látja el.18 Minthogy a felmérésben választ adó intézmények DPR-t végző központi szervezeti egységei által ellátott feladat mélyebb tartalmáról nincsen bővebb ismeretünk, ezért az eddigiekben elmondottak alapján csak hipotézis szintjén fogalmazhatjuk meg a kapcsolatot a szerepek és a szervezeti egységek megválasztása között. L. MÉG 5. FEJEZET
A hallgatói szolgáltatói irodák profiljának jellemzően nem része a kutatási koncepciók kidolgozása, hanem a hallgatói szolgáltatások nyújtása és a velük való kapcsolattartás, ezért elsősorban a végrehajtói szerepben jeleskednek, a koncepcióalkotást pedig (ha készül ilyen egyáltalán) valamilyen tanácsadói, szakértői testülettel oldják meg. A minőségügyi iroda a korábbi felmérések révén elsősorban koncepció-alkotói szerepben lehet erős, de a többi minőségügyi felmérésben játszott végrehajtói szerepe miatt a DPR megvalósításában is sikeres lehet, noha tevékenységének a hallgatókkal való kapcsolattartás kevésbé közvetlen és szerves része, mint a hallgatói szolgáltató irodáknak. Az oktatási vezetés és a tanulmányi hivatalok jellemzően háttértámogatói vagy végrehajtói szerepben lehetnek hatékonyak.
A fejezet zárásaként egy centralizált DPR szervezeti megvalósításának lehetséges modelljét szeretnénk felvázolni, amelyben a központi szervezeti egység teljes felelősséget gyakorol. A modellben elkülönítjük a különböző szerepeket betöltő szereplőket, megjelöljük feladatukat és kompetenciáikat.19
A főbb szervezeti szereplők a következők:
Természetesen a szerepek ilyen mértékű differenciálását csak nagy intézményeknek célszerű megvalósítani, és még ott is könnyen előfordulhat egy-egy szerep összecsúszása. Például a DPR igazgató és a DPR szakmai vezető szerepe, vagy a DPR szponzor és a DPR Felügyelő Tanács szerepe nem feltétlenül válik szét. Az előbbi esetben mindkét szerepet betöltheti például a Karrieriroda vezetője, az utóbbi esetben pedig a DPR felügyeletét ellátó rektorhelyettes vagy igazgató láthatja el a Felügyelő Tanács (döntéshozói) szerepét is.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a felsőoktatási intézménynek döntenie kell arról, hogy létrehozza, bevezeti a Diplomás Pályakövető Rendszert, ennek azonban két előkérdése van. Egyrészt a döntést alapvetően meghatározza, hogy mire akarja használni az adott intézmény a DPR-t (igény specifikáció), másrészt nyilvánvalóan vannak olyan intézmények, ahol már született döntés a DPR létrehozásáról, ez esetben a már meglévő szabályozás esetleges módosításának szükségessége és iránya a kérdés.
A felsőoktatási intézmények jellemzően akkor szabályoznak valamit, ha azt számukra jogszabály előírja, szemügyre lehet tehát venni, hogy van-e jogszabályi kötelezettség a pályakövetés szabályozására. Fontos feltérképezni azt is, hogy van-e a jogszabályi kötelezettségen kívül más elvárás az intézményekkel szemben arra, hogy szabályozzák a pályakövetést – ha van ilyen elvárás, az kijelölheti a szabályozás célját és kereteit.
Miután tisztázásra került, hogy kell-e, és miről kell dönteni, a következő kérdés, hogy milyen szintű döntés szükséges, azaz milyen szervezeti folyamatok vezetnek el a rendszer létrehozásához? Ez intézményenként eltérő lehet. A felsőoktatási intézmények döntés-előkészítési és döntéshozatali folyamatai – elsősorban az intézmények mérete, szervezeti bonyolultsága által meghatározottan – mutatnak különbségeket, alapvetően azonban nagyon hasonlóak. Függetlenül attól, hogy egy adott kezdeményezés kinek (mely egyetemi/főiskolai testületnek) az előterjesztéseként indul, általában tanszéki, intézeti vitákon, bizottsági egyeztetéseken formálódik, majd (többkarú intézmények esetén a kari tanácsok véleményével, vagy egyenesen ezek döntése alapján) végül a szenátus határozatában ölt testet.
Lényeges különbségek abban a tekintetben lehetnek, hogy a „klasszikus” egyeztetési fórumokon kívül milyen egyéb, meghatározó – adott esetben konkurens szempontokat is szem előtt tartó – döntési pontokon kell támogatókat szerezni az adott előterjesztés sikeréhez (rektori kabinet, fejlesztési tanács, költségvetési bizottság, hallgatói önkormányzat stb.). Ami a DPR-t illeti, a rendszer bevezetésének, a szabályozás kialakításának nincs egy ideális, minden intézményben egységesen alkalmazható folyamatmodellje. Annyi mégis leszögezhető, hogy két alapvető előterjesztési modell képzelhető el:
| magas szintű vezetői kezdeményezés | alulról induló (technokrata) kezdeményezés | |
|---|---|---|
| előny |
|
|
| hátrány |
|
|
A DPR minden ismert – és jelen kézikönyvben részletesen tárgyalt – előnyével együtt egy olyan eszköz, amely az egyetemet/főiskolát értékeli, ezen keresztül az adott egyetemen folyó munkát, végső soron az adott intézmény menedzsmentjét és oktatóit minősíti. Kényes kérdésről van tehát szó, ezért különös gondot kell fordítani az intézményi közvélemény megnyerésére. Addig, amíg az egyeztetések során a következő érvekkel találkozunk: „Adatvédelmi akadálya van, jogilag nem lehetséges!”, vagy „Fontos lenne, de a költségvetésben jelenleg nincs mozgástér!”, vagy „Most ez nem aktuális, de lehet, hogy nem is lesz rá szükség!”, nem lehetünk elégedettek kommunikációs teljesítményünkkel.
Külön figyelmet érdemel a tervezés során, hogy a DPR-rendszer kialakításának folyamatában az intézmény milyen mértékben támaszkodik saját erőforrásaira, és milyen arányban vesz igénybe külső segítséget. Adott esetben célszerű lehet olyan külső tanácsadó igénybevétele, aki más felsőoktatási intézmény alkalmazottjaként vagy megbízásából külső szakértőként részt vett és tapasztalatokat szerzett valamelyik hazai vagy esetleg külföldi felsőoktatási intézmény pályakövetési rendszerének felépítésében. L. MÉG 3.3 FEJEZET
| belső munkatárs | külső szakértő | |
|---|---|---|
| előnyei |
|
|
| hátrányai |
|
|
Amint azt számos példa igazolja, a pályakövetéses vizsgálatoknak több haszna is van, ezek a belső egyeztetések során kiemelhetők. A végzettek elhelyezkedési adatai (ha megfelelő mennyiségben, és minőségben állnak rendelkezésre) például gazdasági erőt képviselnek (munkáltatók és leendő hallgatók felé), hiszen objektív módon igazolják az intézmény teljesítményét. A felmérések eredményei motivációs faktorként is fejthetnek ki hatást, ellensúlyozhatják azt a közhelyet, hogy „egyre rosszabb hallgatói állománnyal egyre motiválatlanabb oktatói gárda dolgozik, egyre gyengébb a felsőoktatás minősége”. Mindemellett természetesen különféle szakmai-tartalmi változtatásoknak (képzésfejlesztés) is irányt adhatnak a DPR-ből érkező visszajelzések.
A győri Széchenyi István Egyetem Karrier- és PR irodájának honlapján, a „Végzett hallgatók felmérése” menüpontban érhető el az egyetemen 2003-ban és 2006-ban végzettek elhelyezkedési eredményességét vizsgáló és értékelő anyag. A teljes kutatási beszámoló legfontosabb megállapításait összefoglaló 14 oldalas, PDF formátumban letölthető, igényes megjelenésű, grafikonokat és hozzájuk kapcsolódó szöveges értékelést tartalmazó dokumentum a legszofisztikáltabb aggályokat is leszereli.
A DPR bevezetésének előkészítése körébe tartozó belső kommunikáció (kampány) során két elemet célszerű tudatosítani. (1) Pályakövetéses vizsgálatokat érdemes csinálni/csináltatni, mert az eredmények nagyszerűen beépíthetők az intézmény PR-jába, remekül támogathatják az image-építést. (2) A DPR erejét ugyanakkor nem szabad fetisizálni. Ne várjunk tőle többet, mint ami: visszajelzéseket, amelyek más mutatókkal együtt elmondanak valamit intézményünk teljesítményéről.
A felsőoktatásban a „szabályozottság” legalacsonyabb szintje az, amikor egy adott tárgyban hosszú előkészítést követően elfogadnak egy deklaratív dokumentumot, esetleg az adott tevékenység felügyeletére létrehoznak egy koordinációs testületet (bizottságot), de a dokumentumban meghatározott feladatokhoz nem rendelnek eszközöket, vagy esetleg a dokumentum maga csak célokat és elveket tartalmaz, a feladatok – később végül esetleg meg sem születő – mellékletekbe kerülnek („szabályzat van, tevékenység nincs”). A szabályozási kötelezettség „kipipálásra” kerül, ám az operatív megvalósítás végül jó eséllyel elmarad.
A bemutatott „szabályozási megoldáshoz” hasonlóan szintén zsákutca lehet, ha valamilyen külső kényszer hatására „gyorsan születik egy szabályzat” (például egy konkrét pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy az egyetem rendelkezzen, mondjuk, fenntartható fejlődési stratégiával). Egy ilyen helyzetet rövid távon meg lehet oldani úgy, hogy rohammunkában, központilag erőltetett eljárásban, adott esetben külső szakértői előkészítésben, kevés belső egyeztetéssel (vagy egyeztetések nélkül) készül egy rövid szabályzat, amellyel az intézmény formálisan ugyan eleget tesz a külső elvárásnak, azonban a létrejött „szabályozás” idegen test marad, nem illeszkedik sem az intézményi szabályzati környezetbe, sem az operatív működési folyamatokba.
Ezektől a kényszermegoldásoktól eltérő, de szintén szerencsétlen helyzet, ha egy adott tevékenység – esetleg informális vezetői jóváhagyással – ténylegesen megkezdődik, reálfolyamatok épülnek be a napi gyakorlatba, azonban ezek mindenféle szabályozási alapot nélkülöznek, ezáltal esetlegesek, rendszer-idegenek maradnak, adott esetben működési zavarokat okoznak. A cél nyilvánvalóan az egyensúly megtalálása kell, hogy legyen: szabályozási eszközökből csak annyit (de annyit mindenképp!) alkalmazzunk, ami a DPR-t egy felépíthető és fenntartható, egyetemünk/főiskolánk számára hiteles, használható eredményeket produkáló mechanizmussá teszi.
(Majdnem) függetlenül attól, hogy az adott intézmény mit tekint a DPR-rendszer funkciójának, a szabályozással szemben a következő minimális követelmények támaszthatók:
A szabályozás célja
Az előzőek alapján először az intézményi stratégia függvényében meg kell határozni a szabályozás tartalmát, azaz válaszolni kell arra a kérdésre, hogy „Miért csináljuk?”. E témában három nagyobb kérdéskört érdemes megvizsgálni. Elsőként azt, mit írnak elő a jogszabályok? A Felsőoktatási törvény (Ftv.) a felsőoktatási intézmények kötelezettségeként határozza meg a pályakövetés feladatainak ellátását, és azt is meghatározza a törvény, hogy ennek mi a célja.
„Ftv. 34. § (6) A felsőoktatási intézmények – önkéntes adatszolgáltatás alapján – ellátják a pályakövetés feladatait, amelynek keretében figyelemmel kísérik azoknak a munkaerő-piaci helyzetét, akik náluk szereztek bizonyítványt, oklevelet.”
„Ftv. 156. § (2) A felsőoktatási intézmények a 2006. szeptember 1-jétől induló tanévtől kezdődően vezetik be a pályakövetés rendszerét.” – A jogalkotó az állami irányítást ellátó miniszternek a hatáskörei között is felsorolja a DPR működtetését.
„Ftv. 103. § (1) A miniszter felsőoktatás-szervezési feladatai: a) működteti (…) ab) a végzett hallgatók pályakövetési rendszerét (…)” Ennek a jelentőségét az adja, hogy a DPR eredményeit a törvény szerint figyelembe kell(ene) venni (1) az új belépők létszámkeretének (és a létszám képzési területek közötti elosztásának) megállapításakor, (2) a mesterképzésben és a szakirányú továbbképzésben az adott intézményt megillető államilag támogatott hallgatói helyek számának meghatározásakor, és (3) a normatív képzési támogatás összegének növelésekor vagy csökkentésekor.
„Ftv. 53. § (6) A Kormány – az esedékesség évét megelőzően – évenként állapítja meg az új belépők létszámkeretét az egyes képzési területek és a képzés munkarendje szerint. A Kormány döntését a munkaerő-piaci szereplők e törvényben meghatározottak szerinti bevonásával, a munkaerő-piaci előrejelzések, a pályakövetési rendszer tapasztalatainak, a diplomás munkanélküliség helyzetének értékelésével hozza meg, azzal a megkötéssel, hogy figyelembe kell venni a döntéshozatal évében benyújtott jelentkezések számát. Az előző évhez képest biztosított létszámkeret növelése, illetve csökkentése – adott képzési területen belül – nem haladhatja meg a tíz százalékot.”
„Ftv. 54. (2) A mesterképzésben, a szakirányú továbbképzésben és a doktori képzésben a felsőoktatási intézmény bírálja el és rangsorolja a felvételi kérelmeket. A miniszter – pályázati eljárás alapján – határozza meg, hogy e körben hány államilag támogatott hallgatói hellyel rendelkezik a felsőoktatási intézmény. A miniszter (…) d) az intézményi pályakövetési rendszer alapján várható elhelyezkedési előrejelzésnek (…) értékelése alapján dönt.”
„Ftv. 130. § (1) A költségvetés képzési támogatás nyújtásával járul hozzá a felsőoktatási intézmény által nyújtott oktatási szolgáltatások megszervezéséhez. (…) (4) A képzési támogatás a pályakövetési rendszer értékelése alapján legfeljebb tíz százalékkal csökkenthető, illetve növelhető.”
Megállapítható, hogy az állami irányítás körébe tartozó döntések meghozatalakor „a” pályakövetési rendszer eredményeit értelemszerűen nem lehetett figyelembe venni, ebben az értelemben tehát elmondható, hogy az intézményekre nem nehezedett különösebb nyomás az oktatáspolitika részéről a DPR bevezetésére. Levonható az a következtetés, hogy amely intézmények felállítottak valamilyen pályakövetési rendszert, azok vélhetően maguk ismerték fel ennek fontosságát.
A második fontos kérdés az, hogy milyen egyéb, külső elvárásokat kell/lehet figyelembe venni. Az eddigiek alapján látható, hogy egy egyetem/főiskola, amely bármilyen módszerrel megpróbálja megszólítani (önkéntes véleménynyilvánításra rábírni) a végzett hallgatóit, és tőlük bármilyen visszajelzést kap, amelyet lehet akként értékelni, hogy az adott intézmény „figyelemmel kíséri” a nála végzettek munkaerő-piaci helyzetét, eleget tesz a minimális törvényi kötelezettségeinek. Hosszú távon, és a felsőoktatási rendszer egészében gondolkodva azonban nem kielégítő, hogy egy egyetem/főiskola „valamilyen” pályakövetési megoldást alkalmaz. Társadalmi érdek, hogy a felsőoktatási intézmények bizonyos egységes szakmai, módszertani standardoknak megfelelő vizsgálatokat készítsenek elő, sőt tartalmilag is egységesen (de legalábbis egy közös kérdés-készletből kiindulva) végezzék el a vizsgálatokat.
Ugyancsak az alapvető kérdések közé tartozik, hogy milyen saját, belső igények fogalmazódnak meg az intézményen belül a DPR szabályozásával kapcsolatban. Kialakítandó DPR-rendszerünk egyik legfőbb erőssége, erőforrása lehet az intézményen belüli elfogadottsága. A stabil belső legitimáció nélkül bevezetett – rosszabb esetben oktrojált reform formájában megjelenő – és a végrehajtás során a belső személyi erőforrásokat (kutatási kapacitásokat) nélkülöző vizsgálatok eredményeivel szemben bizonyosan kialakul és tartóssá válik az elutasító attitűd, túlsúlyba kerülnek a kritikus hangok, módszertani aggályok. Ez pedig gyakorlatilag kizárja az eredmények hasznosulását, lehetetlenné teszi a kapott adatok érdemi figyelembevételét az intézményi folyamatokban.
