Interaktív karrierteszt: próbaidő
| 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 |
előre »
|
| Az egyes kérdésekhez három válaszlehetőség tartozik. Válassza ki azt, amit a leginkább testhezállónak gondol, kattintson rá, és máris olvashatja, hogyan vélekedik választásáról a szakember. |
Hogyan érkezik első munkanapjára?
- Kínosan ügyelek a pontosságra, egy percet sem kések. Inkább odaérek 20 perccel korábban, mint 5 perccel később.
Ez a helyes hozzáállás. Ugyan kevesen szeretnek várakozni vagy idő előtt érkezni, de ebből nem lehet probléma.
- Kiszámítom, nagyjából mennyi időt vesz igénybe a beérkezés otthonról. 5-10 perc késés nem számít egy munkahelyen sem. Meg lehet magyarázni például forgalmi dugóval vagy hogy „kimaradt egy buszjárat".
Meg lehet sok mindent magyarázni, elképzelhető, hogy 10 perc késés belefér, de ne játsszunk ezzel már az első munkanapon. Kellemetlen lehet a magyarázkodás, ha egy másik kolléga is ugyanazon az útvonalon érkezett és szerinte nem volt dugó. Az első munkanap (is) fontos a pontosság.
- Az első munkanap még nem komoly. Úgy sincs érdemi munka, így nincs jelentősége a pontosságnak.
Ugyan érdemi munka nincs az első munkanapon, de jelentősen meghatározza a dolgozóról kialakuló képet az első munkanap. Egy nagyobb késés esetén másnap már nem is kell időre felkelnünk...
- 1. kérdés
- 2. kérdés
- 3. kérdés
- 4. kérdés
- 5. kérdés
- 6. kérdés
- 7. kérdés
- 8. kérdés
- 9. kérdés
- 10. kérdés
- 11. kérdés
Szolgáltatások A-Z
Szakértői blogok
Gerilla Önélerajz
Mit néznek az önéletrajzon?
Hogyan dolgozzák fel a CV-ket a személyzetis szakemberek? Egy önéletrajzot átlagosan 6 másodpercig olvasnak, így nem mindegy, hogy milyen struktúrában van megszerkesztve, mennyire tűnik ki a lényeg.
AddelMagad
Kizsákmányolás vagy jótett?
A szakmai gyakorlat alatt sokan ingyen dolgoznak: vagy azért, mert a cég csak így hajlandó felvenni őket, vagy azért, mert az egyetem, főiskola nem ismeri el kötelező gyakorlatként, ha a hallgató fizetést is kapott a munkáért.
Álomállás Blog
Van-e kérdése az állással kapcsolatban?
Eljutottál az állásinterjúra, minden kérdésre megfeleltél, úgy érzed sínen vagy, majd a HR-es a végén megkérdezi: van-e még kérdésed? Legyen!
AddelMagad
Létezik jelentkezői feketelista?
A munkaerő közvetítő cégek "fekete listája" csak városi legenda, vagy tényleg létezik? A közvetítő cégeknél vannak "nemszeretem" jelöltek? A vállalatok megjelölik adatbázisukban azokat a jelölteket, akikkel kellemetlen tapasztalataik voltak?
CVonline Blog
Így találtam munkát...
"Talán nem is engem választottak volna, ha nem hajtom ennyire a dolgot. Kicsit rámenősnek kell lenni, hogy lássák, pontosan tudjuk, mit szeretnénk."