Két motívumra mindenképp építhetünk. Egyrészt az intézményi és kari vezetők, az intézetek, tanszékek vezetői és oktatói bizonyosan kíváncsiak volt hallgatóik elhelyezkedési eredményességére, azaz magasabb absztrakciós szinten megfogalmazva: képzéseik munkaerő-piaci értékére. Erről tanúskodnak azok a mikrokutatások, melyeket egy-egy kar, intézet vagy akár egyetlen tanszék megbízásából végez adott esetben a helyi karrieriroda vagy egy hallgatói önkormányzat.
Másrészt az intézmények között a hallgatókért vívott (a piaci versenyhez képest mégoly tökéletlen, de mégis vitathatatlanul létező) versenyben az egyetemek/főiskolák számára fontos céllá (esetenként létkérdéssé) vált, hogy intézményükről a médián keresztül pozitív tudósítások, versenyelőnyt jelentő információk jussanak el a nyilvánossághoz.
Kinek, mit kell csinálnia (hatáskör, felelős)
A felsőoktatásra az adminisztratív teendőket illetően az elmúlt 10 évben fokozatosan egyre nagyobb nyomás nehezedett az állami oktatásirányítás felől: a hagyományos statisztikai adatszolgáltatás mellett újabb és újabb adatszolgáltatási kötelezettségek jelentkeztek (FIR, kapacitás akkreditáció, negyedéves költségvetési riportok). Jóllehet a felsőoktatási intézmények nyilvántartásai ma már szinte kivétel nélkül elektronikus alapúak, a tanulmányi (ETR, Neptun), a gazdálkodási (EGR, TÜSZ, SAP) és a munkaügyi nyilvántartások intézményeken belül is meglehetős sokszínűséget mutatnak, integráltságuk foka alacsony, és az intézményi adatbázisoknak az országos rendszerekkel (FIR STAT, FIR) való kommunikációja is tökéletlen. Ebben a helyzetben nem szabad csodálkozni azon, ha az intézményi adminisztrációkban dolgozó, túlterhelt kollégák a legkorszerűbb pályakövetéses vizsgálatban is „csak egy újabb adatszolgáltatási terhet” látnak.
A másik, legalább ilyen jelentős probléma lehet, hogy a pályakövetéses projekteket nyilvánvalóan kutatók, kutatásszervezők, kérdezőbiztosok, elemzők, PR- és marketing- szakemberek valósítják meg. Ilyen kompetencia minden felsőoktatási intézményben bőségesen jelen van, ami két okból is feszültségforrást jelenthet. Adott esetben elképzelhető, hogy az egyetem/főiskola oktatóit-kutatóit irritálja, hogy „mások” értékelik őket; teljesen érthető, ha az intézmény hallgatói önkormányzata megütközik azon, hogy a hallgatókat esetleg „kihagyják” a felmérés lebonyolításából, az eredmények elemzéséből. Ugyanakkor mindenki ismeri a „suszter cipője…” effektust, mely szerint nem biztos, hogy az intézményi kibocsátás felmérését és értékelését a saját kutatóra célszerű rábízni.
A DPR-rendszer létrehozásának és működtetésének szervezési feladatait olyan egyetemi/főiskolai alkalmazottra (szervezetre) kell bízni, akit (amelyet) kifejezetten erre (és/vagy hasonló tevékenységekre) alkalmaznak (tipikusan: Karrieriroda, Minőségbiztosítási Iroda vagy ezek vezetője). A kutatási és kutatásszervezési feladatoknak a telepítése során azonban már potenciális felelősként számolni kell az intézmény saját kutatóival, oktatóival és hallgatóival is. E tekintetben a szubszidiaritás sajátosan értelmezett elve lehet célravezető: elképzelhető olyan intézményi politika, amely a feladatokat elsősorban saját erőforrással oldja meg, külső közreműködőt pedig inkább csak akkor vesz igénybe, ha az adott feladatra alkalmas/vállalkozó saját munkatárs nincs, vagy valami miatt nem célszerű rábízni a munkát. Ez a megoldás motiváló és bizalomerősítő hatású lehet.
Hogyan kell csinálni?
A DPR-rendszer szabályozásának egyik kulcs-témaköre a vizsgálatok módszertani leírása. Ezzel a kézikönyvben külön fejezet foglalkozik. L. MÉG 2.2 FEJEZET Tekintettel arra, hogy ez szakmai (kutatás-módszertani) kérdés, azt kell eldönteni, hogy az intézményi szabályozás milyen mélységig kívánja ezt meghatározni.
Az eredmények felhasználásának célja, módja
A DPR elsődleges célja, hogy az egyetem/főiskola objektív, mért adatokon alapuló visszajelzést kapjon a nála végzett hallgatók sikerességéről, és a volt hallgatók munkaerő-piaci beválásának a képzéssel való összefüggéséről. Amint ez más fejezetekben többszörösen említésre kerül, a kapott eredmények jellemzően az intézményi PR, a marketing, a minőségbiztosítás és a karriermenedzsment funkcionális területein hasznosíthatók. Természetesen emellett az intézmények falain kívül is bőven akad érdeklődő, akit foglalkoztatnak a kapott eredmények, ezért alapvető jelentősége van annak, hogy az intézmény hogyan alakítja ki a DPR-rendszer működése során keletkező eredmények felhasználásának folyamatait.
A lehetőségek közül néhány:
A DPR-rel kapcsolatban elkövethető legnagyobb hiba: adatokhoz jutni, és aztán azokat „az íróasztalfiókban hagyni”. Fontos, hogy a kapott eredmények ne csak vezetői szinten kerüljenek megvitatásra, hanem ki kell alakítani annak mechanizmusát, hogy a volt hallgatók diplomájának értékéről nyert információk közvetlenül eljussanak a képzésfejlesztésért, az oktatásszervezését és magáért az oktatásért felelős intézményi szervekhez és személyekhez.
Erőforrások (szervezeti, személyi, anyagi feltételek)
Nyilvánvalónak tűnik, mégis kiemelést érdemel az erőforrások kérdése. Lényegében ugyanis ezen múlik, hogy az intézményi DPR végülis csak a kötelező minimumot teljesíti, vagy olyan rendszerré fejlődik, amely változatos formákban járul hozzá az intézményi fejlesztések megalapozásához. Attól függően, hogy a DPR-t milyen funkcionális területhez soroljuk, a szervezeti, személyi elhelyezése sokféle lehet. A DPR „jó helyen lehet” a karrierirodában, a minőségbiztosítási irodában, a PR-részlegnél, de akár az oktatási, a stratégiai vagy fejlesztési igazgatóságon is, ha éppen van ilyen elnevezésű egység az adott intézményben.
Kulcsfeltétel, hogy a DPR-rendszer létrehozására és működtetésére megfelelő anyagi erőforrás rendelkezésre álljon. A jelenlegi időszakban ez túlnyomó részben pályázati forrásokból megteremthető, hosszú távon azonban (fenntarthatóság) vagy az intézményi költségvetésben kell „DPR-előirányzatot” tervezni, vagy ki kell alakítani a DPR-t is fenntartó üzleti konstrukciót.
Illeszkedés a meglévő szabályzatokhoz
Milyen szabályozási megoldások képzelhetők el? Két alapvető módszer lehetséges: a meglévő szabályzatok kiegészítése, módosítása, a megfelelő rendelkezések beillesztése, vagy önálló szabályzat alkotása. A DPR szabályozása, függetlenül attól, hogy formailag, jogtechnikailag hol kerül elhelyezésre, több más intézményi szabályzatot is érinthet. (SzMR / FKR / HKR / Adatkezelési / Adatvédelmi szabályzat / Minőségirányítási / Minőségfejlesztési / Minőségbiztosítási szabályzat stb.) Külön kérdéskör, hogy a DPR-t milyen mélységben határozza meg „felsőbb szintű” (egyetemi/főiskolai vagy kari szintű) szabályzat, illetve mennyiben engedi át a szabályozást a felmérést lebonyolító szervezeti egységnek (karrierirodának, minőségbiztosítási osztálynak stb.) L. MÉG 3.3 FEJEZET
Kapcsolódás meglévő folyamatokhoz
Mindenképpen szerencsés áttekinteni az intézményben kialakult hagyományokat, előzményeket, hasonló megoldásokat, és megvizsgálni, hogy lehet-e ezekre építeni, a pályakövetéses vizsgálatokat esetleg ezek fejlesztéseként definiálni. A felsőoktatással szemben szinte kánonként hangoztatott kritika, hogy „a felsőoktatás és a munkaerőpiac között nincs információáramlás”. Ez a kritika – jóllehet, nyilván van valóságmagja – ebben a sommás formában biztosan nem igaz, hiszen olyan szakterület valószínűleg nincs, amelynek művelői a gyakorlattól hermetikusan elzárva folytatják az oktatási tevékenységet. Valamilyen munkaerő-piaci kapcsolatokkal – szakterületenként, szakonként, és nyilván intézményenként, intézetenként, sőt tanszékenként – eltérő formában és mélységben minden felsőoktatási intézmény rendelkezik. Az is baj ezzel a leegyszerűsítő kritikával, hogy a kérdésfeltevés eleve értelmetlen. Azt a kérdést ugyanis egyszerűen értelmetlen feltenni, hogy milyen a kapcsolat vagy az információáramlás „a” felsőoktatási intézmény és „a” munkaerőpiac között, hiszen ezek a hiányolt vagy kifogásolt kapcsolatok nem „a” felsőoktatási intézmény és „a” munkaerőpiac között jönnek létre (az ebben az értelemben vett misztikus munkaerőpiac nem létezik), hanem ennél sokkal mélyebb szinteken alakulnak ki, illetve működnek.
Az ELTE Informatikai Kara a 2004/2005-ös tanévben vezette be az ún. kooperatív képzés intézményét. Ennek lényege, hogy a hallgatók a képzési program részeként külső partnereknél teljesített gyakorlati munkavégzéssel tanulmányi kötelezettséget teljesítenek (kreditet kapnak). „A hallgatók a külső képzési helyeken tapasztalt szakemberek irányításával valós, komplex feladatok megoldásában vesznek részt, lehetőség szerint csoportmunkában. A hallgatók egy-egy informatikai cég életébe illeszkedve találkoznak a szakma gyakorlati oldalának azon jelenségeivel, folyamataival, amelyeket az egyetem falain belül nem, vagy csak modell helyzetben ismertek meg (csoportmunkában való együttműködés szakmai és emberi oldalról, speciális fejlesztő környezetek, szabályzatok, menedzsment-kérdések, technológiák, minőségbiztosítás, határidők stb.).”
Ugyanilyen nevű tanegységgel találkozhatunk a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Informatikai Tanszékcsoportjának honlapján is. „A kooperatív képzésben részt vevő hallgatók számára az intézet meghirdeti a Kooperatív képzés című 4 kreditértékű speciálkollégiumot, melynek felvétele kötelező. A tárgy értékelése az adott cég által készített kooperatív képzési jelentés figyelembevételével történik. A kooperatív képzés egy félévben általában 4 hónapig, heti 3–4 munkanapon, napi 8 órában végezhető.”
Látható, hogy a kooperatív képzés mindkét esetben az ipari partnerekkel való napi operatív együttműködésben valósul meg, és a tanulmányok szerves részét képezi. Nyilvánvaló, hogy mindkét esetben az intézmény valamely szakterülete (adott esetben az informatikai képzésért felelős oktatási szervezeti egység) élő kapcsolatban van a munkaerőpiacnak az adott képzés szempontjából releváns képviselőivel. Az együttműködés során pedig az egyetemek nyilvánvalóan visszajelzések sokaságát kapják hallgatóik ismereteinek, kompetenciáinak munkaerő-piaci relevanciájára vonatkozóan.
Könnyen belátható, hogy egy egyetem vagy egy főiskola számára a munkaerőpiac nem általában létezik. Az egyetemek és a főiskolák több képzési területen érdekeltek, a felsőoktatási intézmények között a verseny a képzési területi szinten zajlik, ezek jelentik az elhelyezkedési foglalkoztatási szempontból homogénnek tekinthető kategóriát, és e képzési területek szempontjából vannak releváns piacok (a munkaerőpiac releváns szegmensei). Az is elképzelhető, hogy egy felsőoktatási intézménynek van egy-két olyan szakja, amely a releváns munkaerő-piaci szegmens képviselőivel tartalmas kapcsolatokat ápol, míg az adott intézmény más szakjainak eredményei e téren szerényebbek. (Itt kell még megjegyezni, hogy azokon a szakokon, amelyek esetében – például a végzettség komplexitása folytán – nem tökéletesen egyértelmű, hogy a végzettek pontosan mely foglalkoztatási ágazatban fognak tudni elhelyezkedni – például bölcsészek, tanárok –, szinte lehetetlen munkaerő-piaci visszajelzéseket számon kérni.)
Mi következik mindebből a pályakövetési vizsgálatokra, rendszerekre nézve? Az ilyen és ehhez hasonló, működő programok számos tapasztalattal szolgálhatnak, amelyek a pályakövetéses vizsgálatok szabályozásakor, tervezésekor figyelembe vehetők, hasznosak lehetnek. Ennél is közvetlenebb haszonnal kecsegtet, ha az intézmény a végzettek körében valamilyen követéses vizsgálatot már folytat(ott), valamilyen visszajelzési rendszert már kialakított, esetleg ilyet működtet. Amennyiben ilyen előzményre támaszkodhatunk, azt semmiképp ne negligáljuk, hiszen az azt jelenti, hogy intézményünkben módszertani, szervezeti/ szervezési és kommunikációs tapasztalatok állnak rendelkezésünkre, melyek – előjelüktől függetlenül – kiindulópontként szolgálhatnak.
Megvalósíthatóság
Az előző gondolat folytatásaként a tervezés során külön érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy mekkora lehet, mekkora legyen a pályakövetéses vizsgálatok „kiterjedtsége” az intézményen belül, illetve érdemes tisztázni ennek a kérdésnek a másik oldalát, nevezetesen azt, hogy minek van realitása. Biztosan el kell-e, el lehet-e indítani egyszerre az összes képzési szinten és formában az összes szakon a követéses vizsgálatokat?
A pályakövetéses vizsgálatok bevezetése során a fokozatosság elve több formában is érvényesülhet. A megvalósíthatóságot nyilván lényeges mértékben befolyásolja az intézményi méret és a képzési portfólió gazdagsága. Nem ugyanaz a feladat szabályozni és megszervezni a Pécsi Tudományegyetem (kb. 30 ezer hallgató, egy tucat képzési terület, 40–50 szak) és a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája (3 ezer hallgató, egy képzési terület, 3 alapszak) pályakövetési rendszerét.
Adott esetben elképzelhető, hogy egy nagyobb hallgatói létszámú, sokszínűbb szakstruktúrával rendelkező tudományegyetemen első lépésként csak meghatározott szakok végzett hallgatóinak felmérése kezdődik meg. Lehetséges (és praktikus is lehet) egy olyan elhatárolás, hogy a fejlesztés első fázisában csak az alapszakokon végzettek megkérdezése történik meg, a mesterszakokon, a szakirányú továbbképzésekben és a doktori képzésekben részt vevők felmérése későbbi ütemekben indul el.
Beszámolás, elszámolás
Nyilvánvaló, hogy a végzett hallgatók pályakövetés feladatával felruházott szervezeti egységnek (vezetőnek) beszámolási és elszámolási kötelezettsége van a feladatellátásra vonatkozóan. Ennek formáit és módját alapvetően meghatározza a pályakövetéssel kapcsolatos feladatok telepítése: a választott szervezeti megoldásnak megfelelően ez is alakulhat többféleképpen.
A DPR-rendszer értékelésének szabályai
A beszámolási és elszámolási kötelezettségtől (mint múltbéli tevékenységek és forrásfelhasználás utólagos, tényszerű dokumentálásától) alapvetően különböző funkció a DPR-rendszer (jövőre vonatkozó korrekciós vagy fejlesztési igényeket felvető) értékelése. Mivel maga a DPR-rendszer (még a legegyszerűbb) is folyamatokból áll, és valamilyen eredményt céloz meg, törvényszerűen merül fel a kérdés magával a DPR-rendszerrel kapcsolatban is: Jól működik? Elérjük vele azokat a célokat, amelyek végett létrehoztuk? Ez a kérdés átvezet a 3.3.4 alfejezetbe.
Mivel a végzett hallgatóknak az intézményről alkotott utólagos, a munkaerő-piaci beválásukra vonatkozóan releváns adatokat hordozó véleménye a dolog természetéből adódóan kiválóan használható információ a képzési szolgáltatás fejlesztésére, a kurrikulumok környezeti elvárásokhoz való „igazítására” (tehát alkalmazkodásra), értelemszerűnek tűnik a DPR-t minőségbiztosítási eszközként kezelni, használni. Ez azonban nem törvényszerű.
A DPR számos funkciót támogathat, többféle célt is szolgálhat. A leggyakoribb megközelítések szerint DPR definiálható tehát a minőségbiztosítás (egyik) eszközeként is, de ugyanígy az intézményi PR és/vagy a marketing eszközeként, legújabban pedig a karriermenedzsment eszközeként. A felsőoktatás-politika szempontjából a DPR az állami támogatások elosztását alátámasztó (de legalábbis ehhez figyelembe vehető eredményeket nyújtó) adatgyűjtési eljárásnak tekinthető.
A DPR, mint minőségbiztosítási eszköz
A minőségbiztosítás és pályakövetéses vizsgálatok viszonylag könnyen összekapcsolhatók, a pályakövetéses vizsgálatok az amúgy meglévő, önértékelési eljárásokat tartalmazó minőségirányítási koncepcióba logikusan illeszthetők.
A Szegedi Tudományegyetem Minőségbiztosítási és Minőségértékelési Szabályzata az Egyetem működési folyamataira az alábbi logika mentén terjeszti ki az értékelési eljárásokat:
13.§ (2) Az Egyetem működési rendjét a hatályban lévő, vonatkozó jogszabályok és egyetemi szintű szabályzatok tartalmazzák. A minőségirányítási és minőségértékelési rendszer ezekhez csatlakozva, ezek kiegészítéseképpen elsősorban értékelő, felügyelő jellegű tevékenységeket tartalmaz. (3) Ezekkel kapcsolatban meghatározza:
Később az „Érvényes tantervek felülvizsgálata” alcím alatt kötelezettségként írja elő a végzett hallgatók körében végzett felmérések eredményeinek a tantervi korrekciók folyamatában történő figyelembe vételét:
C: Tantervek folyamatos fejlesztése
T: A tanterv felülvizsgálata, új tantervek, tananyagok kidolgozása
F: Szakfelelős, intézetigazgató, tanszékvezető
H: 3 évenként
E: Az oktatás tapasztalatainak értékelése, beiratkozott- és végzett hallgatók kérdőíves véleményének értékelése, szakmai partnerek véleménye
D: Éves minőségügyi beszámoló
É: Kari Tanács, Egyetemi Tanács
J: Kari/Egyetemi Tanács szerinti határozatok és felelősei23
A végzett hallgatók pályakövetése – azon túl, hogy egyszerűen beilleszthető a meglévő minőségirányítási, minőségfejlesztési rendszerekbe – tartalmi, szakmai szempontból is jól kiegészítheti a már alkalmazott értékelési eljárásokat. Az intézményi minőségbiztosítási rendszer és a kialakítandó pályakövetési rendszer kölcsönösen hatást gyakorolhatnak egymásra. Az intézményben már működő minőségbiztosítási, minőségértékelési eljárások, illetőleg a minőségirányítási kultúra nyilvánvalóan meghatározza a DPR kialakítását, bevezetését és működtetését. Ugyanakkor ellenhatás is érvényesülhet.
A DPR, mint szolgáltatás / tevékenység minőségbiztosítása
A DPR nem egyszeri felmérés, nem is felmérések tervezett összessége, hanem egy fokozatosan felépítendő, az intézmény működési folyamataiba fokozatosan beépülő, rendszeres visszajelzéseket adó, szisztematikusan „üzemeltetett” intézményen belüli kutatási (emellett fejlesztési és kommunikációs) tevékenység, más megközelítésben szolgáltatás. Egy folyamatosan jelentős (szervezeti, emberi és anyagi) erőforrásokkal támogatott tevékenység, amelyet hosszú távon fenn is kell tartani. Ez a szempont már önmagában elég lenne annak indoklására, hogy miért szükséges a DPR működését folyamatosan kontrollálni, értékelni.
Emellett azonban az is nyilvánvaló, hogy a DPR nem öncélú tevékenység, az intézmények – amint erre többször kitértünk – belső igények alapján azonosított érdekek mentén alakítják ki, jobbára azért, hogy visszajelzést kapjanak képzési tevékenységük minőségéről, versenyképességéről. Amennyiben ez a megcélzott eredmény elmarad, vagy tökéletlen lesz, használhatatlan „eredmények” keletkeznek, ami a folyamatok korrekcióját teszi szükségessé.
A legfontosabb és legnehezebb ezzel kapcsolatos kérdés, hogy milyen mutatók lehetnek alkalmasak a DPR működőképességének, hatékonyságának mérésére és értékelésére? A számos lehetséges indikátor közül a két legfontosabbnak az alábbiak tekinthetők:
A felmérésben válaszadók száma, illetve a megkérdezettekhez viszonyított aránya. Az eddigi felmérések leggyengébb pontja a válaszadók száma, illetve ezzel összefüggésben a minta reprezentativitása volt. Nyilvánvaló, hogy egy több ezer fős hallgatói létszámú egyetem/főiskola nem tehet közzé olyan „kutatási jelentést”, amelyben ezer végzett hallgató közül, mondjuk 159-nek a válaszai alapján von le következtetéseket „a végzettek” munkaerő-piaci eredményességéről.
A vizsgálat eredményeként kapott válaszok relevanciája. Minden felmérés annyit ér, amennyit az eredményeiből a címzettjei használni tudnak. Jelentős kockázat – tartalmi, módszertani szempontból különös odafigyelést érdemel – tehát, hogy a felmérések arra adnak-e válaszokat, ami az intézményvezetést, a jelentkezőket, a közvéleményt valóban érdekli.
A pályakövetési rendszerekkel szemben támasztott módszertani követelmények között több olyan is található, amelyek esetében a megfelelés nem a lehetőségek szerint megvalósítandó feladat, hanem a rendszer alapjait meghatározó, valós súllyal bíró követelmény. Ilyen például a rendszeres kapcsolattartás a jelenlegi és a volt hallgatókkal, folyamatos információszolgáltatás az érdeklődők, a szakmai partnerek számára stb. Ezek a követelmények komoly terheket róhatnak a rendszer üzemeltetésével megbízott munkatársakra, de előrelátó és innovatív szemléletű informatikai tervezéssel, következetes folyamatszabályozással ezek a feladatok magas minőségi színvonalon és megbízható módon teljesíthetőek.
– A DPR kapcsán informatikai tervezés alatt a következőt értjük: a DPR fejlesztési stratégiához konkrét feladatok hozzárendelése, feladatonként konkrét informatikai támogatási igény megfogalmazása;
– a rendelkezésre álló eszközjellegű és személyi erőforrások felmérése, különös tekintettel az intézményben működő – DPR céljaira potenciálisan igénybe vehető – rendszerekre és megoldásokra;
– a DPR keretében végzett tevékenységek informatikai támogatási lehetőségeinek időszakos felülvizsgálata, régebbi, esetleg már elavult rendszerek kiváltása, újonnan megfogalmazott igények esetén új eszközök és alkalmazások rendszeresítése (pl. új kommunikációs csatornák bevonása a kapcsolattartási folyamatba stb.);
– fontos a fenntarthatóság szempontjából az, hogy olyan technológia és informatikai megoldás mellett köteleződjünk el, amely nem csak modern és innovatív, hanem rendelkezésünkre áll az üzemeltetéshez és fejlesztéshez szükséges informatikai-szakmai támogatás is.
A DPR kiépítésének egyik legfontosabb eleme az érintett felek közötti kommunikáció hatékony megvalósítása. Ehhez nem elégséges az intézményi oldalról folytatott egyoldalú kommunikációs kampány időszakos megismétlése; arra kell törekedni, hogy a megfelelő csatornákon történjen az érintettek megkeresése, koncentráltan és célcsoportokra fókuszálva.
Aktív kapcsolattartás a szereplőkkel: végzett hallgatókkal, munkaerő-piaci szereplőkkel stb. A pályakövetés nem kizárólag hallgatókkal kitöltetett, és alaposan „kielemzett” kutatások sorából áll, nagyon fontos szerepe van további szereplők bevonásának is: munkaerő-piaci szereplők és szakmai szervezetek, a közigazgatás és az ágazati irányítás, érdeklődő magánszemélyek, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ahány célcsoport, annyi kommunikációs stratégia, annyi módja annak, hogy az információk eljuthassanak a címzettekhez. Nem célunk minden kommunikációs csatorna, illetve ehhez kapcsolódó informatikai igény részletes tárgyalása, de bizonyos alapvető információk említése elengedhetetlen.
Minden esetben arra kell törekednünk, hogy a megfelelő címzettet a számára legkézenfekvőbb és leginkább megfelelő kommunikációs csatornán kell megkeresni. Arról, hogy melyik ez a csatorna, több forrásból is informálódhatunk: találhatunk információkat a világhálón, valamilyen módon megkérdezhetjük erről közvetlenül a csoport tagjait is, esetleg néhány, az előtanulmányok alapján használhatónak ítélt megoldást ki is próbálhatunk a célcsoport összes tagjának, vagy a tagok egy részének bevonásával, és a tapasztaltak alapján így biztosan a legalkalmasabb eszközt választhatjuk ki. A következőkben külön fejezetben foglalkozunk a DPR általános informatikai támogatásával, a DPR intézményi adattár és a DPR központi adattár kapcsolatával, a DPR adattár és a forrásrendszerek kapcsolatával, és a teljesség igénye nélkül említünk néhány, a pályakövetés informatikai támogatása szempontjából fontos, elsősorban az intézményi alumni rendszerhez is felhasználható megoldást.
Bármelyik eszköz, illetve megoldás mellett döntünk, a „dömping-hatás” elkerülése érdekében célszerű pl. csak azokat értesíteni egy-egy akció kapcsán, akik valóban érintettek lehetnek. Az ilyen „orientációs” információk nyilvántartására a megfelelő adatvédelmi szabályozások L. MÉG 3.6 FEJEZET betartásával alkalmas eszköz lehet az alumni adatbázis. L. MÉG 5. FEJEZET
Figyeljünk arra is, hogy az üzenet tartalma érthető és egyértelmű legyen, és technikai problémák se akadályozzák az üzenet célba érését. Megfelelő gondossággal és precizitással, „üzembiztosra” tervezzük a kommunikációs folyamat háttérműveleteit, mert egy hibás hírlevél, vagy elhibázott postai kampány többéves munkát rombolhat le, elveheti a kedvét a végzett hallgatóknak attól, hogy olvassák a híreket vagy látogassák az alumni portált.
Az elektronikus direkt-kommunikáció során mind az egyirányú (pl. hírlevelek), mind a kétirányú (pl. interaktív levelezőlista) megoldások alkalmazásakor törekedjünk az egyszerűségre, lehetőség szerint kerüljük a bonyolult arculati elemeket és informatikai megoldásokat, mert a levelező-rendszerek ezen megoldásokat különböző hatékonysággal tudják kezelni, és az olvashatatlan kódolású, esetleg ún. „kéretlen levélként” (SPAM) kezelt üzenetek nem érnek célt.
Fontos a potenciális címzettek (minden célcsoport) elérhetőségi adatait nyilvántartó adatbázis létrehozása és gondozása, a hibaüzenettel „visszapattanó” e-mail-ek, a „címzett ismeretlen” jelzéssel visszapostázott küldemények adminisztrálása, az elérhetőségi információ hibás voltára vonatkozó megjegyzés adatbázisba történő felvezetése, hogy egy későbbi alkalommal lebonyolítandó elérhetőség-frissítést célzó kampány keretében ezekkel a címekkel hangsúlyosan foglalkozhassunk.
Tájékoztatási igények kiszolgálása, pl. hírlevél-szolgáltatás és honlap fenntartása
Az egyoldalú kommunikációnak nagy jelentősége van a nagy létszámú célcsoportok tájékoztatásában, mértékkel alkalmazva és megbízhatóan üzemeltetve nagyon hatékony kommunikációs mód. A leginkább elterjedt, költséghatékonyan működtethető csatornák – az internet nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően – a portálok és hírlevél-rendszerek, de természetesen vannak ennél költségesebb megoldások is, például az elektronikus média: rádió- és televízió.
Portál
Fontos, hogy a DPR-nek legyen egy önálló internetes „prezentációs tere”, honlapja, amely működhet önállóan, kifejezetten csak pályakövetési tartalmakat megjelenítve, azonban lehet az intézményi portál egyik tematikus „aloldala” is, esetleg az alumni portál része. Nem célunk egy konkrét honlap (akár alumni portál) informatikai specifikálása, azok a szempontok, amelyekről alább írunk, bármely, pályakövetési eredmények közzétételét szolgáló honlap/portál építésénél figyelembe veendők. L. MÉG 4. FEJEZET
Minden intézmény és pályakövetési rendszer más, a megfelelő tartalmak eljuttatása a címzettekhez a legfontosabb célja ezen eszközök használatának, és ne feledjük, hogy az a legjobb megoldás, amellyel ezt a célt elérjük!
Ahhoz, hogy a végzősök és az érintett további szereplők rendszeres időközönként látogassák a honlapot, fontos, hogy rendszeresen frissüljenek az elérhető tartalmak, kerüljenek fel új, az érdeklődésükre számot tartó cikkek, információk, és ezekről értesülhessenek is. Ebben is segíthet a hírlevél, cikkajánlók, figyelemfelkeltő üzenetek elhelyezése az egyetemi főportálon, továbbá egyéb, jelentősebb látogatottsággal bíró oldalakon.
Amennyiben van arra lehetőség, hogy a saját pályakövetési kutatásunk eredményeiből, vagy akár a központi DPR adattárból származó, aggregált adatok megjelenítésével integrált lekérdezési felületet hozzunk létre portálunkon, a következőkre figyeljünk:
DPR (alumni) hírlevél
Már említettük, hogy a talán legközvetlenebb és leginkább költséghatékony módja az egyirányú kommunikációnak a hírlevélküldő-rendszerek üzemeltetése. Az érintettek feliratkoznak a hírlevél-szolgáltatást igénybe vevők közé, ezzel hozzájárulnak, hogy rendszeres időközönként, esetleg alkalmi jelleggel értesítést kapjanak a pályakövetési kutatások eredményeiről, illetve amennyiben lehetséges, különböző rendezvényekről, egyéb lehetőségekről stb. Mivel az utóbbi években már szinte minden portálon működik ilyen szolgáltatás, a felhasználók hozzászoktak ehhez, rendelkeznek tapasztalatokkal erről a kommunikációs csatornáról, és a tapasztalatok szerint nagyon sokan igénybe is veszik ezeket. Két „gyenge pontja” van a hírlevél-szolgáltatásnak: a feliratkozás és az adatváltozás, a megváltozó e-mail címek közlése a szolgáltatóval. Ha van mód rá, az alumni rendszer eszköztárát felhasználva érdemes a tagtoborzást lebonyolítani, akciókhoz, nyereményjátékokhoz kötni a feliratkozást, így nagyobb számú címzett érhető el minden alkalommal.
Online felmérések szervezése, lebonyolítása, eredmények kiértékelése
A diplomások pályakövetési rendszere több forrásból is gyűjthet adatokat a végzettekre vonatkozóan, azonban a legfontosabb adatforrás az online módszerrel lefolytatandó kérdőíves kutatás. L. MÉG 2.2 FEJEZET
Az online felméréskészítő rendszer alapja egy alkalmazás, amely segítségével a megfelelő jogosultságokkal rendelkező adminisztrátorok létrehozhatnak kérdőíveket, amelyeket nyilvános felületeken elérhetővé tehetnek a potenciális kitöltők számára. A megfelelő rendszermodul segítségével feltölthetik a megkeresendő volt hallgatók e-mail címeit és a kutatás szempontjából fontos további jellemzőit (például képzési szint, szak, végzés éve stb.), majd ezen adatok segítségével kiküldhetik számukra az online adatgyűjtő felületre mutató internetes hivatkozást (linket). A végzett hallgatók erre a hivatkozásra kattintva közvetlenül a kitöltendő kérdőívhez juthatnak el, nem kell azonosítási procedúrán átesniük, vagy bonyolult internetes címeket böngésző címsorába beírniuk, ezek el is vennék a kitöltők kedvét a válaszadástól.
A rendszer elsősorban anonim kérdőívek kitöltetésére alkalmas, de névre szóló kérdőívek lekérdezésére is van mód. A diplomás pályakövetés adatvédelmi alapelvei L. MÉG 3. 6 FEJEZET a név nélküli lekérdezéseket támogatják, és ennek nem csak adatvédelmi okai vannak. Ha azonosítjuk a kérdőív kitöltőjét, nagy az esélye annak, hogy a kérdésekre nem válaszolnak őszintén, vagy a kérdőívet egyáltalán nem töltik ki.
A kitöltött kérdőívek eredményei adatbázisban kerülnek eltárolásra, és a felmérés lezárása után az online felméréskészítő-rendszer saját, egyszerűbb kimutatások készítésére alkalmas (ún. „kiaknázó”) eszközével, vagy az adatok exportálása után külső, független alkalmazással elemezhetőek.
Az online kutatás folyamata
Jelen kézikönyv kutatásmódszertanra vonatkozó fejezete bővebben is foglalkozik az online kutatás szociológiai-szakmai vonatkozásaival, a 3.5 ábrán a kutatás egymást követő, informatikai támogatást (is) igénylő lépéseit szemléltetjük.
A pályakövetési tevékenység általános informatikai támogatásán túl vannak olyan feladatok, amelyek az előző fejezetben említettnél erőteljesebben igénylik az informatikai eszköztár alkalmazását.
A DPR intézményi adattár
A DPR intézményi adattár a diplomások pályakövetésével kapcsolatosan nem csak a rendszeres és eseti online és egyéb pályakövetési kutatások eredményeit hivatott összegyűjteni és tárolni, hanem egyéb, pályakövetési szempontból fontos forrásadatokat is tartalmazhat. Ilyenek lehetnek például elhelyezkedéssel, munkavállalással kapcsolatos információk, munkahely legfontosabb jellemzői, jövedelemszint és munkaerő-piaci jellemzők, igénybe vett munkaerő-piaci segédeszközök, ellátási formák; a végzettek földrajzi mobilitása; továbbtanulási szokásaikra vonatkozó információk.
Amikor adattárat említünk, ez alatt nem feltétlenül egy erre a célra rendszeresített, költséges beruházással üzembe helyezhető adattárház-rendszert értünk, hanem egy olyan DPR segédeszközt, mely adott intézményi lehetőségekhez mérten alkalmas arra, hogy támogassa és kiegészítő információkkal segítse az intézményi pályakövetés folyamatát, az eredmények értelmezését.
A legjobb megoldás, ha egy professzionális eszköz beszerzésével és üzemeltetésével megfelelő informatikai háttér kerül kialakításra, de az ehhez szükséges források sok intézményben nem állnak rendelkezésre. Épp ezért kezdetnek az is nagy segítség lehet, ha akár csupán elkülönített mappastruktúrákban, jól rendszerezetten és áttekinthető formában gyűjtjük össze a fellelhető, a diplomások pályakövetését segítő és azt színesítő információkat, például a Központi Statisztikai Hivatal portáljáról (www.ksh.hu), vagy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat bér- és kereseti adataiból (www.afsz.hu). Természetesen további adatforrásokból is integrálhatóak információk az adattárba, ennek korlátot az információs bázis felállításával megbízott szakértők fantáziája és a rendelkezésre álló erőforrások szabhatnak.
Adatforrások és adatkörök logikai kapcsolatai
Ahhoz, hogy a DPR adattárról eddig írottakat jobban megértsük, fontos szót ejteni arról, hogy az egyes adatok különböznek abból a szempontból, hogy a segítségükkel objektív szempontok szerinti pályakövetés folytatható (ilyen adat például a jövedelem, a munkaerő-piaci környezeti változók stb.), vagy szubjektív, inkább pl. az önmegvalósításra, a tanultak hasznosítására vonatkozó szempontok szerinti pályakövetés végezhető el. Ezt a megosztást azért is alakítottuk így, hogy a pályakövetési rendszer eredményei ne csak a jövedelem összemérésén alapuljanak, hanem lehetőség szerint a szubjektív szempontok is bekerülhessenek a vizsgálati szempontok körébe. Ezzel a kizárólag a jövedelmi viszonyok alapján következtetéseket megfogalmazó pályakövetési modellnél sokkal mélyebb és színesebb elemzések jöhetnek létre. Akkor használható jól egy adattár, ha az mindkét adattípusra vonatkozóan tartalmaz információkat, ezért a bevont adatok körének kialakításakor ezt igyekezzünk szem előtt tartani. Komoly szerepe van a kontextuális változóknak, amelyek segíthetnek a környezeti információk értelmezésében: gazdasági és regionális munkaerő-piaci viszonyok, más intézményi vagy központi, vonatkozó kutatások eredményei stb. Az ilyen információk sokat segíthetnek az elemzések során, és könnyítheti a felhasználásukat, ha ezeket elemzési gyakorlatunk szerinti formában tudjuk beszerezni.
Az intézményi DPR adattár felépítése, adatforrások
Az intézményi DPR adattár legfontosabb eleme az adatok tárolására rendszeresített megoldás, a tulajdonképpeni „adattároló” egység. Ez lehet egy adattárház eszköz, de lehet – ahogy erre korábban már utaltunk – egy mappastruktúra is. Ebben kerülnek tárolásra a forrásrendszerekből érkező adatok, szükség esetén itt zajlik a tisztításuk, illetve ha erre van mód, és nem sérti a vonatkozó adatvédelmi szabályokat, mélyelemzések készítése céljából az összekapcsolásukat is ezen eszköz segítségével lehet megoldani.
Alapvető információforrás az intézmény (egy vagy több) tanulmányi rendszere. E rendszerek az intézményben folyó munka során keletkező olyan adatokkal vannak feltöltve, amelyek első lépésként hozzásegíthetik a pályakövetéssel foglalkozókat a kapcsolatfelvételhez, legyen szó volt vagy még jelenleg is tanulmányokat folytató24 hallgatókról. Ugyanezen adatbázisok tartalmazhatnak a befejezett képzésekre vonatkozó részletes információkat is, mint szakirány, specializáció, ösztöndíj vagy külföldi tanulmányút (de természetesen ezek az információk a pályakövetési kutatások során a végzettektől is beszerezhetőek). Fontos adatforrás lehet az intézményi alumni rendszer. Ebből kinyerhetőek a volt hallgatók legfrissebb elérhetőségei, az intézményi kötődéssel kapcsolatos információk, mint a virtuális közösségekben vagy a szervezett rendezvényeken való részvétel, igényelt információs kiadványok, esetleg közvetlen támogatások.
A felméréskészítő, illetve támogató eszköz, mint az online kutatások lebonyolítására alkalmazott rendszer, szintén alapvető információkat „szállíthat” az adattárnak, ugyanis e rendszerből érkeznek a rendszeresen és – ha e rendszert használják erre a célra is – az alkalmanként végzett kérdőíves pályakövetési felmérések eredményei.
További adatforrások lehetnek a következő intézményi adatbázisok:
Az intézményi DPR adattár és a VIR, AVIR kapcsolata
Az intézményi vezetői információs rendszerek adatainak integrációját az AVIR (Adattár alapú Vezetői Információs Rendszer) hivatott biztosítani. Informatikai-technikai szempontból ennek a rendszernek a része a DPR központi adattár is, de ebben az esetben ez „külön életet él”.
Maga az intézményi VIR egyfajta intézményi vezetői információs rendszer, és a DPR adattárnál lényegesen több adatforrásból igyekszik adatokat integrálni: K+F nyilvántartások, intézményi vagyongazdálkodási- és hasznosítási adatbázisok stb. A rendszer célja az intézményi döntési folyamatok támogatása. Az egyes különálló adatforrásokból származó információkból, ún. „mutatószámrendszert” épít fel, amely magasabb szinten tudja kiszolgálni a döntés-előkészítéssel foglalkozó, illetve a döntéshozatalba bevont személyeket.
Az intézményi DPR adattár a belső adatforrásokból sok hasznos információval tudja segíteni a diplomások pályakövetésével kapcsolatos vizsgálatokat, de ezeknél is nagyobb jelentőséggel bírnak a központi DPR adattár segítségével hozzáférhető információk. Ezekhez közvetlenül a rendszerek (intézmény – központi) közötti kapcsolat segítségével is hozzá lehet majd jutni (legyen az, ahogy előbb írtuk a VIR–AVIR segítségével megvalósított kapcsolat, vagy legyen közvetlenül a pályakövetési rendszerek között felépítendő kapcsolat), de a központi DPR adattár egyik kifejlesztésre kerülő szolgáltatása révén (megfelelő jogosultságok birtokában) közvetlenül is elérhetővé válik.
Az informatikai és az információbiztonságról
Minden informatikai rendszernél alapvető fontosságú a megfelelő biztonsági szabályok betartása. Ilyen szabályzata már többnyire minden szervezetnek és intézménynek van, ha erről nem rendelkezünk megfelelő ismeretekkel, tájékozódjunk az intézmény informatikai egységénél.
Abból eredően, hogy adatkezelésről és sokszereplős, rendkívül aktív kapcsolattartási feladatokról van szó, a fentiekben részletezett megoldások mindegyike rendkívüli körültekintést igényel a mindennapi feladatok végrehajtása során is. Minden helyzetre és veszélyre nincs módunk felhívni a figyelmet, de a biztonság kapcsán fokozottan ügyeljünk a következőkre:
A legfontosabb és leghatékonyabb biztonsági eljárás a megelőzés, legyenek jó informatikai szabályozásaink, használjunk vírusölő- és kármentesítő, kémprogram-írtó programokat, frissítsük azokat rendszeresen!
Egy számítógép annyira biztonságos, amennyire megbízható a rendszergazdája és a felhasználók, fordítsunk figyelmet arra, hogy a programfrissítések mindig telepítve legyenek (pl. operációs rendszerek frissítései stb.)!
Az információbiztonság „fizikai” módszereire is fektessünk hangsúlyt, tehát illetéktelenek számára ne engedjük nyilvántartásokat és adatbázisokat tartalmazó informatikai eszközök használatát, biztosítsuk a megfelelő erőforrások folyamatosságát és rendelkezésre állását (áram, hálózati kapcsolat stb.)!
Minden információ csak az arra felhatalmazottak számára legyen elérhető, különösen igaz ez a személyes adatokra!
Az információk feldolgozása során ügyeljünk a feldolgozási módszerek teljességének és pontosságának megőrzésére, ezekről a folyamatokról célszerű rövid leírásokat készíteni (így könnyebben alkalmazhatóak újra, pl. akár több éve nem használt adattisztítási eljárások is)!
Fontos, hogy valamennyi információ hozzáférhető legyen a felhatalmazottak számára minden esetben, amikor erre szükség van, tehát biztosítsuk az információk folyamatos rendelkezésre állását!
Mentsük az adatainkat, minden adatról legyenek biztonsági másolatok, ehhez mentési terv készítése szükséges, és az abban foglaltak következetes betartása és betartatása!
Rendszeresen archiváljuk azokat az anyagainkat, amelyekre várhatóan már nem, vagy csak nagyon ritkán lesz/lehet szükség, ehhez is célszerű archiválási tervet készíteni és azt betartani!
A jelszavakat kezeljük bizalmasan, legyenek valóban titkosak, és formátumukat úgy válasszuk meg, hogy nehezen kitalálhatóak legyenek, továbbá különböző rendszerekhez használjunk különböző jelszavakat!
A fentieken túl több szakirodalom és internetes forrás foglalkozik a informatikai biztonság kérdéskörével, érdemes ezeket a forrásokat nyomon követni, fontos, hogy naprakészek lehessünk a folyamatosan változó biztonsági kockázatokat illetően, mert csak így lehet kivédeni például a rossz szándékú támadásokat, vagy az adatvesztéseket, adatlopásokat.
Az emberi magatartások befolyásolására az egyes kultúrákban, társadalmakban különböző, egymást kiegészítő normák, normarendszerek hivatottak. A legtöbb szakirodalom ezek között említi a szokást, erkölcsöt, illetve a jogi normát. Ez a hármas felosztás, illetve sorrend egy fejlődési vonulatot is jelképez(het), mely azonban nem jelenti ezen normák vertikálisan hierarchikus viszonyát.
Adatvédelmi szempontból a jogi normák közül elsősorban a személyiséget, a személyhez fűződő jogokat érintő normák kerülnek előtérbe. Sólyom László a II. világháborút követő időszakot a személyiségi jogok újabb fellendüléseként aposztrofálja, ugyanis a személyiségi jogot ért sérelemmel szembeni önvédelem lehetőségei összezsugorodtak. Egyrészről csökkentek azok a közösségek, melyeket nem jogi norma tartott össze, illetve maguk a jogi normák is kevesebb jelentőséggel bírtak, másrészről a személyiségi jogsérelmek más formát öltöttek, a személyes sértések helyét a személytelen technikai fenyegetettség váltotta fel.25
A Sólyom László által alkalmazott kifejezést kissé átfogalmazva megállapítható, hogy az információs társadalom beköszönte a személyiségi jogok legújabb fellendülését hozta. A számítógép, az internet megjelenése, elterjedése jelenti az újabb mérföldkövet a személyiségi jogok fejlődésében. Az információs társadalom fejlődése újabb változást, és az esetek egy részében a személyiségi jog negatív előjelű fellendülését eredményezte. Az internet alapú információcsere még személytelenebbé tette a személyiségi jogsértéseket, növelte a jogsértő és a sérelmet szenvedett személy közötti távolságot, még inkább eltolta a köztük meglévő erőegyensúlyt. S ez az erőegyensúly-eltolódás a személyes adatok körében is jól kimutatható. A személyes adat az ember, a természetes személy személyiségi joga, mely mint a Polgári Törvénykönyvben is nevesített személyhez fűződő jog, jogszabályi védelmet élvez.
A személyes adatok védelme, az adatvédelem valójában nem tekinthető egzakt kifejezésnek, hiszen nem az adatokat védi – ezt ténylegesen adatbiztonságnak nevezzük –, hanem a személy védelmét jelenti. A következőkben a személyes adatokat és azok védelmét kizárólag az alumni kapcsolatfelvétel és az ahhoz esetlegesen kapcsolódó kutatások, így különösen a Diplomás Pályakövető Rendszer adatkezelése szempontjából vizsgáljuk, mivel az alumni nyilvántartás és a DPR-kutatások szoros összefüggést mutatnak. A DPR-kutatásra a felsőoktatási intézmény végzett hallgatói körében kerül sor, s a kutatás elengedhetetlenül feltételezi a végzett hallgatók nyilvántartásának meglétét, s annak kezelésére vonatkozó szabályok ismeretét.
Néhány szó a szabályozási háttérről
Alapvetően a felsőoktatásban részt vevők számára jogosultságokat és kötelezettségeket megállapító szabályozások az irányadóak a Diplomás Pályakövető Rendszer, illetve az alumni aggálytalan működtetésében. Az ún. jogforrási hierarchiának megfelelően jelen szabályozási tárgyakra különösen az Alkotmány, a Felsőoktatási törvény, a Polgári törvénykönyv, az ún. Adatvédelmi törvény, illetve törvényi felhatalmazás alapján az egyes felsőoktatási intézmények adatvédelmi szabályzata nyújt irányadó jogi hátteret. Ez azt jelenti, hogy az Adatvédelmi, valamint a Felsőoktatási törvény rendelkezéseinek megfelelően az intézményi szabályozást az ún. Adatvédelmi szabályzat biztosítja. Jelen tanulmány csupán a jogszabályi háttér bemutatására, ismertetésére és értelmezésére szolgál, gyakorlati megoldásokat nyújtva azzal, hogy minden egyes esetben az érintett felsőoktatási intézmény adatvédelmi szabályozásával összhangban kell azokat értelmezni.
Alumni nyilvántartás létrehozása
Az alumni „rendszer”, esetlegesen az alumni célokat szolgáló szervezeti egység eredményességének előmozdítása miatt szükséges alumni adatbázis, alumni nyilvántartás kiépítése, hiszen az alumni mozgatórugóját eredeti célkitűzése adja, miszerint a felsőoktatási intézményekben végzetteknek biztosított legyen mind az intézménnyel, mind annak oktatóival és végzett hallgatóival a kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel lehetősége. Ehhez azonban adatokra, személyes adatokra van szükség.
Az adatbázis kialakításánál fontos az alumni tagság felépítése, vagyis annak meghatározása, hogy kik válhatnak alumni taggá. E körben annak létrehozója, „mozgatója” a felsőoktatási intézmény bír kizárólagos kompetenciával. Az alapító álláspontja, döntése alapján az alumni felépülhet a már végzett hallgatóiból, ugyanakkor – ahogy arra több felsőoktatási intézményben is láthatunk példát – magában foglalhatja az intézmény oktatóit, kutatóit, dolgozóit. Arra is találhatunk példát, hogy az intézmény az alumni gondolat népszerűsítése, s jelenlegi hallgatói számára ismertté tétele érdekében tagsági lehetőséget kínál „végzős” hallgatói számára.
Az alumni adatbázis többek között a végzett, illetve – amennyiben a felsőoktatási intézmény alumni szabályzata, az alumni szervezeti felépítésére vonatkozó szabályok lehetővé teszik, úgy – a végzés évében hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók személyes adataira épül. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. (továbbiakban: Avtv.) értelmezésében a személyes adat egyik primer ismérve, hogy az bármely meghatározott természetes személlyel kapcsolatba hozható legyen. Ezek az adatok jogszabályi felhatalmazás alapján a felsőoktatási intézmény birtokába kerülnek a hallgatói jogviszony létrejöttekor. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 34. § (2) bek. értelmében:
„A felsőoktatási intézmény nyilvántartja a beiratkozott hallgatókat. A beiratkozott hallgatóról törzslapot állít ki, amelyen feltünteti a hallgató személyes adatait, valamint a tanulmányok folytatásával, a hallgatói jogviszonyból adódó kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos adatokat.
A felsőoktatási intézmény az Ftv. alapján a hallgatói jogviszonnyal összefüggésben tartalmazza a hallgató nevét, születési nevét, anyja nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, bejelentett lakóhelyének, tartózkodási helyének címét, értesítési címét és telefonszámát, elektronikus levélcímét.
Az Avtv. 3. § (1) bekezdése alapján „a személyes adat akkor kezelhető, ha a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy b) azt törvény, vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.”
Tekintsük át, hogy a jelenleg hatályos jogszabályi környezet biztosítja-e a felsőoktatási intézményeknek alumni adatbázis létrehozásához a hallgatók személyes adatainak kezelését.
Az Ftv. 34. § (3) bek. értelmében:
„A felsőoktatási intézmény az alkalmazottak és a hallgatók személyes adatait csak a foglalkoztatással, juttatások, kedvezmények, kötelezettségek megállapításával és teljesítésével, állampolgári jogok és kötelezettségek teljesítésével kapcsolatosan, nemzetbiztonsági okokból, az e törvényben meghatározott nyilvántartások kezelése céljából, a célnak megfelelő mértékben, célhoz kötötten kezelheti. A felsőoktatási intézmény az alkalmazottak személyes adatait – ha a társadalombiztosítási szabályok eltérően nem rendelkeznek – a foglalkoztatás megszűnésétől számított tíz évig kezelheti. A felsőoktatási intézmény a hallgatók személyes adatait a hallgatói jogviszony megszűnésétől számított nyolcvan évig kezelheti.”
Törvényi felhatalmazást tehát nem nyer a felsőoktatási intézmény az általa – a hallgatói jogviszony megszűnésétől számított nyolcvan évig – kezelhető, a már végzett hallgatók személyes adatainak alumni kapcsolat kiépítését szolgáló felhasználására. A törvényi engedély hiányában a hallgatói adatok felhasználására csak önkéntes adatszolgáltatás esetén „van” lehetőség.
Lehetséges megoldás, hogy törvényi felhatalmazás hiányában a felsőoktatási intézmény az adatkezeléshez történő önkéntes hozzájárulás útján használhatja fel az általa kezelt személyes adatokat alumni adatbázis létrehozatala és kapcsolat kiépítése érdekében. Megfelelő, jogilag is alátámasztott megoldásként a potenciális alumni tagokat két jól elhatárolható csoportra kell osztani: a kapcsolat kiépítésének idején fennálló hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatókra, illetve a már végzett hallgatókra.
Az első potenciális alumni tagi körön belül fontos a csatlakozási szándék kiváltása, s esetleges szándék esetén az alumni taggá válás lehetőségének biztosítása. Az első elsősorban szolgáltatási és marketing kérdés, a második a jogi megfelelőség szerinti tagság létrehozatalának biztosítása, szervezési és – adott esetben – informatikai kérdések megválaszolásával. A felsőoktatási intézmények az egyetemi polgárok (egyetemi közalkalmazotti és hallgatói jogviszonnyal rendelkező polgárok) személyes adatait elektronikusan rögzítik és használják fel. Mivel a hallgatók kurzusaikat, vizsgaidőpontjaikat is ezen rendszereken keresztül tudják csak felvenni, így praktikus az önkéntes hozzájárulás megadásának lehetőségét is ezen a rendszeren keresztül biztosítani. Ez jelentheti akár a hallgatói jogviszony potenciális befejezésének évében, például a diploma megszerzését megelőzően az alumni tagság elektronikus felkínálását, melynek során még az adat felvétele előtt egyértelműen rögzíteni kell az elektronikusan nyilvántartott adatok alumni célú kezelésének önkéntességét.
A végzett hallgatók alumni célú megkeresése
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az általános személyiségi jog az emberi méltósághoz való jogból mint anyajogból eredeztethető, „szubszidiárius alapjog, melyet az Alkotmánybíróság, illetve a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának, személyiségének védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített jogok egyike sem alkalmazható”.26
A felsőoktatási törvény a hallgatók alapvető jogaként deklarálja emberi méltóságuk tiszteletben tartását.27 A hallgatók személyiségi jogi védelme (így többek között a személyes adatokhoz fűződő jogok védelme) szempontjából azt kell vizsgálni, hogy az adatok alumni célú felhasználása sérti-e a hallgatók emberi méltóságát.
Az alumni adatbázist tartalmazó adatok
Az alumni adatbázis kialakítása, a nyilvántartás létrehozása kapcsán az érintett felsőoktatási intézmény adatvédelmi szabályozását kell figyelembe venni, s annak előírásai alapján kell eljárni, s ebben kell dokumentálni az adatkezeléssel kapcsolatos legfontosabb tényeket és körülményeket.
A fentebb már jelzett személyes adatokon túlmutatóan az alumni szolgáltatások kiépítésekor fontos és előremutató egyéb, tagjai – adott esetben érdeklődési körét is jelző – más személyes adatainak ismerete, azok későbbi elemzése, azokból következtetések levonása.
Önkéntes hozzájárulás esetén az alumni a hallgató fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző adatokat is nyilvántarthat a vonatkozó jogszabályi és egyetemi adatvédelmi szabályok figyelembevétele és megtartása mellett. Önkéntes hozzájárulásnak az érintett kívánságának azon önkéntes és határozott kinyilvánítása minősül, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel a hallgató félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok kezeléséhez.28 A hozzájárulás megadására a regisztráció során érdemes lehetőséget biztosítani.
Személyes adatok kezelése
Ha le szeretnénk egyszerűsíteni az adatkezelés fogalmi ismérveit, úgy a „személyes adatok feldolgozását” érthetjük alatta, mely magában foglalja az adat gyűjtését, felvételét, rögzítését, rendszerezését, tárolását, megváltoztatását, felhasználását, továbbítását, nyilvánosságra hozatalát, összehangolását vagy összekapcsolását, zárolását, törlését és megsemmisítését, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozását.29 Az Avtv. értelmében adatkezelésnek számít a fénykép-, hang-, vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is. E fogalmi jellemzőkből jól láthatóan, ha a személyes adat valakinek birtokába kerül, s akár tesz vele valamit, akár nem, az adatkezelésnek minősül. Az adatkezelés kapcsán meg kell határozni az adatkezelő fogalmi ismérveit. A jelenleg hatályos jogszabályi háttér alapján adatkezelőnek az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet minősül, aki, vagy amely az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja.30 Mindezek alapján az, aki az adatkezelés célját meghatározza, vagy az adatkezelésre vonatkozó döntést meghozza, de a tényleges műveletet már nem maga végzi, adatkezelőnek minősül azzal együtt, aki a tényleges műveletet maga hajtja végre. A gyakorlati életben, így a felsőoktatásban is az a leggyakoribb, hogy az adatkezelő más személyt bíz meg, hatalmaz fel a személyes adatok kezelésével, s ez adja az alapját az adatfeldolgozó és az adatkezelő megkülönböztetésének.
Az adatfeldolgozó tehát az, aki az adatkezelés körében meghozott döntéseket végrehajtja. Az adatvédelmi törvény fogalom-meghatározása szerint adatfeldolgozó az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelő megbízásából – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is – személyes adatok feldolgozását végzi, mely feldolgozás nem más, mint az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.31
Mindez az adatkezelő és adatfeldolgozó között megkötendő megbízási szerződés természetéből következik, mely szerződés alakszerűségi érvényességi kelléke az Avtv. szerinti írásba foglalás. E körben kiemelendő, hogy jogszabályi tiltás okán nem adható megbízás olyan vállalkozásnak, amely a feldolgozandó személyes adatokat felhasználó üzleti tevékenységben érdekelt.33
Az (alumni) adatok továbbítása
Az adattovábbítás az adatok meghatározott harmadik személy tudomására hozatalát jelenti.34 Az adattovábbítástól meg kell különböztetni az adatok nyilvánosságra hozatalát, amikor az adattal bárki megismerkedhet. Kiemelendő, hogy a továbbításra való jog nem biztosít jogosultságot az adatok nyilvánosságra hozatalára.
Az Európa Tanács 1981-es Adatvédelmi Egyezménye35 és az EU 1995-ben elfogadott Adatvédelmi Irányelve36 szerint is az adattovábbítás adatkezelésnek minősül. Az Avtv.37 ugyancsak erre az álláspontra helyezkedik.
Az adattovábbítás körében különbséget tehetünk aszerint, hogy az adattovábbításra a felsőoktatási intézményen belül, vagy harmadik személy megkeresése alapján az ő részére kerül sor. Az adattovábbításnál külön ki kell emelni az adott felsőoktatási intézmény adatvédelmi szabályozása figyelembevételének szükségességét. Az adattovábbítás fentebb jelzett két személyi köre kapcsán – érdemes néhány gyakorlati jellegű kérdésre választ keresni, melynek során a jelenleg hatályos jogszabályi háttérből kell kiindulnunk. Továbbíthatóak-e a felsőoktatási intézmény által nyilvántartott személyes adatok harmadik személy részére?
Az Avtv. 2. § 19. pontja értelmében „harmadik személy olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely, vagy aki nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.” Az Avtv. 8. § (1) bekezdése értelmében „személyes adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések akkor kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.” Az adattovábbítással érintett szervek és adatok körét az Ftv. 2. sz. melléklet I/B. 3. pontja tartalmazza, ezek: „a fenntartónak valamennyi adat, a fenntartói irányítással összefüggő feladatok ellátásához; a bíróságnak, rendőrségnek, ügyészségnek, a bírósági végrehajtónak, államigazgatási szervnek a konkrét ügy eldöntéséhez szükséges adat; a nemzetbiztonsági szolgálat részére valamennyi adat; a felsőoktatási információs rendszer működéséért felelős szerv részére valamennyi adat; a Diákhitel Központnak a tanulmányok folytatásával összefüggő adatok.”
A 4. § (4) bek. jelöli meg az adattovábbításra jogosult személyt, s az adattovábbítás intézményi rendjére vonatkozó szabályozást: „Adattovábbításra a felsőoktatási intézmény vezetője és – a meghatalmazás keretei között – az általa meghatalmazott vezető vagy más alkalmazott jogosult.38 A felsőoktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni az adatkezelés és –továbbítás intézményi rendjét.”
A lehetséges alumni szolgáltatások közül az évfolyam-találkozók szervezésére, vagy annak szervezésében való közreműködésre irányuló szolgáltatás felépítése, „működtetése” lehet jogilag aggályos a fentebb jelzettek alapján, hiszen e szabályok alapján, ha a volt évfolyamtárstól érkezik az alumni szervezethez megkeresés az alumni tag személyes adatainak – vélhetően elérhetőségi adatainak – megismerése és felhasználása iránt, úgy azok törvényi felhatalmazottság és önkéntes hozzájárulás hiányában a volt évfolyamtárs számára nem adhatók meg.
További kérdés, hogy a felsőoktatási intézmény alumni adatbázisában szereplő adatokat felhasználhatja-e, illetve azok továbbíthatóak-e a kari vagy egyéb, felsőoktatási intézményen belüli alumni szerveződés részére. A felsőoktatási intézmény szervezeti – így szolgáltatási – egységei a felsőoktatási intézmény részét képezik, a felsőoktatási intézmény rendelkezik jogalanyisággal. Célszerű az alumni regisztrációs lapon, illetve a végzett hallgatók alumni kapcsolat létesítése miatti megkeresésekor egyértelműen rögzíteni, hogy az adatszolgáltatás célja a felsőoktatási intézmény alumni kapcsolatainak kiépítése, s az adatok kezelésére és feldolgozására a felsőoktatási intézmény jogosult. Ez alapján a felsőoktatási intézmény az adatvédelmi szabályozásának megfelelő módon továbbíthatja az alumni tagok személyes adatait azon szervezeti egységének, amely az egykori hallgatókkal való kapcsolattartás ügyviteli és szervezési feladatait látja el. Ezáltal a felsőoktatási intézmény részét képező kari alumni jogosulttá válhat az alumni adatok kezelésére, feldolgozására. E felhasználás egyértelműségét garantálhatja továbbá a regisztrációs lapon a végzett hallgató önkéntes elhatározáson alapuló nyilatkozata adatainak kari alumni által történő felhasználásának engedélyezésére.
Nyilvánosság kérdése
Az alumni szolgáltatások közé tartozó évfolyamtárs-kereső szolgáltatás kapcsán merülhet fel elsődlegesen annak kérdése, miszerint nyilvánossá tehetőek-e az alumni adatbázisban szereplő személyes adatok?
Amennyiben az érintett erre irányuló tájékoztatást követően hozzájárul ahhoz, hogy személyes adatai többek között az alumni honlapján elhelyezésre, s a nyilvánosság számára megismerésre kerülhessenek, úgy azok nyilvánosságra hozhatóak azon a módon, melyhez az érintett előzetes hozzájárulását adta.
Adatvédelmi nyilvántartás39
Az Avtv értelmében az adatkezelési tevékenység megkezdése előtt az adatkezelő köteles az adatvédelmi biztos felé nyilvántartásba vétel végett bejelentéssel élni. Ez a bejelentés az adatkezelésre nézve a legalapvetőbb információk megadására irányul, így többek között be kell jelenti az adatkezelés célját, az adatok fajtáját és kezelésük jogalapját. A bejelentéshez egységesített formanyomtatvány áll rendelkezésre, mely az Adatvédelmi Biztos honlapjáról (http://abiweb.obh.hu/abi/aventa/ADATLAP.htm) részletes kitöltési útmutatóval (http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=aventa/adatlap1) együtt elérhető. A bejelentés költségmentes.
A felsőoktatási intézmény által végzett kutatás esetén az irányadó jogszabályi háttér alapján40 a tudományos kutató kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából, illetőleg az általa az adatok kezelésére, átvételére megbízott szerv felhasználhatja annak az érintettnek az adatát, akivel korábban az adatkezelő szerv kapcsolatban állt. Ez a jogszabályi rendelkezés lehetőséget biztosít az adatkezelő felsőoktatási intézmény számára, hogy a korábban hallgatói jogviszonyban állt végzett hallgatói név- és lakcímadatát felhasználhassa kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából. A kapcsolatfelvétel tehát jogszabályi felhatalmazás alapján biztosított (lehet, ha eltekintünk az egyetemi nyilvántartásban szereplő személyes adatok esetleges hatálytalan voltától) az egyes kutatások megvalósításához azzal, hogy hangsúlyozni szükséges, adatkezelő ez esetben a felsőoktatási intézmény.
A felsőoktatási intézmény által végzett DPR-kutatás kapcsán az Ftv. II. számú mellékletének (A felsőoktatási intézményekben nyilvántartott és kezelt személyes és különleges adatok) I/B. (A hallgatók adatai) 1. c. pontja szerint a felsőoktatási intézmény a törvény (Ftv.) alapján nyilvántartja a hallgatói pályakövetéssel kapcsolatos adatokat. Ez azonban csak az adatok nyilvántartásának jogosultságát, s nem a felsőoktatási intézmény által kezelt adatok kezelését, kapcsolatfelvétel céljából történő „felhasználását” biztosítja.
Az Ftv. értelmében a felsőoktatási intézmények a pályakövetés feladatait önkéntes adatszolgáltatás alapján látják el,41 a felsőoktatási intézménnyel korábban hallgatói jogviszonyban álltak döntésének függvénye az, hogy szolgáltatnak-e adatot a pályakövetés megvalósítása érdekében. Az adatszolgáltatást természetesen időben és logikailag is megelőzi az érintett végzett hallgatóval a kapcsolatfelvétel, vagyis személyes adatainak kapcsolatfelvétel céljából való kezelése. A felsőoktatási intézmény, mint korábbi adatkezelő a megelőző bekezdésben leírtak alapján használhatja fel a vele korábban kapcsolatban állt végzett hallgatók adatait kapcsolatfelvétel céljából.42
Milyen további forrásból gyűjthet adatot a kutatást végző felsőoktatási intézmény, illetve a tudományos kutató?
A Kkt. 8. § (2) bekezdése értelmében a tudományos kutatásban érintett személlyel történő kapcsolatfelvételhez szükséges adatok a 3. § (1) bekezdése alapján vehetők át. A tudományos kutató, a közvéleménykutató és a piackutató kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás céljából név- és lakcímadatot a további forrásokból gyűjthet, illetve használhat fel: „3. § (1) bek. b) a jogszerűen nyilvánosságra hozatal céljából készített és nyilvánosságra hozott adatállományban, név- és címjegyzékben, valamint kiadványban – így különösen telefonkönyv, szaknévsor, statisztikai névjegyzék – szereplő adat, feltéve, ha az adatgyűjtéskor vagy az adategyeztetéskor az érintettet tájékoztatták az eredetitől eltérő célra történő adatfelhasználás lehetőségéről, illetőleg a letiltás jogáról;
c) más, ugyanazon tevékenységet végző személytől vagy szervtől adat átvételével, amennyiben az érintett az adat átadását az erről szóló előzetes tájékoztatás után nem kifogásolta, vagy tiltotta meg; d) adat igénylésével a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Nytv.) hatálya alá tartozó nyilvántartásból az Nytv.-ben meghatározott feltételekkel, feltéve, hogy a polgár az adatainak kiadását nem tiltotta meg [Nytv. 2. § (1) bek.].”
E három forrás a tanulmányban megfogalmazandó cél – alumni kiépítése, DPR-tevékenység – szempontjából eltérően értékelendő, hiszen a hangsúly arra helyeződik, hogy kik azok, akik az egyes felsőoktatási intézményekkel hallgatói jogviszonyban álltak. Ezzel az információval – a jelenleg hatályos jogszabályi háttér figyelembevétele mellett – rendelkeznek a felsőoktatási intézmények. Ez személyes adatnak minősül, s a jelen tanulmányban jelzett jogszabályi és adott esetben intézményi szabályzati rendelkezések irányadóak kezelésére. Éppen ezért az itt megjelölésre került további forráshelyek közül elsődleges relevanciával csupán a második forrás rendelkezik. Ez a forrás az érintett felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonyt létesített hallgató személyes adatai felhasználásakor lehetőségét biztosít arra, hogy valamely alumni vagy diplomás pályakövetési kutatási tevékenységet végző szerv az általa kezelt adatot átadhatja az ugyanezen tevékenységet végző személynek vagy szervnek abban az esetben, ha az érintett erre irányuló előzetes tájékoztatást követően az átadást nem kifogásolta vagy nem tiltotta meg.
Milyen megoldások lehetségesek a felsőoktatási intézmény birtokában lévő személyes adatok harmadik személy, tudományos kutató általi „felhasználásához”? Az imént részletezettek alapján az irányadó jogszabályi háttér csupán a felsőoktatási intézmény számára biztosítja az általa kezelt adatok felhasználását tudományos kutatás miatti kapcsolatfelvételhez.
Az adatok harmadik személy, tudományos kutató általi felhasználását a felsőoktatási intézménnyel kialakított együttműködés teheti lehetővé: a felsőoktatási intézmény a birtokában lévő személyes adatok alapján (lakcím, e-mail) az érintett megkeresése során – utalva a fennálló együttműködésre – megjeleníti a kutatás fontosabb célkitűzéseit, egyértelművé teszi, hogy a kutatásban való részvétel önkéntes adatszolgáltatás, s megjelöli azokat a lehetséges módokat, mely módokon az érintett személy a kutatáshoz adatot szolgáltathat. Ennek praktikus kivitelezésére szolgálhat az alapinformációk, s a kutatáshoz szükséges adatok szolgáltatása módjának – esetleges hozzáférési kódoknak – internetes oldalon hozzáférhetővé tétele, s ennek szerepeltetése a felsőoktatási intézmény érintett részére megküldött tájékoztatójában.
A jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve az érintett személy birtokába kerül azoknak a szükséges információknak, melyek alapján önkéntesen, tudatosan egyezhet bele személyes adatainak felhasználásába, kezelésébe.
Tudományos kutatási célú adatkezelés
Az irányadó jogszabályi háttér alapján a tudományos kutatónak a kutatás megkezdése előtt kutatási adatkezelési tervet kell készítenie. A tervnek tartalmaznia kell a kutatási jogosultságot, a kutatás célját, a kezelendő személyes adatok körét és azok forrását, az adatkezelés folyamatát, az érintett jogai gyakorlati érvényesíthetőségének biztosítékait, valamint az adatvédelmet biztosító technikai és szervezési intézkedéseket.
Ha az adatkezelés célja a kutatás folyamata alatt megváltozik, úgy a tervet módosítani szükséges. Az adatkezelési tervet az adatok kezelésének megszüntetéséig meg kell őrizni.43
Az Avtv. értelmében „személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.”44
Személyes adatot különösen akkor lehet kezelni, ha
Az Avtv. már hivatkozott rendelkezése alapján személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.46
A felsőoktatási intézmények önkéntes adatszolgáltatás alapján látják el a pályakövetés feladatait, melynek keretében figyelemmel kísérik azoknak a munkaerő-piaci helyzetét, akik náluk szereztek bizonyítványt, oklevelet.47 Az adatkezelő felsőoktatási intézmény e célhoz kötötten, törvényi kötelezettségének, a pályakövetés feladatai ellátásának megfelelő célból kezelheti a hallgatók személyes adatait.
Az adatvédelem – miként az korábban említésre került – az érintett személy személyiségét védi, így az érintettek alapvető jogosultsága, hogy személyes adatai kezeléséről tájékoztatást kérjenek, valamint kérjék személyes adataik helyesbítését, illetve a jogszabályban elrendelt adatkezeléstől eltekintve azok törlését. Ezzel összefüggésben az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt, illetőleg az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Ezt a tájékoztatást az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában megadni. Főszabály szerint a tájékoztatás ingyenes, akkor kell érte költségtérítést fizetni, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet már benyújtott.
Az érintett tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen az Adatvédelmi törvényben meghatározott esetekben, így többek között, ha a személyes adatok kezelése kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, vagy a személyes adata felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik.49
Tudományos kutatás esetén az érintettel való kapcsolatfelvétel során az érintettet írásban kell tájékoztatni arról, hogy a megkereső (felsőoktatási intézmény, tudományos kutató) az adatokat milyen forrásból szerezte, e körben az adatfelhasználás céljáról, módjáról, időtartamáról, az adatkezelés során közreműködő igénybevételéről és az esetleges későbbi adatátadási szándékról, az adatkezelésre jogosult szerv vagy személy nevéről és címéről, valamint arról, hogy az adatszolgáltatás önkéntes, és az érintett jogában áll adatainak a megjelölt célra vagy annak egy részére történő kezelésének a megszüntetését kérni. Ekkor célszerű számára írásbeli formában tájékoztatást adni arról, hogy a további együttműködést bármikor indokolás nélkül megtagadhatja. Ha az érintett kéri, vagy az adatainak kezeléséhez nem járult hozzá, úgy név- és lakcímadatainak az itt megjelölt célból történő kezelését meg kell szüntetni. Név- és lakcímadatait – a jogszabályi kivételektől eltekintve – harmadik személynek vagy szervezetnek csak az érintett írásbeli hozzájárulásával lehet továbbítani.50
Irodalom
A hazai felsőoktatás egyik legfontosabb strukturális problémája a képzés és a munkaerőpiac kapcsolatának hiányossága, a nem megfelelő információáramlás a két szféra közötti kommunikációban. Mivel a munkaerő-piaci elvárások sok esetben nem épülnek be a felsőoktatási intézmények által nyújtott képzések tartalmi, kimeneti követelményeibe, szükség van a végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzetét feltáró információs rendszerekre. Ezzel összefüggésben kiemelt feladatként jelentkezik a munkaerő-piaci információk közvetítése, az eredményes kommunikáció az érintett célközönség felé, melyhez a különböző szereplők fontosságának átgondolása, a hangsúlyok újradefiniálása szükséges. A célcsoportok azonosítását és kezelési technikáinak kidolgozását követően olyan egyedi pozíció építésére is lehetőség nyílik, mely versenyelőnyt jelent az intézménynek, és a szervezet hírnevére is pozitív hatással van.
A hazai és nemzetközi felsőoktatásban zajló változások hatására a felsőoktatási nyilvánosság működése ma már létfontosságú, az intézményeknek létérdeke, hogy foglalkozzanak ezzel a területtel, saját céljaik érdekében fejlesszék, használják.
Az egész felsőoktatási rendszer és az egyes intézmények megjelenése az információs piacon egy olyan nyilvánosságot feltételez, ahol e rendszerről adottak az alapvető ismeretek. A szakmai és a társadalmi nyilvánosság nélkülözhetetlen a felsőoktatás pozíciójához. A magyar felsőoktatás hiányos külső és belső nyilvánossága azonban sem a rendszer, sem a szektor életében nem látja el alapvető funkcióit. Nem áll rendelkezésre folyamatosan karbantartott, tárgyszerű és a gyakorlatban is jól használható információs bázis az intézmények működését leginkább jellemző adatokról.51 Alapvető fontosságú ezért, hogy az ágazati és intézményi döntéshozók a különböző célcsoportokról naprakész, részletes információval rendelkezzenek, az információk átadásához pedig megfelelő technikák és kommunikációs csatornák álljanak rendelkezésre.
A nyilvánosság két formáját különböztetjük meg. A belső nyilvánosság az intézményi szereplők meghatározott körének biztosítja az adatok elérését, megismerését, ide tartoznak pl. az oktatók, a kutatók, az adminisztratív, a műszaki, valamint az egyéb szolgáltató személyzet. A külső nyilvánosság a külső környezet felé biztosítja az információk elérését, megismerését, ide tartoznak pl. a hallgatói csoportok (jelentkezők, hallgatók, végzettek), a sajtót képviselők, a munkaerő-piaci szereplők, a lakosság.
A felsőoktatási nyilvánosság kiemelt területe a felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatrendszere, a két szektor közötti kommunikáció, az érdekeltek közötti információáramlás módja és hatékonysága. A központi és az erre ráépülő intézményi Diplomás Pályakövető Rendszer kialakítása, az eredmények megfelelő kommunikálása az érintett csoportok felé jelentős mértékben javítja a felsőoktatás belső és külső nyilvánosságának hatékonyságát, az oktatási szereplőkkel és munkaerő-piaci szereplőkkel kapcsolatos pozitív eredményeken túl pedig jelentős hatással lehet az intézményválasztás területén is.
A központi pályakövetés célja, hogy biztosítsa az érintett felsőoktatási szereplők számára a diplomaszerzéssel, a képzésekkel, az intézmények munkaerő-piaci értékelésével, a pályakövetéssel kapcsolatos információk összegyűjtését és az érdeklődők számára történő hozzáférést, tehát a DPR elősegíti a keresleti és kínálati információk mindkét irányba történő közvetítését, a párbeszéd kialakítását az oktatási szereplők és a munkaerő-piaci szereplők között.
A központi rendszerre épülve az intézményi DPR fejlesztésének célja:
A célok alapján az intézményi pályakövetés két fő feladatát határozhatjuk meg, a fejlesztést és a tájékoztatást.52 Mindkét feladat kiemelt jelentőségű és egymással szorosan összefügg. A belső és külső tájékoztatás segíti, hogy a célcsoportok megismerjék a pályakövetési eredményeket, hogy ezek beépüljenek az ágazati és az intézményi munkába, tervekbe. Különösen fontos a hallgatói szolgáltatásfejlesztés, a hallgatók kötődésének elősegítése, az identitástudat kialakítása, ezzel összefügg az intézményi dolgozók bevonása (elsődlegesen a DPR-ben közvetlenül érdekeltek), érintettsége, motiválása. Természetesen az intézményfejlesztési (pl. képzés, minőség, szervezet) terveket is kommunikálni kell, tájékoztatni kell az érintetteket, hogy elfogadhassák, azonosulni tudjanak az elképzelésekkel, a fő feladatokkal.
A DPR iránti igény felkeltése
A hazai és nemzetközi térben bekövetkező jelentős változások hatására a felsőoktatás hatékonyságának növelése elengedhetetlen feladat, melyhez jelentős mértékben hozzájárul a Diplomás Pályakövető Rendszer eredményeinek gyakorlati hasznosítása, hasznosulása, az információk eljuttatása az érdekeltekhez. Nagyon fontos tehát, hogy olyan szakértői elemzések, eredmények szülessenek, melyek a gyakorlati munkában is alkalmazhatók.
A pályakövetési rendszerben történő részvételt és eredményei iránti igényt több dimenzióban is vizsgálhatjuk. Gyakorlati oldalról közelítve a kérdést, három csoportot emelünk ki, amelyek számára vonzóvá kell tenni a rendszert, és amelyeket motiválni kell, el kell érni, hogy együttműködjenek a pályakövetést végző szervezetekkel.
intézmények munkatársai, szakértők
A felsőoktatási intézmények csak az elmúlt években kezdték felismerni, hogy profitálhatnak a végzettek követéséből származó eredményekből, hiszen a szakmai és a tudományos igények kielégítésén túl képet kapnak a diplomásaik munkaerő-piaci érvényesüléséről, mely az intézményfejlesztésben is jelentős szerepet játszhat, emellett a jó eredmények komoly marketingértékkel is bírnak a potenciális hallgatókkal történő kommunikáció területén.53 Az intézményi menedzsment és az oktatói, kutatói kör mellett sokszor háttérbe szorul az adminisztráció. Jelen helyzetben a hallgatói csoportokkal szoros kapcsolatban állók szerepét kell kiemelnünk, kiváltképp a frontvonalban dolgozókat, akiket képezni és motiválni kell, hiszen az ő munkájuk jelentősen befolyásolja, javíthatja a pályakövetés, a kommunikáció eredményességét is.
Hallgatók
A felsőoktatási képzés közvetlen használói, igénybe vevői a hallgatók. Az ő bekapcsolásuk is fontos feladat, tájékoztatni kell őket a programról, az eredményekről, mely segíthet a tehetséggondozásban, az új kompetenciák kialakításában, a későbbi elhelyezkedésben. Emellett a hallgatói szolgáltatások, programok fejlesztése elősegítheti az intézményi kötődés erősödését, az identitástudat kialakulását.
Végzett hallgatók
A hallgatók a végzést követően megjelennek a munkaerőpiacon, mely értékeli a képzés minőségét, gyakorlat-orientáltságát, összességében az intézményeket. Széles körű nyilvánossággal biztosítható csak, hogy a végzett diákok fontosnak érezzék, hogy adatot szolgáltassanak magukról. Ezért hasonlóan a hallgatókhoz, itt is fontos a folyamatos kapcsolattartás, a szolgáltatások, programok fejlesztése, mely nemcsak a munkapiaci érvényesülést segítheti, hanem erősíti az intézményi kötődést, az alumni rendszerekben történő részvételt is.
Összességében minél szélesebb kör számára nyújt hasznos információt a DPR adatbázis, annál inkább biztosítható, hogy „presztízs” legyen a rendszerhez csatlakozni. A felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatrendszere bonyolult, a két szektor közötti együttműködés alapelemét, sarokkövét a megfelelő kommunikáció, az információk áramlása képezheti. Ezért a diplomás pályakövetés egyik fő feladata éppen az információk megszerzése lehet, így a munkaerőpiac és az oktatás szereplői egyaránt haszonélvezői lehetnek a jól működő pályakövetési rendszereknek.54
A pályakövetési eredmények hasznosítása több irányban is értelmezhető: mind az intézményfejlesztés (képzésfejlesztés, minőségfejlesztés, versenyképesség, vonzerőfejlesztés, intézményi hírnév), kapcsolattartás erősödése (alumni, munkapiaci, jelentkezők stb.), mind az oktatásfejlesztés (oktatási és munkaerő-piaci kapcsolatrendszer, stratégiai tervezés) terén, mind a munkaerő-piaci kapcsolatok erősítésében (kapcsolatrendszer, tervezés) komoly szerepük lehet. A hallgatói csoportok a javuló elhelyezkedési lehetőségek révén lehetnek elsősorban haszonélvezői, segíthet kialakítani intézményi kötődésüket, erősítheti az alumni rendszereket, és általában céltudatosabb hallgatói jelenlétet eredményezhet a felsőoktatásban. Javíthatja az intézmény általános kapcsolatait, társadalmi elfogadottságát is.
A részletes hatásvizsgálatot a következő fejezetben, célcsoportok szerinti bontásban végzünk.
A pályakövetési rendszer egyik fő feladata az információk eljuttatása az érdekeltekhez, eredményeinek gyakorlati hasznosítása, hasznosulása. Ezért nagyon fontos tehát, hogy olyan szakértői elemzések, eredmények szülessenek, melyek a gyakorlati munkában is alkalmazhatók, jól kommunikálhatók. Ezzel összefüggésben minél szélesebb kör számára nyújt hasznos információt a pályakövetési adatbázis, annál inkább biztosítható, hogy az érintett csoportok előnyként értékeljék, hogy csatlakoznak a rendszerhez.
A diplomás pályakövetés kommunikációja során a gyakorlati munka alapját a tervszerű, koordinált tervezés adja, ezért a fejezet első részében elsősorban a kommunikációs folyamatot tekintjük át, kiemelve a fontosabb területeket, a főbb összefüggéseket, melyet egy modellben ábrázolunk. Ezt követően kísérletet teszünk egy rugalmas, egyedi igények szerint alakítható kommunikációs keretterv leírására, majd a terv két meghatározó területeinek kifejtése következik: az érdekeltek körének, a célcsoportoknak a meghatározása, valamint a főbb kommunikációs csatornák és eszközök rövid bemutatása.
A DPR kommunikációjának kialakítása sokrétű feladat, nemcsak az intézményi pályakövetés rendszeréhez kell szervesen igazodnia, hanem az intézményi kommunikációhoz, a marketinghez is – kiemelt feladat az ezeken belül elfoglalt helyének meghatározása, beépítése az intézmény fejlesztési-, marketing-, és kommunikációs stratégiai terveibe. A cél az összhang, a harmónia, az egymásra épülés elérése, mely csak akkor valósítható meg, ha egységes elvek szerint szerveződik, működik a szervezet.
A kommunikációs folyamat tervezésekor ezért érdemes a marketingszemléletű gondolkodásból kiindulni, hiszen a hazai felsőoktatási piacon is megjelent a választás szabadsága, a verseny, így a sajátosságok és nehézségek ellenére ma már elfogadott nézet, hogy a marketingszemléletű gondolkodás és cselekvés elősegíti az intézményi versenyképesség megőrzését, a tudatosság kialakítását a kapcsolatokban, a kommunikációban.
A marketingszemléletű gondolkodás és működés a szűkebb és tágabb környezet elvárásaihoz és változásaihoz rugalmasan alkalmazkodó, innovatív, aktív és saját célokat szem előtt tartó szervezeti magatartás, mely elősegítheti a DPR-kommunikáció hatékony kialakítását és működését is. A tudatosság, a stratégiai gondolkodás jelentősége abban áll, hogy az intézmények környezetelemzést végeznek, kialakítják a marketing információs rendszerüket, és nem pusztán az előző évek tapasztalatai vagy jónak tűnő ötletek alapján jelölnek ki célokat, intézményi pozíciót.
A marketingszemléletű működés vezérfonala a stratégiai terv, így a felsőoktatási környezeti elemekbe, stratégiákba ágyazottan kidolgozható az intézményi DPR kommunikációja, a főbb célok és teendők, melynek környezeti elemeit, folyamatát, főbb sarokpontjait a következő modell mutatja be.
Az intézményi eredményeket a környezeti hatásokat is figyelembe vevő DPR kommunikációs terv irányelvei alapján a menedzsment (vezetők, szakértők) eljuttatja az országos DPR adatbázisba, valamint az intézményi kommunikáció során a főbb célcsoportokhoz. A kommunikáció interaktív, a csoportok véleménye a vezetés számára hasznosítható az intézményfejlesztésben, a kapcsolatépítésben, a stratégiák újragondolásában.
A modell elsősorban a folyamatokra, összefüggésekre helyezi a hangsúlyt, mely intézményenként a sajátosságokat figyelembe véve alakítható, formálható.
A cél az intézményi célokat, specialitásokat figyelembe vevő kommunikáció kialakítása. A kommunikációs folyamatok átgondolása, a hangsúlyok meghatározása segít a tervkészítésben
A folyamatok áttekintése alapján az intézményi kommunikációs terv kidolgozásakor az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni: a felsőoktatási környezet, az ágazati szervezetek céljai, elvárásai, a munkaerőpiac változásai, az intézményi specifikumok, a DPR eredményei, a célcsoportok sajátosságai, a jellemzők alakulása, az intézményi stratégiák, a menedzsment elvárásai, a pénzügyi háttér, valamint a kommunikációt koordináló szervezetek szakmai háttere. Az intézményi kommunikációs terv kidolgozásakor mint már említettük, fontos, hogy illeszkedjen, összhangban legyen az intézményi tervekkel, ezért a javasolt terv egy keret, mely a főbb intézményi és kommunikációs jellemzők alapján szabadon módosítható.
| Szakaszok | Rövid leírás |
|---|---|
| Vezetői összefoglaló | A terv rövid összefoglalója |
| 1. Helyzetértékelés | Külső és belső környezet elemzése, piaci előrejelzés |
| 2. Cél | A terv céljainak összefoglaló bemutatatása, konkrét kommunikációs célok összefoglaló bemutatása |
| 3. Intézményen belüli együttműködés | Többkarú intézmények esetében a központi és kari együttműködés definiálása |
| 4. Célközönség | A célközönség meghatározása, főbb jellemzők, információs igények definiálása |
| 5. Arculati standardok | Intézményi DPR alapstandardok, stílus meghatározása |
| 6. Üzenet | A célokkal összhangban a DPR eredmények alapján a konkrét üzenet megfogalmazása |
| 7. Médiamix | Főbb kommunikációs csatornák, belső és külső eszközök meghatározása, rövid leírása |
| 8. Feladatterv, időterv, költségterv készítése | Részletes feladatleírás, időzítés, költségvetés készítése |
| 9. Hatékonyságmérés | A kommunikáció hatékonyság mérésére szolgáló módszerek, mutatók leírása, időzítése |
| 10. Ellenőrzés, visszacsatolás, módosítás | Beszámolók készítése az eredményekről, vezetői prezentációk |
| 11. A megvalósítás feltételei | Szervezeti (kari és központi együttműködés), szakmai szempontok |
A tervezés során az egyes szakaszok tehát módosíthatók, alakíthatók. Két területnek tulajdonítunk nagyobb jelentőséget a gyakorlati munka során, ezért ezekkel külön alfejezetben foglalkozunk:
A felsőoktatás és környezetének vizsgálata során hazánkban is jelentős változások történtek az elmúlt években, ezért a felsőoktatási intézmények célcsoportokról kialakult elképzelése újradefiniálásra szorul. A tervezés alapja az érdekelt csoportok azonosítása, majd jellemzőinek, valamint információs igényeinek meghatározása.
Az elsőleges, közvetlen célcsoportokkal aktív és folyamatos a kapcsolat, a másodlagos, közvetett célcsoportok pedig kisebb intenzitással, de folyamatosan figyelembe veendők. Az érdekeltek körének azonosításakor elsőként egyértelműen meg kell határozni a célcsoportok közötti prioritást. A legfontosabb, közvetlen célcsoportokat a hallgatók és az intézmények mellett a munkaerő-piaci szereplők köre, valamint az oktatási ágazat szereplői és háttérintézményei alkotják.
| Csoportok | Közvetlen | Közvetett |
|---|---|---|
|
Intézményi munkatársak
Hallgatói csoportok
Munkaerő-piaci szereplők Oktatási ágazat szereplői és háttérszervezetek |
Egyéb szakmai és érdekképviseleti szervezetek, hatóságok Társintézmények Társadalomkutatók Sajtóképviselők Társadalom, lakosság (regionális, országos és nemzetközi szint) |
Az egyes célcsoportok azonosítását követően a pályakövetéssel kapcsolatos információs igények meghatározása, az információk hasznosításának leírása a feladat. Az alábbi tábla összefoglalja a főbb csoportok információs igényeit és a pályakövetés eredményeinek hasznosítási lehetőségeit. A közvetlen csoportokon belül két területtel részletesen is foglalkozunk, az intézményi munkatársi és a hallgatói csoportokkal, mert az ő bekapcsolásuk, motiválásuk külön feladatként jelentkezik.
| Intézményi munkatársak | ||
|
Az egyetemi vezetők, szakértők, határozzák meg a főbb célokat, készítik az intézményi koncepciókat, fejlesztési stratégiát, melyeket képzési, munkaerő-piaci információk birtokában lehet csak kidolgozni és végrehajtani. Az oktatók szerepe kiemelkedő, ők adják át a tudást, képviselik az intézmény szellemi erejét, kapacitását, míg az adminisztratív, műszaki, egészségügyi személyzet lehet közvetlen vagy közvetett kapcsolatban a hallgatóval. A leginkább érintett szervezetek, az alumni irodák, karrier centrumok, tanulmányi osztályok, marketing, kommunikációs irodák munkatársainak elsősorban a hallgatói csoportok tájékoztatásában van kiemelkedő szerepe. A szemléletmód változása segíti a hatékonyabb kommunikációt, a hallgatói kötődést is. |
||
| Célcsoportok | Információs igények | Hasznosítás |
| Intézményi vezetés | Információ a végzettekről, a képzésről, a munkaerő-piacról |
Kapcsolattartás a végzettekkel, stratégiai, marketingtervezés Imázsfejlesztés és intézményi hírnévfejlesztés Továbbképzési, átképzési igények megfogalmazása, intézményi képzési stratégia kidolgozása Minőségfejlesztés, szervezetfejlesztés Támogatás, szakképzési támogatás Intézményi versenyképesség növelése |
| Oktatók, kutatók | Információ a végzettekről, a képzésről, a munkaerő-piacról |
Kapcsolattartás a végzettekkel, minőségfejlesztés és együttműködés Szakmai előadásokra volt hallgatók felkérése Kutatási megbízások |
| DPR-t végző szervezetek munkatársai | Információ a végzettekről, a képzésről, a munkaerő-piacról |
Kapcsolattartás a végzettekkel Szakmai előadásokra volt hallgatók felkérése Kutatási megbízások Szemléletváltás, erősebb érintettség |
| Adminisztratív, műszaki és egészségügyi munkatársak | Információ a végzettekről, a képzésről, a munkaerő-piacról |
Kapcsolattartás a végzettekkel, Minőségfejlesztés Egyéb hallgatói szolgáltatások fejlesztése |
| Hallgatói csoportok | ||
|
A hallgatói csoportokat kiemelten kezeljük. A tudástársadalom modellje szerint a hallgatók többször is résztvevői lesznek a felsőoktatásnak, hogy a munkaerő-piacon támasztott elvárásoknak minél jobban meg tudjanak felelni. Ezért a hallgatói életpályát teljes egészként kell kezelnünk, az életív-marketing55 mintájára a felsőoktatásban is definiálhatjuk a hallgató-életívet.56 A meghatározás a hallgatói státust tágan értelmezi a teljes hallgatói életútra vetítve, így a potenciális hallgatótól a végzett hallgatóig, a teljes hallgatói életutat értjük alatta. Természetesen az életút során nem folyamatosan hallgató egy személy, de leegyszerűsítve a problémát az érintettsége folytán potenciális és végzett hallgatói elnevezéssel illetjük, és hallgató-életívként definiáljuk teljes a hallgatói életutat. Az életív szegmentáció alapja tehát a hallgatói státus, mely három, jól elkülöníthető szakaszra osztható, nevezetesen a potenciális hallgatókra (jelentkezők, leendő hallgatók), a hallgatói csoportra, valamint a végzett hallgatókra. Az egyes életív szakaszok egymásra épülnek, szorosan összefüggnek (pl. több diploma). Ezért a DPR iránti igény felkeltése a teljes hallgatói életút során indokolt, ezeknél a csoportoknál nagyon fontos a rendszerbe történő bevonás, a szolgáltatások, programok fejlesztése, mely elősegíti a programban történő részvételt, a kötődés erősödését is. |
||
| Célcsoportok | Információs igények | Hasznosítás |
| Potenciális hallgatók, döntésbefolyásolók (pl. szülők, pedagógusok) | Információ az intézményekről, a képzésről, a munkaerő-piacról |
Életpálya-menedzsment Orientáció |
| Jelenlegi hallgatók, érdekképviseleti szervezetek | Információ a pályakövetésről, a képzésről, a szolgáltatásokról, a munkaerő-piacról, a végzés utáni lehetőségekről |
DPR iránti igény felkeltése Pályaorientáció, karrier-tanácsadás Hallgatói-elégedettség Tudatosabb részvétel a felsőoktatásban Szolgáltatásjavulás (gyakornoki helyek és szakmai gyakorlati helyek biztosítása, szakdolgozat konzultáció és bírálat, ösztöndíjas-programok, tehetséges hallgatók támogatása), „kompetencia-térkép” |
| Már végzett hallgatók (munkavállalók) | Információ a képzésről, a szolgáltatásokról, a munkaerő-piacról |
Pályaorientáció, karrier-tanácsadás DPR iránti igény felkeltése, „kompetencia-térkép” Kibocsátott diplomások munkaerő-piaci értéke növekszik |
| Célcsoportok | Információs igények | Hasznosítás |
| Munkaerő-piaci szereplők | Információ az intézményekről, a képzésről, a diplomásokról, a képzések munkaerő-piaci értékéről |
DPR iránti igény felkeltése „kompetencia-térkép” Letisztult kép a kibocsátási jellemzőkről, a munkaerő mozgásáról, az elhelyezkedési motivációkról, a regionális folyamatokról. Képzés kimeneti teljesítmény, beválás, értékelés. |
| Oktatási ágazat szereplői és háttérszervezetek | Pénzügyi, támogatási döntések meghozatalához többletinformáció az intézményi képzésekről, a végzettekről, a munkapiacról | Hiteles munkaerő-piaci kép (következtetések levonása, fejlesztések) megrajzolása. |
| Egyéb szakmai és érdekképviseleti szervek, hatóságok | Információ a képzésről, a munkaerő-piacról |
Munkaerő-piaci, szakmai visszajelzések a felsőoktatási intézmények felé Képzésfejlesztés, minőségfejlesztés |
| Társintézmények | Információ a képzésről, a diplomásokról, az intézményekről | Intézményi minősítés |
| Társadalomkutatók | Információ az intézményekről, a képzésről, a munkaerő-piacról |
Országos szintű tanulmányok, intézményi és ágazati hasznosítás Kutatási megbízások Rangsorok kialakítása, háttéranyagok készítése, népszerűsítés |
| Sajtó | Információ a képzésről, a munkaerő-piacról | Rangsorok kialakítása, háttéranyagok készítése, népszerűsítés |
| Lakosság, társadalom, regionális, országos és nemzetközi szint | Információ a képzésről, a szolgáltatásokról, az intézményekről |
Letisztult kép a kibocsátási jellemzőkről, a munkaerő mozgásáról, az elhelyezkedési motivációkról, a regionális folyamatokról A felsőoktatás társadalmi hasznosulása |
A DPR-kommunikáció, az eredmények nyilvánosságra hozatala esetében két, a gyakorlati munkában is alkalmazható kategorizálást mutatunk be.
A célok tekintetében alapvetően két kategóriát, szintet különíthetünk el.
A két terület közötti különbség alapvetően a célokban jelenik meg. Míg az első esetben a fejlesztés, addig a másik esetben a nyilvánosság, és az ezáltal elérhető marketingkommunikációs célok dominálnak.
A kommunikáció intenzitása, a célok és eredmények elemzése figyelembevételével három kommunikációs mezőt, kategóriát definiálhatunk.
1. Szakmai interaktív kommunikációs mező
A legintenzívebb információcsere, a vélemények gyűjtése a következő szereplők között zajlik, ezért egy külön interaktív kompetencia alapú, szakmai kommunikációs mező definiálható, mely belső és külső területeket is tartalmaz. Főbb szereplői a hallgatók, a végzett hallgatók, a munkáltatók, a felsőoktatási intézmény, valamint az oktatási ágazat.
1. Szakmai interaktív kommunikációs mező
Nagyon fontos az eredmények felhasználása, a belső információáramlás, ezért külön mezőként definiálhatjuk az eredmények alkalmazóit. Ezen mező főbb szereplői a DPR-t végző intézményi szervezet, a marketingkommunikációs-, PR-szervezet, az intézményi menedzsment, valamint a DPR-ben érdekelt oktatók, kutatók.
1. Szakmai interaktív kommunikációs mező
A pályakövetés fontos eredménye, hogy segíti az érdekeltek körében a tájékozódást, valamint ezzel összhangban elősegíti az intézményválasztást is. A tájékoztató funkció kiemelt, így külön marketingkommunikációs mezőt is definiálhatunk. A mező főbb szereplői az intézményi marketingkommunikációs-, PR-szervezet, a leendő hallgatók, a döntésbefolyásolók, a sajtóképviselők, illetve társadalomkutatók, különféle szakmai szervezetek, hatóságok, társintézmények, valamint általában véve a lakosság.
Az eddigi intézményi gyakorlat alapján a fenti kategorizálás is alkalmazható, bár a felosztás bonyolultabb az elsőnél, előnye, hogy árnyaltabban mutatja be a kommunikációs területeket, összefüggéseket.
A gyakorlati munka során célcsoportonként és/vagy kommunikációs kategóriánként is tervezhetjük a kommunikációt. A céloktól, a hosszú távú tervektől függ, hogy a DPR-eredményeket milyen szinten és kiknek kommunikálja az intézmény, melyek lesznek a hangsúlyos területek. Természetesen az igényeknek, a céloknak megfelelően alakíthatók a fenti kategóriák, csoportok, azonban az egyes kategóriák, mezők eltérő kommunikációs technikákat igényelnek, ezért javasolt a területekre külön kommunikációs terv készítése.
A másik jelentős gyakorlati problémakör az egyes kommunikációs csatornák és eszközök alkalmazása. Azon túl, hogy tervszerűen határozzuk meg az egyes megjelenéseket, az integrált marketingkommunikáció alkalmazása ezen a területen is jelentősen növeli az eszközök hatékonyságát, mely során adott célhoz tartozó kommunikációs eszközkombináció kialakítására kerül sor. Az eszközkombináció alkalmazása a kommunikációs céltól, a célközönségtől, a pénzügyi feltételektől, a szervezeti sajátosságoktól, valamint a kapcsolatrendszertől is függ.
Mára a kommunikációs eszközök széles tárháza alakult ki a felsőoktatási intézményekben is, ezért az alábbi összefoglaló táblában felsorolt eszközök jelzésértékűen mutatják csak be az alkalmazható eszközök sokaságát. Az intézményi pályakövetési rendszer specialitásai miatt az első, kétkategóriás felosztás alapján belső és külső eszközcsoportokat definiálunk, melyek bemutatását az 4.4 táblázat tartalmazza.
A javasolt alapeszközök a következők lehetnek:
Online és nyomtatott kiadványok, tájékoztatók
| KATEGÓRIA | BELSŐ | KÜLSŐ |
|---|---|---|
| NYILVÁNOSSÁG KÖRE | BELSŐ NYILVÁNOSSÁG | TELJES NYILVÁNOSSÁG |
| ELSŐDLEGES CÉL | BELSŐ FELHASZNÁLÁS, KÉPZÉSFEJLESZTÉS | A NYILVÁNOSSÁG TÁJÉKOZTATÁSA |
| INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS | ||
| FŐBB ESZKÖZÖK |
|
|
Média-megjelenések
Események
A felsőoktatási kommunikációs tendenciákat figyelve két irány látható, egyrészt a személyes kapcsolatok szerepe, az eseményszervezés jelentősége nőtt meg, másrészt az online csatornák alkalmazása jelentős. A DPR-kommunikáció esetében is hatékonyan alkalmazhatjuk ezeket az eszközöket. A felsőoktatás adottságaiból, specialitásaiból kiindulva a költséghatékonyabb PR-eszközök alkalmazása javasolt a klasszikus reklámkampányok helyett.
Összefoglalva, a DPR-kommunikáció során kiemelt jelentőségű a tervszerű, a szakmai szempontokat figyelembe vevő munka és az intézményen belüli együttműködés. Természetesen a központi koordináció mellett (elsősorban a többkarú intézmények esetében) a központi és kari, egyéb szervezetek kommunikációs tervének, tevékenységének összehangolása jelentősen emelheti a munka eredményességét, az érdeklődők számára az információk hozzáférését, megértését.
A hallgatóknak nyújtott intézményi szolgáltatások az 1990-es évek óta foglalkoztatják a magyar felsőoktatás szereplőit. A szolgáltatások köre folyamatosan bővült: először általában PR-elemként és/vagy versenytényezőként jelent meg egy-egy intézmény gyakorlatában, majd elterjedt az egész felsőoktatásban. Ilyen volt például az állásbörzék szervezése vagy az egyetemi jegyzet- és ajándékboltok megjelenése, a klasszikus hallgatói szolgáltatások (pl. könyvtár, kollégium, sport és kulturális rendezvények) mellett pedig olyan új típusú, úgynevezett „életútmenedzsment”57 szolgáltatások is kialakultak, amelyek a diákok karrierjét hivatottak szolgálni.
Az életútmenedzsment teoretikus keretei Schultz emberi tőkeberuházással kapcsolatos munkájában gyökereznek, mely szerint a gazdaság számára nélkülözhetetlen emberi tőkét minden társadalomban a szervezett oktatás termeli.58 A szervezett oktatás a különböző tartósságú emberi tőke formáinak egész sorát alkotja meg. A felsőoktatás ennek a „termelési tevékenységnek” három fő típusát, a tehetséggondozást, az oktatást, és a tudományos kutatást valósítja meg, mely óhatatlanul túlnyúlik az órarendhez kötött egyetemi kurzusok zárt világán. Ebből fakad az életútmenedzsment témakörhöz tartozó tevékenység különlegessége: célcsoportja a beiratkozott hallgatók körén túl eléri a felvételiző/jelentkező és a végzett/öregdiák közönséget, „elmosva” ezzel az egyetem hagyományos határait.
Az életútmenedzsment szolgáltatások megszervezésében és kialakításában sokféle szereplőt azonosíthatunk,de szervezeti oldalról leggyakrabban az úgynevezett „karrierirodák”-hoz köthetőek. Ezek az elmúlt években dinamikusan fejlődtek: mára a 10 000 fő feletti hallgatói létszámú intézményekben szolgáltató egységekké váltak, mely egyes kutatók szerint jelentősen hozzájárult a felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatának javításához.59
2008 végén összesen 35 hazai felsőoktatási intézményben működött karrieriroda: 18 a közép-magyarországi régióban, 4 az észak-dunántúliban, 2-2 a nyugat- és dél-dunántúli régiókban, 2 az észak-magyarországiban, 4 az észak-alföldiben és 3 a dél-alföldi régióban található.
A karrierirodák többségének (31) van önálló e-mail címe és honlapcíme (17), míg 10 iroda az intézményi honlapon keresztül érhető el, és 8-nak egyáltalán nincs internetes elérhetősége.
A karrierirodák szinte kivétel nélkül hirdetnek állásokat (34), szakmai gyakorlatokat (33), szerveznek állásbörzét (32) és nyújtanak a képzéssel kapcsolatos tanácsadást (30). További leggyakoribb szolgáltatás a cégprezentációk (28), valamint a munkaadói toborzónapok (22) rendezése és intézményi szolgáltatások (pl. alumni, diplomás pályakövetés) nyújtása (25). A karrierirodák mintegy fele a munkaadóknál kihelyezett programokat (pl. nyílt napok) is szervez, de már csak kevesebb mint harmaduk nyújt on-campus (az egyetemi falak között zajló) kiválasztási lehetőséget, rendez esettanulmány- vagy egyéb tanulmányi versenyeket. A szelekció, preszelekció bizonyult a legkevésbé népszerű szolgáltatásnak, ezzel saját bevallásuk szerint mindössze ötödük foglalkozik.60
Az életútmenedzsmenthez kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, illetve fejlesztése során elsősorban a hallgatók – sokszor látens – igényeire érdemes koncentrálni, mely a következő alapkérdések köré szerveződik. Felvételi előtt: milyen módon választanak diákjaink egyetemet? Milyen tényezők befolyásolják őket a felvételi döntés kapcsán? Az egyetemi évek alatt: mi foglalkoztatja diákjainkat? A diploma megszerzésével kapcsolatos tudásvágy, a tananyag színvonala, az oktatók felkészültsége vagy valami egészen más? Diplomaszerzés után: milyen kapcsolatban maradjunk diákjainkkal? Milyen célok mentén, milyen források biztosíthatók ezen a területen?
Már az első kérdés megválaszolása is sokféle eredményre vezethet. Az ideális az lenne, ha minden hallgató olyan szakra jelentkezne, mely a munkaerőpiacon elfogadott diplomát ad, és ráadásul az adott szak még érdekli is a diákot. Az állásbörzék, a karrier-tanácsadók tapasztalatai azonban sokkal töredezettebb képet mutatnak. Egy hallgatói felmérésben a diákok sokféle okot jelöltek meg a felvételi döntéssel kapcsolatban, melyek a következő módon tipizálhatók:61
„Szerencsés fickó” ez érdekelt, mindig is, ez akartam lenni
„Ha ló nincs…” a jelentkezési lapon előbbre sorolt helyekre nem vettek fel
„A megalkuvó” ez egy jó szakma
„A legkisebb ellenállás” nem kellett felvételizni
„A papa is jogász” valamelyik szülőnek ugyanez a végzettsége
„Jobb ma egy veréb…” ez az egyetlen felvételi tárgy, amiből képes volt felkészülni
„Valami majd csak lesz” mindegy volt, csak legyen
Ez az örökzöld eredmény is jól szemlélteti, hogy a „szerencsés fickó” helyzetben lévő hallgatókon kívül mindenkinek szüksége lehet pályaorientációra, jól jöhet valamilyen karrier-tanácsadás.62 A hallgatók jellemzően ugyanis intuitív döntést hoznak: nem ismerik a munkaerőpiacot, az esetek jelentős részében még nincs munkatapasztalatuk, nem tudják, hogy hogyan kell megtervezni és alakítani a karrierjüket. Számukra hasznos lehet minden a felvételi interjúval, megjelenéssel, önéletrajzzal, illemtannal kapcsolatos információ.63 Szükségük lehet a munkaerőpiacot ismerő személyek tanácsaira, akik tudják, hogy hol, mennyit ér pénzben kifejezve a diplomájuk, illetve mire számíthatnak mint pályakezdők. Természetesen környezetükben, a családjuktól, ismerőseiktől, barátaiktól is tájékozódhatnak, de az egyes emberek a munkaerőpiac keskeny szegmensét ismerik, míg egy jól működő életútmenedzsment szolgáltatás szélesebb és objektívebb képet nyújthat az egyes hivatásokról és rendezett, szakspecifikus információkkal szolgálhat egy-egy képzési területen.
Vannak olyan esetek is, amikor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kézbe kapott diploma nem olyan irányú, amivel ténylegesen foglalkozni szeretne a végzett hallgató. Ezekben az esetekben a korai felismerés elősegítése a legfőbb feladat. Tanulmányaik elején (az első szemeszterekben) még különböző alternatívákat lehet felvázolni, hiszen ekkor még van lehetőség újabb felvételit tenni, áthallgatni, átjelentkezni más szakokra, akár más intézménybe is. (A döntés joga természetesen a diákoké, a pályaorientáció kapcsán a választás szabadságára érdemes hangsúlyt helyezni.)
A hallgatói életút életútmenedzsment összefüggéseit, evolúcióját a következő táblázat szemlélteti.
|
Klasszikus szolgáltatási elemek Fókusz: minden hallgató (90-es évek elejétől) |
Új típusú szolgáltatási elemek Fókusz: hallgatók egyes csoportjai (90-es évek végétől) |
Tudás intenzív szolgáltatási elemek Fókusz: individuum (2000-től napjainkig) |
|
|---|---|---|---|
| Felvételi kapcsán | felvételi előkészítő tábor, nyelvtábor, gólyatábor és kiadványok, tájékoztató anyagok | nyílt napok | tehetséggondozó programok, játékok, versenyek |
| Tanulmányok kapcsán | kollégium, sport és rekreáció, kultúra és klubok mentén szerveződő spontán megnyilvánulások (pl.: öregdiák meccsek, beszélgetés „híres” végzettekkel stb.) | állásbörze, karrier iroda, jegyzetbolt kialakítása és üzemeltetése, képzés- és szakspecifikus szolgáltatások kialakítása, kiadványok megjelentetése, órarendi karrier kurzus bevezetése | Testreszabott tanácsadás, személyre szabható kreditbázisú tanulmányi programok (életvezetési, jogi, karrier tanácsadás) |
| Diplomaszerzés után | Öregdiák klubok: tradicionális, szakok és szakmák szerint szerveződő kamarák, szövetségek, klubok alapján | Egyetemi alumni alapítás, fundraising, diplomás pályakövetés | Virtuális egyetemi közösségek kialakítása és fenntartása |
Forrás: saját szerkesztés Drótos – Kováts (2009) 167. o. alapján
Ha a szolgáltatások fejlődését, átalakulását vizsgáljuk, akkor a táblázat alapján az elmúlt tíz évben három dimenzió mentén figyelhetünk meg érdemi változásokat. A szolgáltatások tudásintenzívvé váltak. Amíg a klasszikus egyetemi szolgáltatások többsége valamilyen infrastruktúrában testesült meg (könyvtár, kollégium, sportközpont stb.), addig ma egyre több szolgáltatás nyújtása leginkább szakértelmet igényel (állásbörze szervezése, életvezetési tanácsadás, tehetséggondozás).
Elterjedt az elektronizáció és az automatizáció. A szolgáltatások igénybevétele kapcsán egyre több szolgáltatás virtualizálódik, mely a hagyományos szolgáltatások esetében átalakítja a kapcsolattartás módját (például elektronikus könyvtári kölcsönzés, online állásbörze, virtuális közösségek), és előtérbe kerülnek az elektronikus tartalmak, mint önálló szolgáltatások (például online albérlet közvetítés, webes jegyzetbörze).
Bővül a szolgáltatásokat nyújtó szereplők köre. Az intézmények és hallgatói szervezetek (hallgatói önkormányzatok és szakmai szervezetek) mellett megjelennek olyan irodák, közhasznú
